Yvo de Boer, az ENSZ klímaügyekért felelős főtitkára szerint továbbra is szükséges, hogy Koppenhágában konkrétumokról szülessen megállapodás, így például az iparosodott országok kibocsátási célértékeiben, valamint a fejlődő országok klímavédelmének finanszírozásában. A főtitkár szerint egyes fejlődő országokban helyet kell adni a kibocsátás további növekedéséhez az életkörülmények javítása érdekében.
Konkrét eredményekre van szükség a közelgő Koppenhágai Klímacsúcson az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) főtitkára szerint. Yvo de Boer a német Deutsche Welle-nek adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy a közelgő klímacsúcsra számos kérdésben továbbra is mindent vagy semmit eseményként tekint.
A főtitkár négy pontban fogalmazta meg azokat a legfontosabb témaköröket, amelyekben mindenképpen dűlőre kell jutni:
- Az gazdag (iparosodott) országok kibocsátási célértékeinek meghatározása
- Mit kíván tenni Kína, India és Brazília (mint a legnagyobb fejlődő országok) annak érdekében, hogy lassabb ütemben növekedjen a kibocsátásuk
- A fejlődő országok finanszírozása, hogy bekapcsolódjanak a klímavédelembe
- Olyan döntéscsomag, amely azonnali cselekvéseket von maga után
Yvo de Boer szerint a sajtóban mostanság megjelenő nyilatkozatok nem a konkrét döntések meghozatalát vetítik előre, de jó maga, a záróeseményt tartó dán miniszterelnök, valamint a csúcsot elnöklő Connie Hedegaard minden erejével azon lesz, hogy konkrétumok szülessenek Koppenhágában.
A főtitkár beszélt arról is, hogy véleménye szerint a fejlődő országokban teret lehet engedni a kibocsátás-növekedésnek, hiszen Indiában például 400 millió ember él áram nélkül. Koppenhágában semmiképpen sem lehet az a cél, hogy ezt az állapotot konzerváljuk, így számos országban továbbra is számolni kell az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedésével - mondta Yvo de Boer.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kínát tárgyalva a főtitkár még elmondta, hogy az elmúlt időszakban a távol-keleti ország nem csak azért változtatott a klímához való hozzáállásán, mert félti a környezetet, vagy aggódik a klímaváltozás miatt, hanem azért is, mert véleménye szerint az ország jelenlegi növekedési üteme nem tartható fenn a mostani körülmények között, így alapvető változásokra lesz szükség.
Mint ismeretes a világ vezető politikusai december 7-e és 18-a között Koppenhágában gyűlnek össze, hogy egyezségre jussanak a Kiotói Egyezmény 2012-es lejártát követő időszak klímavédelmi kérdéseiben. A korábbi várakozások szerint a Koppenhágai Klímacsúcson konkrét kibocsátási célértékek kerültek volna meghatározásra, azonban az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagjai egy november eleji csúcson úgy határoztak, hogy Koppenhágában nem kívánnak ilyen célértékeket meghatározni.
Az APEC határozata különösen azért fontos, mert tagjai között szerepel a világ két legnagyobb kibocsátója, Kína és az Egyesült Államok is.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.