9 °C Budapest

Küzdenek a bankok a talpon maradt cégekért

Pénzcentrum
2011. július 18. 08:32

A mikrovállalkozások számára nyújtott hitelállomány bővítését szeretnék a Népszabadság által megkérdezett pénzintézetek. A piac azonban igen szűk, a válságálló cégekért komoly verseny folyik.

Döntően a határon belül működnek a kisebb vállalkozások, csakhogy a belföldi kereslet még mindig stagnál, a forgalom elmarad a válság előtti szinttől, ez pedig hatással van az ügyfelek hitelképességére.

Ugyanakkor a vállalkozások részéről a kereslet nem lett kisebb, de mivel a cégek pénzügyi helyzete gyengült, ezért csökkent a felvehető hitelösszeg - tájékoztatta a napi lapot az OTP.

Bár a finanszírozható vállalkozások száma csökkent, az állami forrásoknak mégis fontos funkciója van a szektor hitelezésében. Tenke Gábor, az Erste lakossági és mikrovállalati termékfejlesztési igazgatója szerint a jelenlegi gazdasági környezetben nagyobb hangsúlyt kapnak a likviditási hitelek, s ebben a Széchenyikártya program forrásainak lényeges szerepe van.

A Budapest Banknál némi keresletélénkülést már tapasztaltak az elmúlt időszakban ezen a téren, de a társaságok egy része jelenleg banki finanszírozással nem hitelezhető - hívták fel a figyelmet. Sokat segítene a helyzeten, ha a vállalkozások pénzügyi mutatói tovább javulnának, vagy kiszámíthatóbbá válnának, illetve ha csökkennének a fizetési határidők.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Raiffeisennél például részletesen vizsgálják a hitel célját, a visszafizetési képességet, valamint a tulajdonosi elkötelezettséget, melyek a piaci helyzet, a megrendelésállomány alakulása, a vevőkör és a pénzügyi stabilitás mellett meghatározóak a finanszírozási döntésnél.

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?