Totális dráma az új visszaváltó rendszer: mindenkinek erre kell készülnie

Pénzcentrum: Az elődje 33 év után távozott a posztjából, gyakorlatilag a rendszerváltástól kezdve vitte a kiskereskedelem ügyét Magyarországon. Egy ilyen örökség után miként tervez megújulni az OKSZ, mik lesznek az első nagy feladatok?

Kozák Tamás: Ha egy mottót keresnék, azt mondanám, hogy az OKSZ legyen egy olyan hiteles szakmai szervezet, ami például a jogszabály-előkészítéskor partnere lehet a mindenkori gazdaságpolitikai döntéshozóknak. Ha nagyon erős kifejezést akarnék használni, azt mondanám, hogy lehetőség szerint legyünk megkerülhetetlenek.

Ezzel azt is mondja, hogy eddig ez nem volt mindig így?

Mondjuk azt, hogy voltak hullámvölgyek.

Amikor bejelentették a kinevezését az volt a megfogalmazás, hogy a cél, hogy „olyan szabályozási környezetben működhessenek a kereskedelmi vállalkozások, amely hosszabb távon is biztosítja a kiszámítható működési környezetet”. A kiszámíthatóság kulcsfogalom, főleg az elmúlt évek Magyarországán, amikoris a kiskereskedelmet igencsak megráncigálták. Árstop, különadók, kötelező akciók, stb. – hogyan, milyen biztosítékokkal lehetne a működési környezetet ennél jóval kiszámíthatóbbá tenni?

A rossz hírem az, hogy erre nem lehet biztosítékot adni. Inkább egy olyan ágazati párbeszéd kultúráját kellene erősíteni, ahol a döntéshozók partnerként tekintenek a piaci szereplőkre. A jogszabály-alkotási folyamat során fontos lenne bevonni a piaci szereplők képviselőit is. A klasszikus iskola szerint, amikor valamit szabályozunk, figyelembe kell venni annak piaci és pénzügyi hatásait. Ha a piaci szereplőket képviselő szervezeteket bevonják, akkor olyan jogszabályok születhetnek, amelyek hosszabb távon is az ágazat érdekeit, a magyar élelmiszeripar és a magyar vásárlókérdekeit szolgálják. Továbbá a kiszámíthatóság része az is, hogy egy jogszabály hatályba lépése ne pár nap legyen, főleg előzetes egyeztetés nélkül.

A különadó kérdése szintén nagyon fontos és érzékeny a kereskedelem számára. Sok nagyobb cég esetében gyakorlatilag elvitte a nyereséget. Jogos elvárás lenne, hogy ennek a jogszabályi környezetnek a közép- és hosszú távú fenntartásáról világos információkat kapjunk, hiszen eredetileg ideiglenes intézkedésnek indult. Ez az adó különböző neveken jelent meg, mint extraprofitadó, különadó, háborús védelmi adó. A hosszú távú fejlesztések miatt fontos, hogy a piaci szereplőknek legyen jövőképük.

Látható, hogy a különadó elvitte a fejlesztési forrásokat, megálltak a beruházások. Minden cég készít közép- és hosszú távú terveket, de hogyan lehet tervezni, ha nem tudják, mikor és milyen fejlesztési források állnak rendelkezésre? Ez egy nehéz és összetett ügy, de dolgoznunk kell rajta.

Beszélgessünk kicsit az árstopról, igaz, hogy ezt már magunk mögött hagytuk, de adna egy átfogó képet, miként hatott ez az egész a hazai kiskereskedelmi szektorra?

Az árstop jelentős operatív beavatkozás volt a napi árazási döntésekbe. A kereskedelemben az árazás a kereslet-kínálat viszonyaihoz igazodik, így egy ilyen diktátum vagy szabadpiaci döntésbe való beavatkozás megzavarja a piaci folyamatokat. Nehéz volt előre jelezni az árstop hatását, de az utólagos elemzések eredményei azt mutatják, hogy elsősorban az inflációs környezet általános csökkenése játszott szerepet az árak alakulásban. Érdemes lett volna hatástanulmányokat készíteni és modellezni ezt a komoly beavatkozást, hiszen a kereskedelemben éles verseny van. A kereskedők nem azért akcióznak, mert az elvárt, hanem mert a napi cikkek piacán fennálló verseny rákényszeríti őket a diszkontárak alkalmazására. Az a félelem, hogy az árstop kivezetése megszünteti az árcsökkentéseket, alaptalan volt, mivel a kereskedők korábban is alkalmaztak árcsökkentéseket.

