Augusztus 28-án Győrött ünnepélyesen is megnyílik az ország századik, egyben Győr város harmadik McDonald's étterme. Az új egység 60 dolgozónak biztosít majd munkahelyet.
Augusztus 28-án Győr határában, a Pápa felé vezető 83-as út mellett ünnepélyesen is megnyílik az ország századik, Győr város harmadik McDonald's étterme. 1990-ben itt nyílt az első vidéki McDonald's étterem, most pedig a századik egység is a közel 130 ezres lélekszámú Győr városában nyitja meg kapuit. A 21. századi életformához igazodva az étterem a nap 24 órájában áll majd a helyi lakosok és az egyik legnagyobb győri külvárosi tranzit útvonalon haladók rendelkezésére.
A McDonald's 1988-ban kezdte magyarországi terjeszkedését, 1992-ben 10 étterem üzemelt. A 90-es évek dinamikus hálózatfejlesztésének köszönhetően 1999-ben már 70 egység működött itthon, az elmúlt tíz évben pedig további 30 új étterem nyílt szerte az országban.
Az elmúlt hat évben közel 50 régi éttermét építette át a társaság. A 2003-ban indult étterem felújítási program mögött az a szándék áll, hogy a tíz évesnél idősebb McDonald's-okat a mai kor igényei szerint kényelmesebbé tegyék, a szolgáltatások körét még tovább bővítsék: McCafé kávézóval, autós kiszolgálással (McDrive), gyermekjátszókkal, internet hozzáféréssel (wifi) vagy éppen a fiatalokat megcélzó MP3 lejátszókkal. Idén 1,8 milliárd forintból fejleszt a gyorsétterem-lánc, összesen 9 egységet újít fel.
A nap 24 órájában nyitva tartó századik étterem 60 környékbeli lakosnak biztosít majd munkahelyet. A 700 millió forintos győri beruházás során átépítésre és fejlesztésre került az épület mellett található közúti csomópont is, erre a vállalat több mint 60 millió forintot költött. A 4200 négyzetméteres telek több mint 50 százalékát foglalja el az ápolt kert.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A századik egység nyitása alkalmából augusztus 28-án a Nagy Hamburgerváltón a 100 hazai McDonald's étterem legjobb hamburgersütői mérkőznek meg egymással, kora délutántól pedig szórakoztató és családi programokkal, koncerttel várja a győri vendégeket az új étterem.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


