A rendkívül gyenge forint miatt bizony sok mindenkinek fáj most a feje. Elég ha arra gondolunk, hogy az általunk vásárolt áruk- és szolgáltatások, melyeket nem idehaza termeltek meg, mind drágábbak lesznek, a fogorvosi szolgáltatástól kezdve a tavaszi kollekciókig.
Ha valahol áremelkedés várható, akkor az a ruházati piac, igaz, a kereskedők a fokozott verseny miatt igyekeznek a lehető legkevésbé drágítani portékáikon.
A Marks&Spencer márkát forgalmazó S-Modell Zrt. vezérigazgatója, Jüttner Katalin elmondta, az őszi kollekciót most kell megrendelniük, melyek már nyáron kikerülhetnek az üzletekbe, méghozzá magasabb forintárfolyammal számolva. Ezen a cég úgy próbál enyhíteni, hogy szűkíti az árrést, de persze végtelenségig nem lehet lemondani a profitról.
A piac kisebb szereplői ugyan még nem vásárolnak be ennyire előre, azonban a plazakban fizetendő bérleti díjak, és a rezsi szintén euróban értendők. Ez a kicsiket kellemetlenebbül érinti, már csak azért is, mert ők jellemzően havi elszámolásban vannak, most viszont azok jártak jól, akik már kifizették az első negyedéves díjakat.
A plázákban nem várható bérleti díj csökkenés, hiszen az épületek tulajdonosai is jellemzően devizahiteleket törlesztenek, így őket is kellemetlenül érinti a gyenge forint.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Elemzők szerint, ha tartósan itt marad az árfolyam, akkor szinte biztos, hogy idén legalább egy kereskedelmi lánccal kevesebb lesz itthon, de előfordulhat az is, hogy több neves vállalkozás is csődbe megy.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.