23 °C Budapest
Jet repülőgép leszállás Milánóban, Olaszországban 3D renderelés illusztráció. Érkezés a városba az üveg repülőtéri terminállal és a repülőgép tükröződésével. Utazás, üzlet, turizmus és közlekedési koncepció.

Rengeteg magyar utas járt pórul a napokban: sokkoló, ami velük történt

2024. augusztus 21. 09:29

28 órát vesztegeltek Milánóban egy Budapestre tartó járat utasai, akik így vasárnap este helyett kedd hajnalba értek haza – számolt be az RTL Híradó.

Több mint egy teljes napot, 28 órát vártak egy Budapestre tartó Ryanair-gép utasai Milánóban. A pórul járt utasok a riport szerint így vasárnap este helyett kedd hajban értek haza. A híradóban az egyik arról beszélt, nem kaptak érdemi tájékoztatást, és mindössze egy 4 eurós kupon lett a jussuk, amit az elmondás alapján, sehol nem tudtak beváltani. A riportból kiderült az is, hogy a Fővárosi Kormányhivatal közlése szerint az elmúlt időszakban 15 esetben indítottak fogyasztóvédelmi eljárást légitársaságok járatkésései miatt. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 12. csütörtök
Mária
37. hét
Szeptember 12.
Programozók napja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?