December 27-től lesz elérhető az a kérelem, amit a szülők akkor kérhetnek, ha úgy érzik, gyermekük nem alkalmas még az iskolára.
Halálos áldozatokkal járó iskolai lövöldözésnél kellett beavatkoznia a rendőrségnek a Wisconsin állambeli Madisonban - közölte a hatóság hétfőn. Az Egyesült Államok északi részén fekvő szövetségi állam nagyvárosának rendőrsége az első sajtótájékoztatón elhangzottakat pontosítva közölte még tegnap este, hogy összesen három halottat követelt a tragédia az Abundant Life Christian School intézményben, és köztük van a tettes is.
Shon Barnes rendőrfőnk a helyi idő szerint kora délután tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a feltételezett lövöldöző fiatalkorú, akit beavatkozó rendőrök szintén holtan találtak az iskola épületében. A rendőri vezető kérdésre válaszolva elmondta, hogy az első megállapítások szerint a tettes az iskola diákja volt.
A járőrök késő délelőtt, 10 óra 57 perckor érkeztek az intézményhez bejelentésre - mondta a rendőrfőnök, aki azt is elmondta, hogy az érintett iskola bejáratánál nem volt fémdetektor. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy hét embert vittek kórházba lőtt sebesülésekkel, állapotuk a könnyű sebesüléstől az életveszélyesig terjed.
Az áldozatok és sérültek kilétét és életkorát egyelőre nem közölték, amit a hozzátartozók érdekeivel indokoltak. A területet lezárták, és a lakosságot arra kérték, hogy kerülje el az iskola környékét, a halálos incidens pontos körülményeinek vizsgálata zajlik. Az Abundant Life Christian Schoolban csaknem 400 gyerek tanul, óvodáskorúaktól a középiskolásokig.
Az AP tudósítása szerint az elkövető egy 15 éves lány volt, aki egy 9 mm-es pisztollyal lőtt hétfőn reggel. A 911-et egy másodéves diák hívta. A lövöldözésben egy tanár és egy diák meghalt, kettő diák súlyosan sérült, őket kórházban ápolják. További egy tanárt és három diákot szállítottak kórházba könnyebb sérülésekkel, azonban őket hétfő este haza is engedték.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A lövöldözés hírére 9 iskolát zártak be egy rövid időre elővigyázatosságból.
Rendesen rájár a rúd az itt élő magyarokra: 45 éve nem láttak ilyesmit, ennek nagyon súlyos ára lesz
Az Egyesült Királyságban egyre súlyosbodik az élelmezésbiztonság helyzete, 45 éve nem volt ilyen magas az infláció.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Mire használnád a lakástakarék-megtakarításodat?
Milyen szempontok fontosak egy megtakarítás kiválasztásánál?
-
Karácsonyi bevásárlás? Nézzük, milyen akciók lesznek a Lidlben
Az áruházlánc akciós kínálata az ünnepi menüre fókuszál.
-
Így védheted ki a legdurvább pénzügyi átveréseket: az OTP Bank szakértője válaszol
Bényi Mónikát, a Csaláskezelési osztály vezetőjét kérdeztük.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.