A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4%-kal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5%-kal mérséklődött.
Itthon is egyre megszokottabb a mindennapi vásárlások során hitelkártyával fizetni, hála a széleskörű kedvezményeknek és az extra szolgáltatásoknak - írja a Népszava.
Hazánkban is egyre többen és több helyen használják a hitelkártyát vásárláskor. Eddig leginkább szupermarketekben és benzinkutaknál fizettek a vásárlók hitelkártyával, de hála a széleskörű kedvezményeknek, mint például a költések utáni jóváírások, valamint a PayPass funkciónak, már az újságosnál vagy a pékségben is növekszik a hitelkártyás fizetések száma.
2013. első félévében minden negyedik forintot kártyás vásárlással költöttek el. Mivel a folyószámlás kártyákhoz képest számos előnnyel rendelkeznek a hitelkártyák, ezért nem meglepő, hogy az utóbbi években folyamatosan növekszik a hitelkártya-forgalom, évente átlagosan 18-20 százalékkal. A Cetelem becslése szerint a tavalyi évben már közel 300 milliárd forintot költöttek el hitelkártyával.
A többség hagyományos bevásárlások alkalmával használja a hitelkártyát, de benzinkutakon is gyakran használják fizetőeszközként. De elektronikai eszközök, ruhák, gyógyszerek, lakberendezési tárgyak és barkácsáru megvásárlására is sokan használják a kártyát. A tavalyi év első hat hónapjában egy-egy vásárlás alkalmával mintegy 7500 forintot költöttünk átlagosan hitelkártyánkkal.
Érdekesség, hogy közel tíz százalékkal több nő használ hitelkártyát, mint férfi. Ennek az lehet az oka, hogy a mindennapi bevásárlásokat általában a családanyák és feleségek végzik.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


