Közel ötvenezer vendéget fogadott a 20. születésnapját ünneplő Mátraszentistváni Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.

Holnap hajnalban a középső és keleti tájakon nagy területen képződhet tartósabb köd, amely a reggeli órákban fokozatosan megemelkedik, feloszlik.
Ma késő estig a nyugati tájakon van esély néhol zivatar kialakulására.Holnap délután elszórtan alakulhatnak ki zivatarok (nagyobb eséllyel az ország délnyugati felén), az intenzívebb gócokat szélerősödés, illetve aprószemű jég (~1 cm) kísérheti. Holnap hajnalban a középső és keleti tájakon nagy területen képződhet tartósabb köd, amely a reggeli órákban fokozatosan megemelkedik, feloszlik- írja a HungaroMet.
Kedden reggel több tájegységünkön számíthatunk esőre, záporra, ugyanakkor hajnalra, reggelre többfelé pára, köd képződik. Napközben naposabb és felhősebb tájak és időszakok váltják egymást, és több helyen kialakulhatnak átmeneti jelleggel záporok, zivatarok, néhol jégeső is. Általában gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás, csak záporok, zivatarok környezetében támadhat fel a szél. Hajnalban 1 és 10, délután 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán is többfelé változóan felhős-napos időben lesz részünk, de a déli, a délkeleti és a keleti országrészben lesznek tartósabban felhős, borongós tájaink is. Helyenként kisebb eső, zápor, néhol akár zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon többfelé megélénkül az északias szél. Hajnalban, reggel többfelé számíthatunk párás, ködös időre. Kora reggel 2-9, délután 15-19 fokot mérhetünk.
Csütörtökön nyugaton, északnyugaton és északon számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol felhősebb időben lesz részünk. Délen, délkeleten kisebb eső, zápor is kialakulhat, máshol számottevő csapadék nem valószínű. Élénk erős, egyes tájainkon viharos lesz az északias szél. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Pénteken kezdetben többfelé napos időre van kilátás, de napközben délkelet felől vastagabb felhők érkezhetnek, és egyre nagyobb területen lehet ismét szükség az esernyőkre. Az élénk, erős északi, északkeleti szélben napközben 13-19 fokot mutathatnak a hőmérők. Szombaton sokfelé számíthatunk esőre, záporra. Többfelé élénk lehet a légmozgás. Délután csak 9-16 fokot mutathatnak a hőmérők.

Megint drágulnak a budapesti vonaljegyek: ennyit fizetünk júniustól, változik a reptéri busz díja is
Egy sor díjtétel emelkedik majd a budapesti tömegközlekedésen, de lesznek olyanok is, akik jól járnak. De hogy lehet ez?

Nagy szigor élesedhet a Balatonnál júniusig: ez a 43 település érintett, az idei szezon már más lesz
Az új Vízparti Terv hatálya az érvényben lévő régi szabályozáshoz képest 16 négyzetkilométerrel nőtt.

Brutál bírságok a Ryaniarnél: erre figyelj, ha nem akarsz 300 ezer forintot fizetni felszállás előtt
Egy londoni utas nemrég arról számolt be, hogy többé nem utazik a Ryanairrel, miután 75 eurós (kb. 29 000 forint) büntetést kellett fizetnie bőröndje miatt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