A kivezetésnek lehetnek még hullámai?

A negatív hatások valószínűsége rendkívül alacsony, ha egyáltalán léteznek. Tegyük fel, hogy áruházvezető vagyok, és rendelkezem ármegállapítási joggal. Szeretném az árakat úgy meghatározni, hogy figyelembe vegyem a keresleti és kínálati oldalt is. A kereslet hullámzik, szezonális termékek vannak, és a cégek mondjuk 10 naponta követik nyomon ezeket a változásokat. Azonban a kereskedők gyakran szembesülnek az élelmiszerárak növekedésével is. Ha az értékesítési árakat fixálják, az előbb-utóbb veszteséget eredményezhet. Bár egy termék árát fixálhatjuk, annak pénzügyi hatásait nehéz előre megjósolni. A kínálati oldalon lehet árnyomás, a keresleti oldalon pedig nehéz megjósolni, mely termékek lesznek népszerűek, milyen szezonális hatások érvényesülnek, vagy milyen a helyettesítési hatás. Az ilyen döntéseket jobb, ha a kereskedők hozzák meg a verseny hatására.

Azt folyamatosan látni, hogy a magyar kormánynak állandóan a célkeresztjébe kerülnek nagyvállalatok. Néha csak odaszólás szintjén, mint például a Fanta kapcsán, de néha keményebben, sokáig volt ugye a Tesco-ügy, hogy kivonulnak innen, de nemrég robbant a Spar-eset is. Ráadásul a kormánynak továbbra sem titkolt célja, hogy a magyar élelmiszerkiskereskedelem több mint 50 százaléka magyar kézben legyen. Ezen a gyakorlatilag folyamatosan csatatéren hogyan lehetne a kiskereskedelem számára effektívebben manőverezni, egyeztetni?

A kormány és a kiskereskedelmi szektor közötti súrlódás nagymértékben függ a kommunikációs üzenetektől. Amikor a kormány nyilvánosan megszólal és konkrét cégeket említ, ezeknek a kijelentéseknek mindig van egy üzenete, amelyet a piaci szereplők próbálnak értelmezni. Ez egyfajta verbális intervenció, hasonlóan ahhoz, amikor a nemzeti bank nyilatkozik. A gazdaságpolitikában minden kommunikációnak van következménye, és fontos, hogy ezeket az üzeneteket a döntéshozók alaposan átgondolják. Ha nincs mögöttük tudatos kommunikációs stratégia, akkor ezek az üzenetek félrevezetőek lehetnek, és pillanatnyi fellángolások eredményei is lehetnek. Az is előfordulhat, hogy a kijelentések valódi stratégiát tükröznek, ám ezek megítélése és értelmezése mindig kulcsfontosságú.

De hogyan tudja ezt kezelni az OKSZ?

Kevés olyan ágazat van, ahol ennyire figyelni kell a gazdaságpolitikai célokat és a makrogazdasági folyamatokat, mint a kiskereskedelemben. A vállalati vezetők rendszeresen olvassák az államháztartási jelentéseket, látva, hogy jelentős a deficit. Ennek egyik következménye, hogy az állam a bevételi oldalt próbálja erősíteni, ami miatt nem reális az adócsökkentés. Ugyanakkor a GDP növekedéséhez a fogyasztást kell növelni, ami a vásárlóerő növekedésével érhető el. A 6-8 százalékos reálkereset-növekedés megőrzése egyébként esélyt ad erre.
A multinacionális cégek viszont nélkülözhetetlenek a napi cikkek piacán, ezáltál nem lehet őket kirekeszteni az egyenletből. Fejlesztések nélkül a kereskedők nem tudják növelni az értékesítést, ami hosszabb távon versenyképesség-csökkenést eredményezhet. Az OKSZ szintjén fontos hangsúlyozni a kereskedelem multiplikátor hatását: ha a kereskedelem többletfogyasztást ér el, az pozitív hatással van az egész gazdaságra, ami gyakorlatilag a gazdaság összes szegmensébe begyűrűzik. Ha a magyar beszállítók is készen állnak, a multiplikátor hatás erősödhet, de jelenleg ez csökkenő tendenciát mutat, ami kedvezőtlen a gazdaság számára, és végső soron a vásárlóknak sem jó.

