17 °C Budapest
Egy hód áll a gát tetején.

Tömegével népesítik be a magyar vízpartokat ezek a rágcsálók: komoly károkat okoznak

2024. október 22. 09:45

Az eurázsiai hódokat 2007-ben kezdték visszatelepíteni a Dráva vidékére, ahonnan mára Somogy vármegyét is benépesítették, és elérték a Balatont is – számol be a likebalaton.hu. Ezek az állatok rendkívül gyorsan szaporodnak, így egyre több helyen találkozni a nyomaikkal, például kidöntött fákkal és vízpartokon épült hódvárakkal - írja a likebalaton.hu.

A hódok egyre nagyobb veszély jelentenek a Balaton környéki növényzetre. Emellett töltésekbe is befúrják magukat, ami áradáskor kockázatot jelenthet, mivel meggyengítik a védműveket. Emellett a gazdák is károkat észleltek a terméseikben, amit a hódok fogyasztanak el.

Bár ezek az állatok védettek és fontos szerepük van az ökoszisztémában, szükség esetén a létszámuk szabályozható, és engedéllyel vadászhatók, ha más védekezési módszerek nem bizonyulnak hatékonynak.

Czabán Dávid ökológus korábban elmondta, hogy az eurázsiai hódok hazai populációját körülbelül tízezerre becsülik. Ugyanakkor kiemelte, hogy továbbra is védett fajnak számítanak, és csak elháríthatatlan károk esetén vadászhatók, előtte azonban más megoldásokat is meg kell próbálni.

A hódok jelenlétének előnyei is vannak: a gátjaik segítik a vízvisszatartást, ami aszályos időszakban előnyös. Emellett a hódvárak körüli tavakban rovarok és ebihalak telepednek meg, ami a vadállatok számára is kedvező.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Összességében tehát a hódok jelenléte kettős hatású a Balatonnál: egyaránt okoznak károkat és nyújtanak előnyöket. A természetvédőknek és a helyi lakosoknak közösen kell megtalálniuk az egyensúlyt a hódok védelme és a károk megelőzése között.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 22. kedd
Elõd
43. hét
Október 22.
cAPS lOCK vILÁGNAP
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?