Az új nemzeti drogstratégia tervezete szerint a kábítószer-fogyasztás hirtelen növekedése már a kilencedik, tizenegyedik évfolyamokban megfigyelhető. Szakértők szerint az új stratégiában nagyobb hangsúlyt kell kapniuk az ifjúságot védő közösségi akcióknak, mert így csökkenhet az "új belépők" száma. Jogszabályban tiltanák meg a függőséget okozó szerek bármilyen formában történő reklámozását és népszerűsítését, továbbá fokozottan ellenőriznék a kábítószer-fogyasztást kedvező színben feltüntető internetes tartalmakat - írja a Magyar Nemzet.
A cannabist a 9. évfolyamra járó fiúk 22,2 százaléka legalább egyszer már kipróbálta, míg a lányok esetében ez az arány 14,7 százalékra tehető. A 11. évfolyamon ez az arány a fiúk esetében 32,5 százalékra, a lányok esetében 24,5 százalékra emelkedett tavaly - derül ki az új Nemzeti drogstratégia tervezetéből, ami tegnap óta megtekinthető a Drogstrategia.hu weboldalon.A szakmai és társadalmi szervezetek a következő hetekben konzultációkon vitathatják meg a koncepciót a dokumentumot kidolgozó munkacsoporttal, de a www.drogstrategia.hu internetes oldalon bárki véleményezheti az anyagot. A tervezet részletesen foglalkozik a szerhasználat terjedésével. Kitérnek arra is, hogy a probléma az egész társadalom ügye, a fiatalok mégis többszörösen érintettek benne, hiszen a kábítószerek kipróbálása, alkalmi, illetve rendszeres használata erre az életkorra jellemző.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.