Ha maradunk a csatatér metaforánál, akkor az OKSZ mit tehet, felveszi a kesztyűt, fehér zászlót lenget, vagy trójai falovat visz ajándékba?

Azoknál a kérdéseknél, ahol van egy erős ágazati vélemény, ezt nagyon markánsan meg kell jelentetni. Akár szakmai vonalon, akár a kommunikációban. Bizonyos helyzetekben igenis látszódnunk kell. A szakmai részen is hitelesen be kell mutatnunk, hogy az általunk elképzelt koncepció mögött milyen pénzügyi, piaci, jogi megfontolások állnak, de a másik oldalon akár a közvéleménynek, akár a szakmai közvéleménynek ezeket az üzeneteket tényleg nagyon markánsan kell megjeleníteni.

Arról vannak hírek, hogy meddig maradhat a különadó?

Az extraprofit adóról szóló törvény ez év végén hatályát veszti, így mi ebből indulunk ki. Igyekszünk ezt a szakmai üzenetet eljuttatni a döntéshozókhoz, hogy megértsék, milyen pozitív hatása lehet ennek. Bár a csökkentés közvetlen hatása nem mindig egyértelmű, a hosszú távú gazdasági előnyök jelentősek lehetnek. Ha több fejlesztési, illetve árcsökkentéshez felhasználható forrás marad a kereskedelemben, az egész gazdaság és a fogyasztók is profitálhatnak belőle. Fontos, hogy a fogyasztás növekedését ne akadályozzák túlzottan túlszabályozott piaci feltételek.

Információim szerint most sincs tétlenkedés, igaz az, hogy Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium hozzá akarna nyúlni a sajátmárkás termékekhez – jó ideje rebesgetik ezt. Mit tud erről, milyen értelemben történnének változtatások, milyen céllal?

Nincs semmi konkrétum. Én is olvastam a tervezetet, amiben az áll, hogy meg kell vizsgálni ezeknek a szabályozási környezetét. Azt ne felejtsük el, hogy a saját márkák egyre népszerűbbek a fogyasztók körében, másrészt a saját márka nem azt jelenti, hogy a kereskedő nekiáll a raktárának hátsó sarkában élelmiszereket termelni. Ezeknek az előállításában a helyi gyártók kulcsszerepet játszanak. A saját márka nem ördögtől való. Csak a gyártó nem teszi rá a saját márkájának az emblémáját. Aztán ez az egész jó a vásárlónak, és természetesen jó a cégeknek is.

Azzal mennyire ért egyet, hogy a hazai élelmiszergyártóknak inkább innoválnia kellene, nem pedig protekcionizmusért kiáltani? Nem inkább az a nagy probléma, hogy nem tudják ellátni a nagy hazai élelmiszeripari vállalatok olyan mennyiségben és minőségben a kiskereskedőket, mint ahogy azok elvárnák?

Mint fogyasztóban felmerülnek bennem kérdések, hogy miért éri meg jobban behozni akár Lengyelországból vagy a csehektől egyáltalán nem prémium kategóriájú húskészítményeket például. Ez egyrészt biztosan felveti a hazai hatékonyság kérdését. Amit viszont közgazdászként merül fel benne, hogy érdemes megnézni azt is, hogy egy magyar élelmiszeripari beszállítónak milyen adóterhei vannak, összehasonlítva például egy csehvel vagy egy lengyellel.

Vannak egyébként tervek vagy intézkedések a helyi beszállítói hálózatok erősítésére és a hazai termékek előnyben részesítésére?

Minden egyes nagy napicikk-értékesítő vállalatnál ez elsők között szerepel. A lokális beszállítói arány növelésére mindenhol konkrét tervek vannak, ezek benne vannak a stratégiákban. Ha lehetőség van rá, akkor előnyben részesítik a helyi beszállítót. Mondhatják persze kívülről, hogy ez egyfajta hazafiúi kötelesség, de maga a fogyasztó is ezt preferálja, illetve a fenntarthatósági célokat is ez szolgálja.

Illetve logikusan ez egy adottság is, nyilván a kiskereskedőnek is ez a legolcsóbb…

Igen, pontosan így van.

