A Gazdaság és Vállalkozáselemző Intézet (MKIK GVI) legújabb, az uniós pályázatoktól való távolmaradás okait vizsgáló felmérése szerint a cégvezetők nagy része azért nem indult tavaly a GOP meghirdetett pályázatain, mert úgy vélte, nem felel meg a szükséges kiírásoknak, s kicsinek érzi a nyerés valószínűségét.
Az MKIK GVI 1240 céget felölelő vizsgálata a 2007-ben meghirdetett uniós forrásból történő támogatására kiírt Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázataival kapcsolatos aktivitását mérte fel. Az adatok szerint a megkérdezetteknek csupán 15 százaléka igényelt támogatást valamely kiíráson 2007-ben.

A kizárólag belpiacra termelők 11 százaléka pályázott a GOP keretein belül. Azon vállalkozások közül, akiknél a belpiacra termelés dominál, 23 százalék az arány, az exportorientáltaknál pedig 21 százalék. A kizárólag hazai tulajdonban lévő cégeknél 14 százalék, míg a többségi külföldi tulajdonban lévők esetében 23 százalék indult pályázaton. A pályázati kedv tekintetében a méret mellett az is sokat számít, hogy milyennek ítéli meg a vezetés a vállalkozás üzleti helyzetét.

A felmérésben azok a cégvezetők, akik nem pályáztak tavaly, azt is megjelölhették, miért nem tették ezt. Ezek alapján a leggyakoribb visszatartó okok között szerepel az, hogy alacsony a nyerés valószínűsége, illetve túlságosan magas az önerő.

A pályázatoktól való távolmaradás okait, valamint ennek a vállalati jellemzőkkel való összefüggéseit többváltozós elemzéssel is górcső alá vették, amely alapján kijelenthető, hogy a túl nagy önerő visszatartó ereje az alkalmazottak létszámának, valamint a külföldi tulajdonhányad emelkedésével párhuzamosan csökken. Hasonló minta mutatkozik a korrupció kapcsán is, itt ugyanis a nagyobb vállalatok esetében a korrupció feltételezése kevésbé játszik fontos szerepet a pályázatoktól való távolmaradásban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


