Magyar sikertörténet: itt a mindennapi hungarikum!

Pénzcentrum
2010. június 24. 13:32

"Több csatát már megnyertünk, de a - jó értelemben vett - háború még nem ért véget" - hangzott el a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék legnagyobb borászati és borkereskedelmi vállalkozásának mai sajtótájékoztatóján. A Tokaj Kereskedőház Zrt. tavalyi eredményeit is kedvezőtlenül érintette a gazdasági válság, amit a vállalat a külföldi piacok szélesebb meghódításával igyekszik kompenzálni.

Dr. Kiss István, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat úgy tölt be integráló szerepet a térségben, hogy közben megőrzi a borvidék tradícionális hagyományait. A legkorszerűbb borászati technológiákat alkalmazó társaság a borkülönlegességek - mint például a Tokaji Aszú, valamint az aszúeszencia - mellett a többi borfajta ismertségét is igyekszik növelni.

Jó példa erre a Tokaji Furmint, amely a mindennapok hungarikumává válhat. A vállalat évente 7 millió palack bort értékesít, amiből 3 millió palack külföldön (Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Oroszországban) kerül értékesítésre. Folyamatban van a kínai és a tengerentúli piacok meghódítása is, a távolkeletre a napokban indult egy szállítmány, az Egyesült Államokban pedig 250 ezer palack értékesítésére kötöttek szerződést.

A Tokaji Kereskedőház a 9 üzletlánccal kötött megállapodásának köszönhetően 90%-os lefedettséggel rendelkezik Magyarországon, szinte nincs ma olyan település hazánkban, ahol nem lenne Tokaji a polcokon. A márkanév külföldön is jól cseng, ami lehetővé teszi az export piacok további szélesítését.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01