Rebesgetik, hogy tervben lehet egy Magyar Kereskedelmi Hivatal nevű szervezet felállítása, erről tud valamit, meg tudja erősíteni, hogy készül valami ilyesmire a kormány, ha igen, mi lenne ez az újabb „minisztérium”?

Én is a napokban hallottam, de semmi konkrét információm nincs. Nagyon régen volt ilyen hivatal, alapvetően szabályozás, illetve felügyelet volt a feladata. Ha úgy nézzük, és lesz ilyen, még jól is elsülhet, de semmi konkrétumot nem tudok.

Van itt egy régi ügy, amit kevéssé szeretnek véleményezni a boltok, a 2012 óta velünk lévő plázastop, ami igazából plázát enged, de nagyobb méretű boltot már csak körülményesen, megépíteni. Mi a helyzet most ezzel, akár a szövetség részéről? 2020-ban az volt a matek, hogy csak a nagy diszkontláncok évente 40-50 (!) boltot is építenének, és akkor még ott van a Spar vagy a Tesco. Nyilván azóta durva évek jöttek, de most is megállnák magukat ezek a számok? A szövetségnek tervben van elővenni a kérdést?

Más országokban is léteznek hasonló törvények. A plázastop törvény bevezetésekor nagyon erős kommunikáció kísérte, ami érthető, hiszen egy ingatlanfejlesztés hatásait alaposan meg kell vizsgálni: lakókörnyezet, környezetterhelés, közlekedési infrastruktúra, szennyvízhálózat. Ezt egy részletes végrehajtási rendelet próbálta szabályozni. Azonban problémák vannak a transzparenciával, vagyis annak hiányával. Nem mindig világos, hogy mikor és miért születnek elutasítások, hogyan történik a döntéshozatal, és kik vesznek részt benne. Ez bizonytalanságot okoz a rendszerben. Működhetne a rendszer, ha kiszámítható és tervezhető lenne. De ha egy cég vezetőjeként szeretnék nyitni vagy felújítani egy szupermarketet, nagyon bizonytalan, hogy megkapom-e az engedélyt. Legyünk jóhiszeműek, és feltételezzük, hogy a döntések a legnagyobb jóakarattal és hozzáértéssel születnek, de visszacsatolás hiányában ezt nem tudjuk biztosan megerősíteni.

Tervben van, hogy az OKSZ kommunikációban előveszi a témát?

Ha erre bármilyen lehetőség van, vagy megkérdeznek minket, természetesen artikulálni fogjuk a véleményünket. Az biztos, hogy ez így most nem jó.

És a számok megállnák a helyüket? Akár 40-50 vagy még több üzlettel bővülhetne a hazai paletta évente?

Vannak olyan régiók, ahol van létjogosultsága további ingatlanfejlesztésnek. De mi van az egész mögött? Egyrészt hunyjuk be a szemünket, legyünk jóhiszeműek, és gondoljuk azt, hogy valóban nagyon fontos a környezetvédelem, a fenntarthatóság, de a döntéseknél felmerülhet az, hogy van-e valamilyen befolyásolási szándék a különböző tulajdonosi csoportok közötti ingatlanfejlesztésben. Erre azt mondom, hogy természetesen a túlzott aránytalanságnak megvan a kockázata, például, hogy a magyar tulajdonú cégek nem tudnak lépést tartani a multikkal. De ennek, illetve az ágazati irányításnak is megvan az eszköze, ami nem a plázastop. Nem egy átláthatatlan, nem transzparens jogszabályi környezettel kell ezt szabályozni, hanem például támogatási politikával. Mert hatalmas érdemeik vannak azoknak a kisboltokat üzemeltető, magyar tulajdonú hálózatoknak, akik még nem vonultak ki egy kistelepülésről. Óriási felelősségük is van. Nagyon nehéz extraprofitot elérni egy falusi élelmiszerboltban.

