Mézből brandet, appból forradalmat, posztokból bevételt – az e heti Cápák között adásban ismét izgalmas ötletekkel álltak a befektetők elé a vállalkozók.
Még 2016 nyarán változott a munkavédelmi törvény és a 20 fő feletti foglalkoztatotti létszámmal működő cégeknek is kötelezővé tette a munkavédelmi képviselő választást. A törvény által megállapított új munkavállalói létszámhoz kötött kötelezettség teljesítését a módosítás hatálybalépésétől számított fél éven belül kellett elvégeznie a munkáltatónak, mely 2017. január 7-én lejár.
A változás értelmében munkavédelmi képviselő választást kell tartani minden munkáltatónál, ahol a munkavállalók létszáma legalább 20 fő. A választás lebonyolítása és a feltételek biztosítása a munkáltató kötelezettsége. A korábbi szabályozás szerint csak abban az esetben terhelte ez a kötelezettség a munkáltatót, ha legalább 50 munkavállalót foglalkoztatott - írja közleményében a BDO Magyarország.
Milyen feladatai vannak egy munkavédelmi képviselőnek?
A munkavédelmi képviselő a munkavállalói érdekvédelem munkavédelemben megjelenő formája. A munkavédelmi képviselő jogosult meggyőződni a munkahelyek, a munkaeszközök, egyéni védőeszközök biztonságos állapotáról, az egészség megóvására és a balesetek megelőzésére tett intézkedések végrehajtásáról, részt vehet a munkáltató munkavédelmi intézkedéseinek előkészítésében, a munkabalesetek kivizsgálásában, tájékoztatást kérhet, vagy éppen kezdeményezheti a szükséges intézkedés megtételét a munkáltatónál.
Munkavédelmi képviselőnek az a cselekvőképes munkavállaló választható, aki - az újonnan alakult munkáltatót kivéve - legalább hat hónapja a munkáltatóval munkaviszonyban áll és az adott telephelyen dolgozik. Ugyanakkor nem választható munkavédelmi képviselőnek, aki munkáltatói jogot gyakorol (munkáltatói jognak minősül a munkaviszony létesítése, módosítása és megszüntetése), a vezető hozzátartozója, a választási bizottság tagja illetve a munkáltatónál munkaviszony keretében főtevékenységként a munkáltató megbízásából munkavédelmi feladatokat lát el.
Amennyiben a foglalkoztatottak száma eléri a 20 főt, a választás megtartása kötelező és nem lesz megfelelő kimentésre az a munkáltatói védekezés, hogy a munkavállalók a választási jogosultságukkal nem kívántak élni. A választást ilyen esetben is meg kell tartani, igaz a választás érvényességét és eredményességét, ezen körülményre tekintettel kell majd megállapítani.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- hívta fel a figyelmet, Máriás Attila a BDO vezető munkaügyi tanácsadója.
A munkavédelmi képviselő választás abban az esetben érvényes, ha azon a részvételre jogosultak fele részt vett. Ugyanakkor a választás érvényes, de eredménytelen, ha a minimálisan szükséges 30 százalékos támogatást nem kapta meg egyik jelölt sem a szavazás során.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


