12 °C Budapest

Magyar tenyésztők perlik a Négy Mancsot

Pénzcentrum
2009. november 10. 08:32

Hitelrontásért perli be a Négy Mancs állatvédő szervezetet a Baromfi Terméktanács. Kezdeményezésüket az agrártárca és vezetője, Gráf József is támogatja -írja a Napi Gazdaság.

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar termelők szerint egyértelműen gazdasági célok állnak a Négy Mancs osztrák szervezetének újabb lejárató kampánya mögött. A Baromfi Terméktanács szerint a magyar libahús elleni újabb kampánynak egyetlen célja, hogy a korábbi akciók által már megroppantott, egyébként pedig a baromfiipar legjövedelmezőbb ágának számító magyar kacsa- és lúdtermelést olcsón lehessen felvásárolni.


Lejárató kampány a magyar libahús ellen: mi áll a háttérben?


Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke szerint a Magyarországon indítandó per alapját az állatvédő szervezet osztrák képviselőjének múlt heti nyilatkozata adja, amelyben a forgalomba kerülő hízott libák húsát betegnek nevezte, amelyben állítólag antibiotikumot is talált egy állítólagos vizsgálat.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője úgy látja: a kijelentés már nemcsak a termelőket érinti, de a teljes magyar élelmiszer-biztonsági hatósági munka hitelességét, megbízhatóságát is megkérdőjelezi.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?