A gazdaságpolitikai döntéshozóknak ezt is figyelembe kell venni, legyen erre egy stratégia, egy középtávú elképzelés, hogy melyek azok a vállalatok, amelyeket érdemes támogatni. Hogy egy kisvárosban vagy faluban is megmaradjanak a kisboltok, de történjen is ingatlanfejlesztés. Az OKSZ már felajánlotta, hogy partner egy ágazati stratégia létrehozásában, de az igazi hozama egy ilyenfajta szakpolitikának az lehet, hogy ezeket a célokat, akár érzékeny területeknél is, fektessük le, amiket igazodási pontként tekinthetnek a cégek, vállalatok, gazdaságpolitikai döntéshozók, és figyelembe vehetnek a tervezésnél és a hosszú távú stratégiák elkészítésénél.

Ennél sokkal égetőbb kérdés jelen pillanatban a DRS-rendszer (visszaváltási rendszer), a Mohu-automaták kérdése. Úgy tudom igazi logisztikai rémálom, amivel sok vállalat most szembesül, és a gyermekbetegségektől eltekintve is vannak elég nagy bajok a hulladékok elszállításával. Mit lát a szövetség, hogyan érinti ez a tagokat?

Azt le kell szögezni, hogy ez egy hatalmas fejlesztés volt. A körforgásos gazdaságban az újrahasznosítás részarányának növeléséhez ez nagyon komolyan hozzájárulhat. Az előkészítésben ráadásul a kereskedők is partnerek voltak. Amit nehezen értek, hogy egy ilyen komplex projekt előkészítésénél miért nem készültek olyan kockázatelemzések, amelyek rávilágítottak volna arra, hogy mi történik, ha egy gép meghibásodik, és milyen garanciák vannak arra, hogy az infrastruktúra-szolgáltató ezt bizonyos határidőre megjavítsa vagy kicserélje. Ha történt ilyen kockázatelemzés, akkor milyen kockázatkezelési tervek vannak arra vonatkozóan, hogy ha például a helyi logisztikai alvállalkozó kapacitáshiány miatt nem tudja elvinni a boltból a gyűjtőcsomagolást, erre milyen megoldások vannak. Mert ez nemcsak a fogyasztót zavarja, ha látja, hogy ott gyűlnek a palackok jó esetben a raktár sarkában, rosszabb esetben a visszaváltó automata környékén, ez jelentősen tudja csökkenteni a vásárlási élményt, de a kereskedő sem érti, hogy most mit csinálhatna. Mert erre fel lehetett volna készíteni a vállalatokat. Van olyan tagvállalat, amelyik nem zárkózik el attól, hogy megszervezze ezt a belső logisztikát saját maga.

Szerintem a most kialakult helyzet már túlmutat a gyermekbetegségek problémáin.

A Pénzcentrum idei évi retail konferenciáján pozitívumként azt mondta: „javul az élőmunka-hatékonyság a szektorban, és továbbra is jelentős munkaerő dolgozik a kereskedelmi vállalkozásokban.” Ez mit jelent pontosan? A kiskereskedői szektorban folyamatos a toborzás, gyakorlatilag munkaerőéhség van, és oké itt vannak a robotkasszák, de a munkaerő meg fogyóban. Vagy mégsem? Mit mutat itt a mérleg?

A kereskedelemben körülbelül félmillió ember dolgozik, ez a szám évről évre növekedett, de ez most megállt. Ebből következik, hogy ha a kereskedelmi forgalom növekedni tud, ez egyfajta hatékonyságjavulással is jár. Azt ne felejtsük el, hogy a kereskedelemben nagyon magas a fluktuáció. 30-40 százalék sem kirívó magában az üzletegységekben, azaz a boltosok körében. Nagyon kevés olyan területe van a gazdaságnak, ahol ez ilyen magas. A kereskedő ennek nem örül, megpróbálja ezt csökkenteni, mert az új munkaerőt be kell tanítani, ennek is van egy költsége. Az majd középtávon fog kiderülni, hogy a digitalizációnak milyen hatása van a munkaerőre, illetve az MI-nek milyen hatása van. Nagyon sok döntést ki tud váltani az MI, de ez nem a boltoknál fog megjelenni. A személyes kiszolgálásra mindig szükség lesz, mindig fogjuk igényelni, hogy odamenjünk valakihez, és megkérdezzük erről vagy arról. Hogy az MI mikor, milyen ütemben fog megjelenni a kereskedelemben, ma még nehéz látni, de ezzel számolni kell. A saját életünkben is látjuk, hogy akár egy dokumentum megírásához vagy egy döntés meghozásához ma már az ingyen elérhető MI is kiváló segítséget nyújt.

