20 °C Budapest
Őszintén vallott visszavonulásáról Joe Biden: Muszáj legyőznünk Trumpot

Őszintén vallott visszavonulásáról Joe Biden: "Muszáj legyőznünk Trumpot"

2024. augusztus 12. 13:11

Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy nem indul újra az elnökválasztáson, mivel attól tartott, hogy jelöltsége párton belüli csatározásokat szítana és elterelné a figyelmet a demokraták legfontosabb céljáról: Donald Trump novemberi legyőzéséről - számolt be a BBC.

Az immár 81 éves Biden azóta adott első interjújában hangsúlyozta, hogy egészségi állapota rendben van. A korábbi vitán nyújtott gyenge teljesítményét betegségével magyarázta, és elhárította a korával és mentális éberségével kapcsolatos aggodalmakat. Biden ígéretet tett arra, hogy teljes mellszélességgel kampányol Kamala Harris alelnök mellett.

"Muszáj legyőznünk Trumpot" - mondta a CBS News-nak adott interjúban. "Számos demokrata kollégám úgy gondolta, hogy ártani fogok nekik a versenyben" - mondta Biden. "Aggódtam, hogy ha versenyben maradok, ez lesz a téma. Interjúkat készítenének velem arról, miért mondta Nancy Pelosi ezt vagy azt - és úgy gondoltam, hogy ez tényleg elterelné a figyelmet."

Nancy Pelosi volt képviselőházi elnökről széles körben elterjedt a hír, hogy ő vezette Biden leváltására irányuló nyomást. Ezt az állítást Pelosi nem tagadta egyértelműen. A vasárnap sugárzott interjú során Biden többször is rosszul beszélt. Biden már 2020-ban is úgy tekintett magára, mint átmeneti elnökre.

Amikor először indultam, úgy gondoltam magamra, mint átmeneti elnökre

- mondta. Az interjúban Biden visszatért arra a pillanatra is, amikor eldöntötte, hogy Trump ellen indul: 2017-ben Charlottesville-ben szélsőjobboldali aktivisták gyűlése halálos kimenetelűvé vált.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Biden aggodalmát fejezte ki amiatt is, mi történhet novemberben "egyáltalán nem biztos", hogy békés hatalomátadásra kerül sor Harris győzelme esetén. Trump egy márciusi nagygyűlésen megjegyezte: "vérfürdő lesz az ország számára", ha veszít.

Biden kijelentette: Harris mellett fog kampányolni és beszélt Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzóval arról is, hogy beutazza az államot. "Mindent megteszek amivel Kamala szerint a legtöbbet segíthetek" - zárta szavait Joe Biden.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/William Philpott

NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?