2024. december 19-én megnyílt Magyarország legnagyobb ALDI-áruháza a Budapest XI. kerületében található Kondorosi út 6. szám alatt.
Kezdetét vette a 9. Laurel Retail Konferencia, amelynek egyik nagy bejelentése, hogy a tatabányai Decathlon immár kizárólag önkiszolgáló pénztárakkal várja vásárlóit.
A szektor történetében mérföldkövet jelentő lépés része a vállalat összes magyarországi áruházát érintő, nagy automatizációs projektnek, amelytől a sportóriás évi több tízezer megspórolt munkaórát és országos átlagban mintegy 2 éves megtérülést vár.
Éppen a járvány előtti utolsó, 2019-es konferenciánkon mutattuk be az első teljesen hazai fejlesztésű önkiszolgáló kasszát, amelyből azóta 200-nál is többet üzemeltünk be, 11 hazai retaillánc mellett több külföldi helyszínen is. A Decathlon áruházak példája most bizonyíthatja, hogy nagyobb méretű egységekben is van létjogosultsága a teljesen automatizált kasszazónáknak. A Walmart az Egyesült Államokban már a hipermarketek szegmensében is sikerrel alkalmazza ezt a stratégiát, de Magyarországon ez az első ilyen léptékű projekt
– fejtette ki Bessenyei Attila, a Laurel ügyvezetője. Kulin Kitti, a Decathlon vásárlói kapcsolatok vezetője elárulta, az átalakítások mozgatórugója a hatékonyság és a produktivitás növelése, valamint a számukra is egyre égetőbb munkaerőhiány enyhítése.
A filozófiánk szerint a legnagyobb hozzáadott értéket az eladótérben tudjuk nyújtani, ahol a kollégák egyben tanácsadók is. Márpedig a jelenlegi szűkös létszám mellett szükség esetén a direkt értékesítésben részt vevő munkatársaknak is be kell ülniük a pénztárakhoz, ami nem ideális. A kasszazónáink egyre nagyobb mértékű automatizálásával jelentős humánerőforrást tudunk visszaadni az eladótérnek
- emelte ki. A konkrét számokat illetően megosztotta, a legnagyobb, budaörsi áruházukban 1 éve 15 hagyományos kassza működött, melyek heti 520 órányi munkát adtak a dolgozóknak. Ez jelenleg, amikor is 5 hagyományos pénztár mellett 10 önkiszolgáló üzemel (ezek közül 5 csak bankkártyát, 5 pedig készpénzt is elfogad) már kevesebb mint 300 óra. Éves szinten ez egyetlen áruházban nagyjából 10 ezer megspórolt munkaóra, ami várhatóan még több lesz, amint (a tervek szerint ősszel) a budaörsi áruház is átáll a teljesen önkiszolgáló üzemmódra.
Merthogy a mostani tatabányai indulásra csak első lépcsőfokként tekintenek, amelyet még az idén követ az említett első számú áruház, továbbá két kisebb egység. A távlati cél pedig, hogy 2023 végére a 24 magyarországi Decathlon túlnyomó többségében – sikeres tesztidőszak esetén akár az összesben – megszűnjenek a hagyományos kasszák.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Budaörs esetén a most zajló automatizációs beruházásnál 8 hónapos megtérüléssel kalkulálunk, ez a kisebb üzletek esetén értelemszerűen valamelyest hosszabb idő. Mi szeretünk mindig egységesen gondolni a 24 áruházunkra, úgyhogy számoltunk országos megtérülést is, itt nagyjából 2 évről beszélhetünk
– fogalmazott Kulin Kitti. A mostani projekt újabb fontos állomás a világ legnagyobb sportszer-forgalmazója és a kereskedelmi informatika vezető hazai vállalatának évek óta tartó együttműködésében. Ennek eredménye többek közt, hogy a Laurel saját fejlesztésű kasszaszoftverét (Laura) bármely frissen nyíló Decathlon választhatja a világon, amely lehetőséggel Ausztriában, Horvátországban, Lettországban Szerbiában és Szlovákiában már éltek is.
A teljesen önkiszolgáló kasszákra építő átállásunkat is árgus szemekkel figyelik külföldön, és ha beigazolódnak a várakozásaink, akkor nemcsak itthon, hanem nemzetközi téren is sokan átvehetik a magyar receptet
– mondta a Decathlon vásárlói kapcsolatok vezetője. Kulin Kitti zárásként hozzáfűzte, jócskán akadnak további innovatív terveik, néhány éven belül például bevezethető lehet egy az anyavállalattól származó applikáció, melynek segítségével a vásárlók az eladótérben, a kasszazónát teljesen kikerülve is fizethetnek. A megoldás hazai környezetbe való átültetése, valamint a cég rendszereibe való integrációja kapcsán természetesen az eddigiekhez hasonlóan a Laurel fejlesztőire támaszkodnak majd.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.