11 °C Budapest
Budapest, Hungary - July 4, 2019: Passengers waiting for their train announcement standing below the departure board at end of platform

Lassan visszatér a forgalom a Keletibe: ezeken a vonalakon indulnak az első vonatok

MTI
2024. augusztus 27. 07:31

Először a hatvani, miskolci, valamint az újszászi, szolnoki, illetve békéscsabai vonalon térhet vissza a vonatforgalom a teljes vonalára - tudatta a Mávinform a Keleti pályaudvar közlekedési rendjével kapcsolatban kedden hajnalban.     

Hozzátették ugyanakkor: a pécsi és a győri, hegyeshalmi vonal belföldi és nemzetközi távolsági vonatai reggel még Budapest-Kelenföld állomásra érkeznek és onnan is indulnak, várhatóan 9 óráig. Megerősítették: kedd hajnalban és reggel fokozatosan tudja fogadni és indítani a vonatokat a Keleti pályaudvar az érintett vonalakon. Továbbra is számítani kell azonban arra, hogy egyes vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak a Keleti helyett.

A hajnali és reggeli időszakban - a hétfőivel azonosan - a BKK érintett járatain még elfogadják a vasúti jegyeket. A vasúttársaság kedd reggel még a hétfői pótlás szerint közlekedteti a pótlóbuszokat a Keleti pályaudvar (Kerepesi úti buszvégállomás) - Kőbánya felső (Albertirsai út) - Rákos vasútállomás szakaszon. A buszok folyamatosan indulnak - írták.

A Keleti pályaudvar előtt vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija. A balesetben senki nem sérült meg, de azóta jelentős fennakadások vannak a vasúti közlekedésben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 13. péntek
Kornél
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?