A Pénzcentrum 2024. május 19.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Az egész ország területén elsőfokú figyelmeztető jelzés van érvényben zivatarveszély miatt. Kedden a késő délelőtti, déli óráktól először északkeleten, az Észak-Alföldön, majd jellemzően a délután második felében az ország délnyugati felében alakulhatnak ki helyenként zivatarok. Az egymást követő cellákból, illetve a lassú áthelyeződés következtében kis körzetekben előfordulhat felhőszakadásszerű csapadék (15-30 mm), esetleg kis méretű jég, illetve zivatar környezetében viharos (~55-60 km/h) széllökés - írja a HungaroMet.
"Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!" - írta a meteorológiai szolgálat. Szerdán már "csupán" 9 megyében lehet hevesebb zivatarra számítani: Somogyban, Baranyában, Tolnában, Bács-Kiskunban, Békésben, Csongrád-Csanádban, Jász-Nagykun-Szolnokban, Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Az éjszaka második felében délnyugat felől már szakadozik a felhőzet, ott kissé felhős vagy derült tájak is lehetnek. Késő estig az ország északnyugati felében a záporok, zivatarok nagyrészt lecsengenek. Délnyugat felől eközben egyre inkább északkelet felé terjeszkedik a hidegfront csapadékzónája. Az északias szél mérséklődik, és egyre inkább változó irányúvá válik. Hajnalra 9 és 15 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán este északon vastag és zárt felhőtömbök boríthatják be az eget, csak rövid napos időszakokra van kilátás. Ezzel szemben délen több napsütés ígérkezik. Az ország több pontján számíthatunk esőre, záporesőre, főleg délen zivatarra - utóbbiak környezetében fordulhatnak elő átmenetileg erős széllökések, de zivataroktól függetlenül is sokfelé megélénkül az északi, északkeleti irányú szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. A csúcsérték általában 15 és 21 fok között várható, de délen, délkeleten ennél egy-két fokkal melegebb is lehet.
Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, napközben már általában sok napsütésre számíthatunk, csupán délkeleten, keleten lehet több a felhő. Arrafelé kisebb eső előfordulhat. Nagy területen élénk lesz az északi, északkeleti szél. A hajnali 5, 12 fokról 19 és 24 fok közé melegszik fel a levegő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Pénteken a fátyolfelhők és a gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés valószínű, leginkább az Alföldön néhány zápor, zivatar kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad az északias irányú szél. Hajnalban 5, 12, délután 20, 24 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.
Szombaton sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk, csapadéknak kicsi az esélye. Többnyire mérsékelt marad az északi, északnyugati szél. Hajnalban 6, 13, délután 20, 24 fok várható.
Vasárnap a sok napsütés mellett a helyenként erőteljesebb gomolyfelhő-képződésből főleg északon, északkeleten fordulhat elő zápor, zivatar. Zivatarokat leszámítva mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 8 és 14, délután 20 és 25 fok között valószínű.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megüzenték a Békement célját
- Kedden megtámadják a szúnyogokat Budapest egyik legkedveltebb Duna-szakaszán
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek