Puzsér Róbert és Frank Robin könyvkiadót alapítottak - ráadásul mindjárt kettőt. Kérdés, hogy nem szokványos stratégiájukkal hogyan muzsikálnak majd ezen a piacon.
A Balaton Sound, a Gourmet, a Gyerek Sziget, a Sziget és a Volt fesztivált is szervező Sziget Kft. a tavalyi 10,2 milliárd forintnál legalább 15-20 százalékkal magasabb bevételt szeretne elérni - nyilatkozta Gerendai Károly, a cég ügyvezetője a Világgazdaságnak.
Gerendai Károly az újság szerdai számában megjelent interjúban elmondta: az idei rendezvényeken átlagosan 5-10 százalékkal emelték a jegyárakat, és persze a költségeik is növekednek. Az ügyvezető arra számít, hogy a bevételek nagyobb arányban nőnek majd, mint a kiadások.
A Sziget fesztivál körülbelül 6 milliárd forint - a tavalyinál valamivel jelentősebb - bevételt hozhat. A bevétel szerkezetében nincs jelentős változás, a jegyek, bérletek értékesítéséből befolyó összeg továbbra is legalább 75 százalékot tesz ki. A szponzorációból és a vendéglátásból származó bevétel körülbelül azonos, 10-12 százalék, az állami forrás pedig körülbelül egy százalékot tesz ki. A kiadások közül továbbra is a programokra fordított összeg a legnagyobb tétel, ezt követik a technikai jellegű költségek. Az idei Szigeten Rihanna és a Muse lesz a legdrágább előadó.
Gerendai Károly egyebek mellett kitért arra is, hogy az irreálisan magas fellépőárak miatt már nem akarnak, és nem is tudnak versenyezni a gazdagabb, nagy nemzetközi fesztiválokkal a sztárprogramokban, inkább a látványvilágra, a sokszínűségre vagy a jó minőségű szolgáltatásokra költenek, amivel megkülönböztethetik a Szigetet a többi fesztiváltól.
A jó program elvárás a közönség részéről, de a Szigeten egyre kevésbé a sztárok kiléte az elsődleges "hívószó". A Sziget sikere nem a korábbinál is erősebb programnak köszönhető, hanem a tudatosan erősített önálló brandnek és a Sziget-életérzésnek - mondta az ügyvezető.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


