Dübörögnek a kínai éttermek Magyarországon

2009. június 4. 16:02

Napra pontosan 20 évvel ezelőtt fojtották vérbe a pekingi diákok tüntetését. A véres események is hozzájárultak ahhoz, hogy az ázsiai birodalom érdekes változásokon ment keresztül, a kínai gasztronómia pedig meghódította az egész világot, így hazánkat is.

1989. június 4-én kor hajnalban harckocsik gördültek be a Tienanmen térre, hogy véget vessenek diákok és munkások hetek óta tartó tiltakozásának. A hivatalos adatok szerint 241-en vesztették életüket, emberi jogi szervezetek szerint azonban több ezren eshettek áldozatul a megtorlásnak.

Kína 20 év alatt óriásit változott, ha nem is elsősorban politikai, de gazdasági téren mindenképp. De részben épp a 20 évvel ezelőtti eseményeknek köszönhető, hogy kínaiak milliói szóródtak szét a világban. A becslések szerint számuk Magyarországon a 25 ezret is meghaladja.

Nem véletlen, hogy virágzik hazánkban az ázsiai ország világot meghódító kultúrája, ennek pedig legszembeötlőbb példái -a hatalmas piacok mellett- a kínai éttermek és büfék.

Az (új ízekre) éhes magyarok a rendszerváltást követő években szinte kizárólag a fővárosban ismerkedhettek a kínai konyhával. Elsősorban a nagyobb piacok, főleg a Józsefvárosi területén és környékén nőttek gombaszámra a kifőzdék.

Igaz, "klasszikus" kínai éttermek már korábban is léteztek hazánkban, például máig legendás az 1981-ben nyitott Andrássy úti Vörös Sárkány, melynek vezetője volt Bíró Lajos, a napjaink egyik legjobb magyar étterem, a Bock Bisztró tulajdonos-séfje.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Jelentős expanzió elsősorban a plázaépítési bummnak volt köszönhető, hiszen gyakorlatilag ma sincs az országban olyan bevásárlóközpont, ahol ne lenne kínai gyorsétterem.

Elsősorban tehát a bevásárlóközpontoknak köszönhető, hogy az ország minden jelentősebb városába eljutott a savanyú-csípős leves és az illatos-omlós csirke. A népszerűség azóta is töretlen: nemcsak Budapest minden utcasarkán, hanem már a kisebb városokban is nagy sikerrel működnek az "olcsón- sokat- gyorsan" jelszóval dolgozó kifőzdék.

A növekvő igényeket mi sem mutatja jobban, mint hogy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján június első napjaiban is 11 álláshirdetés van kínai konyhát ismerő szakácsok részére. Szigetszentmiklóstól Siófokig, Komáromtól Nagykanizsáig keresnek szakembereket. A sorok között olvasva láthatjuk, hogy -talán nem meglepő módon- elsősorban kínaiakat.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 8. 19:33