Az év tankönyvbotránya: itt hibázott a Könyvtárellátó!

Habár sokan próbálják azt a látszatot kelteni, aligha nevezhető sikersztorinak az államosított tankönyvellátás idei tanévkezdésre felállított új rendszere. Mint ismert, az 1945 utáni kollektivizálási hullámot idéző húzást az egyszerűsítés és a fejlesztés indokolta. "A tankönyvterjesztés államosításának éppen az volt az egyik apropója, hogy a költségek csökkentése mellett javuljon a szolgáltatás minősége is" - nyilatkozta még a nyár derekán a Pénzcentrum.hu megkeresésére egy korábbi tankönyves vállalkozó.

A hozzá nem értésből fakadó első problémák mindezek ellenére már a szünidő elején kiütköztek. Június 28-án megjelent, "Fejetlenség a Könyvtárellátónál: mi lesz az iskolakezdési támogatással?" c. cikkünkben hívtuk fel a nagyérdemű figyelmét arra az "apró" hiányosságra, hogy a Könyvtárellátó megfeledkezett a különböző utalványokról. Még egyszer: a tankönyvellátással megbízott állami szerv nem volt tisztában azzal, hogy például iskolakezdési utalvánnyal is lehetett eddig fizetni a tankönyvekért?! Hogy is van ez?

A szükség természetesen kényszermegoldást szült: a KELLO - a Magyar Postával, illetve több kafetéria-szolgáltatóval kötött megállapodását követően - július 16-án tette közzé azoknak a postahivataloknak a listáját, ahol a díjbekérők ellenértékét iskolakezdési utalvánnyal is ki lehetett egyenlíteni. E szerint megyeszékhelyenként mindössze egy-egy, míg Budapesten két kijelölt posta állt a szülők rendelkezésére. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy sokak számára ez a lehetőség inkább csak újabb költségtételt jelent: egyes magyarországi településekről több száz kilométeres utazás várt arra, aki felhasználta volna utalványát. Ezen a problémán pedig az sem sokat segített, hogy a KELLO országszerte 7 helyen úgynevezett KELLO-pontokat is kialakított.

Majd a tanévkezdéshez közeledve a hírek már a logisztika kudarcáról szóltak. Beszéltek elbliccelt kiszállítási időpontokról, hiányos csomagokról, problémás reklamációkezelésről, akadozó informatikai rendszerről egyaránt (ezek némelyikéről a Pénzcentrum.hu is cikkezett - a szerk.). Mindez azonban még nem számít újdonságnak - ehhez hasonló, megoldásra váró hiányosságok ugyanis korábban is előfordultak. Van azonban egy jelentős különbség a piaci alapú és az állami rendszer között, amiről a nonprofit KELLO megfeledkezett. Ez pedig nem más, mint a tankönyvfelelősök érdekeltté tétele a folyamatban.

Diákonként nettó száz forinttért ugyanis aligha várható el egy tankönyvfelelőstől, hogy professzionális munkát végezzen (A Pénzcentrum.hu információi szerint pedig az iskolákkal kötött legtöbb szerződésben, mint a munkavégzésért járó díj, ekkora összeg szerepelt - a szerk.). Ez egy 2 évfolyamos általános iskola esetén átlagos osztálylétszámot feltételezve bruttó 32 ezer forint, amit az iskola dönthet el, hogy kifizet-e bérként, avagy jutalomként a megbízott tankönyvesnek! Pedig adminisztratív feladatokból volt bőven, kezdve az alaprendelések rögzítésétől (a rendelet szerint egyedül ez kötelezettség - a szerk.), a visszáruzáson (nem csomagonkénti, hanem tételes elszámolás! - a szerk.) keresztül a pótrendelésekig; s akkor az anyagköltségről még nem is beszéltünk (pl.: nyomtatási ktg.). Egyszóval komoly logisztikai munka várt a iskolai tankönyvfelelősökre. Éhbérért azonban nehéz elkötelezettséget vásárolni; hiába mutogat a KELLO ujjal az iskolákra.

Arról meg nem is beszélve, hogy az iskolai tankönyvellátás rendjéről (is) szóló rendelet szerint az iskolák "csupán" a támogatási és megrendelési igények felmérésében kötlesek közreműködni. A tankönyvek országos megrendelése, beszerzése és az iskoláknak történő eljuttatásának megszervezése, valamint a tankönyvek vételárának beszedése; egyszóval a teljes logisztikai folyamat biztosítása a Könyvtárellátó feladata. Tehát, ha egy iskola akar, akkor akár dönthet úgy is, hogy miután kezelte az alaprendeléseket, leveszi a kezét a folyamatról, s a KELLO-ra bízza, hogyan juttatja el a diákoknak a megrendelt könyveket, hogyan kezeli az egyedi panaszokat, a pótrendeléseket, visszárukat, satöbbi.

Lehet tehát szidni a korábbi rendszert (a maga hibáival együtt), a tankönyves vállalkozók azonban rájöttek arra, hogy ebben a folyamatban az iskolákkal, ezen belül a tankönyvfelelősökkel kialakított viszony a legfontosabb. S, ha ennek előmozdítása nem ment másként, hajlandóak voltak mélyen a zsebükbe nyúlni. Tegyük hozzá, erre a 20 százalékos kereskedelmi árrésből volt is lehetőségük. Nem úgy mint a nonprofit KELLO-nak? Továbbá arról se feledkezzünk meg, hogy az iskolák korábban sem voltak arra kötelezve, hogy alvállalkozókkal végeztessék el a tankönyvrendelést. Saját hatáskörükben akár dönthettek úgy is, hogy a profit reményében maguk viselik ennek kockázatát.

Érdemes visszaemlékezni arra, hogy bár a kormány kommunikációja szerint a tankönyvellátás korábbi rendje kritikán aluli volt, botrányt csupán az okozott, amikor a KI NEM FIZETETT! tankönyves vállalkozók visszatartották a kiegyenlítetlen rendeléseket. Ne legyenek illúzióink, nincs ez másként a jelenlegi rendszerben sem. Igaz, ezúttal a fizetős diákok maradhattak tankönyv nélkül, amennyiben nem fizették be a díjbekérőn megjelölt határidőig a könyvek ellenértékét.

Végezetül pedig tisztában vagyunk azzal, hogy mint minden új rendszer, így a tankönyvellátás is gyermekbetegségekkel küzd, melyek korántsem legyőzhetetlenek. Mindezek fényében tehát csak remélni merjük - főként a gyermekek érdekében -, hogy ezeket mihamarabb kinövi.