De akkor ez hogyan fog hatni a munkaerő hatékonyságára?

Az online értékesítés aránya növekszik, és ez önmagában jelent egyfajta munkaerő-kiváltást. De azt tegyük hozzá, hogy az online vásárlás két számjegyű éves növekedés lassult. A covid előrehozta az online értékesítés reneszánszát, 2020-21-ben Magyarországon is két számjegyű volt az online értékesítés aránya, de most ez esik vissza. Ha pedig nincs bolti értékesítés, ez önmagában hatékonyságnövekedést jelent. Bár persze a logisztikában nem tudjuk megúszni azt, hogy valaki ne pakolja meg a házhoz szállítást végző teherautót. A hatékonyság javításában továbbá nagyon sok függ attól, hogy milyen értékesítési csatorna van. Egy önkiszolgáló boltban, egy hiper- vagy szupermarketben természetesen magasabb hatékonyságot lehet elérni, mint egy pultos kiszolgálásnál. Ez befolyásolja azt is, hogy merre megy a világ.

Az sem magyar sajátosság, hogy a diszkontok előretörésének lehetünk a szemtanúi, ez is hozzájárulhat a hatékonyság növeléséhez, mert ezekben klasszikusan nincs pultos kiszolgálás, van persze, de sokkal kevésbé jellemző. Az elektronikai termékeknél, ruházatnál vagy pl. a játékoknál meg nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az online értékesítés hogyan növekszik. Magyarországon is megjelentek az első fecskék az ún. contactless üzletek, ahol személyzet nélkül folyik az értékesítés. Angliában a legnagyobb ilyen hálózat az Amazon Fresh, ahol ezt alkalmazzák, bár én voltam ilyenben, és ott is volt két kiszolgáló, akik segítettek a vásárlóknak, ha túl sokat bénáztak. A másik, hogy ahol alkoholt meg dohányterméket akarnak árulni, valakinek ott kell lenni, aki beengedi az elkerített részbe a vásárlókat. Szóval ezek elég menő dolgok, de azért kezeljük még ezt egy csipet sóval.

Ugyanezen a konferencián beszélt arról is, hogy a társadalom alsó és felső 20 százalékának jövedelme egyre távolodik egymástól, ami az élelmiszerre fordított kiadások növekedésében is megmutatkozik. Ez a fajta elszegényedés hogyan hat a hazai kiskereskedői szektorra? Egyáltalán a vállalkozások mit tudnak ezzel kezdeni?

Egy szóval annyit mondhatok, hogy árképzés. Meg kell értenie minden vállalkozásnak, hogy a magyar vásárlót mi vezérli. Mik azok a szempontok, amiket figyelembe vesz a döntéshozatalkor. Minden piackutatásból az derül ki, hogy az ár ott van az első 3 szempont között. Az pedig már klasszikus tudásunk, hogy magyar vásárló nagyon árérzékeny. Ugyanakkor a luxustermékeknek is megvan a piaca, ami azért egy elég elgondolkodtató kettőség.

Hogyan látja a versenyhelyzetet a hazai kiskereskedelmi piacon? Elég szereplő van egyáltalán idehaza?

A magyar adatok nagyjából a közép-európai átlag között vannak. Azt szokták nézni, hogy 10 ezer lakosra hány bolt jut, ez nálunk körülbelül 100 üzleti egység, és ezzel nem térünk el jelentősen a szomszédjainktől. Ami a magyar kereskedelemre jellemző, és ez nagyjából egész Közép-Európára és kicsit a mediterrán kereskedelmi szerkezetre is hasonlít, hogy egyrészt nagyon jelentős a hiper-, szupermarketek és diszkontok aránya, de a kisboltok is továbbra is jelen vannak, bár csökken a szerepük, de azért még mindig jelentős. Mi magyarok, és itt körülöttünk is vagy délebbre, szeretnek elmenni az emberek a sarki közértbe vásárolni. Angliában vagy Skandináviában azt látjuk, hogy gyakorlatilag nincsenek kisboltok. Ha készülne ilyen szakpolitika, annak része kellene, hogy legyen, hogy ezeknek a szakboltoknak a csökkenését hogyan lehetne megállítani, hogy ezek ne tűnjenek el.

Milyen aktuális kiskereskedelmi trendeket figyel meg, amelyek meghatározhatják a jövőbeli stratégiákat?

