A balatoni turizmusban a tavalyi rendkívül jó évet sikerült az idén kicsit felülmúlni, amiben fontos szerepet játszott az, hogy jelentősen bővült a szolgáltatások köre, valamint az, hogy igen jó a Balaton vízminősége - mondta Gyenesei István önkormányzati miniszter 2008. 09. 19-én, a Balatont átszelő médiahajón.
A rendezvényt a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, dr. Suchman Tamás és a Somogyi Hírlap főszerkesztője, dr. Árpási Zoltán szervezte a régió politikusai, polgármesterei és újságírói számára. A Siófokról induló médiahajón a fő téma a 2008-as szezon értékelése volt.
Gyenesei István, a turizmusért is felelős önkormányzati miniszter kiemelte: bár a teljes szezonra vonatkozó statisztikai adatok csak október közepére lesznek meg, az előzetes számok alapján úgy látszik, hogy 2007-hez képest további 2 százalékkal nőtt a Balaton térségének vendégforgalma.
A hazai turisták körében idén is a legnépszerűbb úti cél a Balaton volt, ám a klasszikusan ismert "magyar tenger" helyett a "magyarok tengere" kifejezést kellene használni - mondta Gyenesei István. Az önkormányzati miniszter szerint azért lenne helytálló a "magyarok tengere" kifejezés, mert a meghatározó többség a hazai volt a Balatonon.
Hosszú évek óta - folytatta - 2007 volt az, amikor a magyarok aránya jelentősen fölébe kerekedett a külföldiekének, s ez nemcsak az arányra, hanem a vendég- és vendégéjszaka számra is vonatkozik. Az első félévi mérleg készítésénél még nem voltak bizonyosak a turizmus szakemberei afelől, hogy 2008 jobb lesz, mint az azt megelőző, ma azonban már ez kijelenthető.
Gyenesei István szerint emögött nemcsak a kiváló vízminőség, de a javuló infrastruktúra, a szolgáltatások színvonalának fejlődése is ott van A miniszter szerint legalább annyira fontos az is, hogy a tóhoz érkezők milyen hírverést képesek visszatértük után "csinálni". A Balatonon nem idegenforgalomra, hanem vonzó turizmusra van szükség - jelentette ki. Ez pedig azt jelenti, hogy annak még hiányzó feltételeit meg kell teremteni a Balaton régióban.
A miniszter néhány statisztikai adatot is idézett. Addig, míg 1990-1994 között száz vendégéjszakából 80 volt a külföldi, 2007-ben már 56 volt a magyar, s 44 a külföldi. Megváltozott a vendégek összetétele is: csökkent németek és osztrákok száma, nőtt viszont a dánoké, hollandoké, oroszoké, cseheké. A tendenciák között az is megfigyelhető (s ez világtendencia), hogy esett a vendégéjszakák száma. Ez a Balatonnál is látható, de némileg kompenzálja a jelenséget a forgalom növekedése.
JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Gyenesei István a folytatásban utalt a magasabb színvonalú szolgáltatásokra, az egyre eredményesebb marketingtevékenységre, s azokra az attrakciókra, amelyek a nyári szezonon túl is népszerűvé teszik a Balatont. A vendégforgalomban jelentős szerepet játszik az üdülési csekk is. Ezek forgalma 30%-kal nőtt, s ma már 260 szállodában, 40 kempingben, 700 étteremben stb. fogadják el (s a híresztelésekkel ellentétben nem vetnek ki rá adót).
Az önkormányzati tárca vezetője szerint némileg csökkent a szezonalitás a tó környékén, annak köszönhetően, hogy az elmúlt másfél évtizedben a többcsillagos, termál és wellness-turizmusra épülő négycsillagos balatoni szállodák száma 7-ről 26-ra emelkedett. Megjegyezte, hogy még bőven van mit tenni a szolgáltatások színvonalának és az attrakciók számának emelésében.
Ezt szolgálja, hogy tó körüli három régió a fejlesztési forrásaiból 4,6 milliárd forintot kíván fordítani a Balaton turisztikai vonzerejének növelésére, amelynek felhasználásáról a napokban döntöttek, és további 20 milliárd forint áll rendelkezésre hasonló célra a 2009-2013-a évekre.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.