Ami biztosan befolyásolni fogja a nagy hipermarketektől kezdve a legkisebb boltokat is, az a digitalizáció és a fenntarthatóság. A kereskedelem azon kevés ágazat egyike, ahol nagyon hirtelen és nagyon nagy mennyiségben, nagyon nagy hatással jelentkezett a digitalizáció. Diszruptív megoldások jelentek meg a kereskedelemben, úgynevezett felforgató technológiák, amik megváltoztatják az üzleti modellt, az értékesítést. Itt nemcsak az online értékesítésről beszélek, hanem hihetetlenül izgalmas része ennek az ellátási láncok digitalizációja. Az a partneri hálózat, ahol a termelőről is beszélnünk kell, meg a disztribútorról is. Például az MI segítségével ma már egyre több helyen automatikusan történik a készlet megrendelése. Mert az MI olyan sok adatot tud feldolgozni, amire a legjobb kontrollingos sem képes. Az időjárástól kezdve akár a politikai híreket is figyelembe lehet venni egy-egy előrejelzésnél, sokkal hatékonyabb lehet a rendelés, ami segíti a kereskedőket a készletgazdálkodásban, ami végső soron pénzt takarít meg nekik. De a blockchain technológia is egyre inkább megjelenik a logisztikában. Ez sokkal olcsóbb és transzparensebb információáramlást tesz lehetővé.

De ugyanilyen nagy durranás, a dolgok internete is, szenzorok milliói segítségével gépek kommunikálnak egymással, és tudnak olyan döntéseket hozni, ami nem igényel emberi beavatkozást. A kiskereskedelem ellátási láncában is olyan folyamatok vannak, amik forradalmasíthatják nemcsak az iparágat, hanem befolyással lehetnek más területekre is. Ezeknek a technológiáknak az alkalmazása akár a gyártók felé is begyűrűzhet. Mert a gyártó akkor tud ebben partner lenni, ha ezekhez a rendszerekhez csatlakozik. A másik pedig a fenntarthatóság, ami olyan kihívásokat támaszt a kereskedőkkel szemben, mint a DRS, és egyre több ilyen lesz. Mindig meg kell gondolni, hogy ez milyen munkával és adminisztrációval jár. Ma például még meglepően kevesen beszélnek az EUDR-ről. Ennek kapcsán nemsokára hatályba lép egy olyan rendelkezés, ami szerint, ha egy afrikai országból importálok kakaót vagy valamilyen faterméket, akkor nekem mint kereskedőnek kockázatkezelést kell végezni arra vonatkozóan, hogy történt-e emiatt valamilyen erdőirtás, és az ökológiai egyensúlyt veszélyeztettem-e ezzel. Ez nagyon jól hangzik, de megnézzük, hogy majd amikor ez hatályba lép, hogyan fogja ezeket kezelni egy kereskedő, milyen információi lesznek a helyi beszállítótól. Hogyan fogja begyűjteni az információkat, hogyan végzi el a kockázatkezelést, és ki fogja ezt ellenőrizni Magyarországon.

Mert ennek az eredményét majd be kell táplálni egy nagy informatikai rendszerbe, ahol majd ellenőrzik. Nem vagyok benne biztos, hogy komoly hatástanulmányok készültek arra vonatkozóan, hogy felmérjék, hogy a napi operatív működésben ez milyen munkát jelent. De ilyen és ehhez hasonló szabályozások tömegére kell készülnünk a jövőben.

És milyen gazdasági hatásokkal számol a szövetség a kiskereskedelmi szektorban a következő néhány évben? Hogyan készülnek ezekre a hatásokra?

Arra számítok, az extraprofit adó eltűnik. Ez gazdaságilag indokolt, mert azt a plusz hozzáadott értéket, amit a kereskedelem tud nyújtani a GDP-növekedéshez, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni nemhogy hosszú, de középtávon sem. Egyre erősebb az a kényszer, hogy felismerjük azt, hogy a fogyasztás növekedése nem megy a kereskedők nélkül.

Egyrészt kell egy reálkereset-növekedés, de ha nem tud árualapot előteremteni és megfelelő infrastruktúrát biztosítani a kereskedő, akkor ez bizony nem fog menni. Ez pedig senkinek sem lehet az érdeke.