Ez az igazi gasztroforradalom: van, amit bizony a régi konyhákban kell keresni

HelloVidék: Fontos szerepet tölt be az életetekben a gasztronómia. Mikor és hogyan vált jelentőssé?

Szarka Zsófia: 12-13 éves voltam, amikor az első húslevesemet főztem, de ezt akkor még inkább a szüleim kérésére tettem. A családban mindenki nagyon szeretett főzni, a nők hatalmas konyhákat vezettek, még az üknagyanyámról is maradtak fenn ezzel kapcsolatos történetek. Aztán a nagymamám féle töltöttkáposzta elkészítése volt az első igazi löket, mindenki halálra dicsérte, és akkor azt gondoltam, hogy egy jó recept alapján egy 17-18 éves is ugyanolyan jót tud csinálni, mint az idősek. Elkezdtem nagy hévveltöltöttkáposztákat gyártani, de rá kellett jönnöm, hogy valóban kell hozzá még 60 év, hogy az pont ugyanolyan legyen, mint a mamáé. Azóta sem hagytam abba, és közben teljesen beleszerettem a főzésbe. Végül ebből a hobbiból szerelem lett, ami szerencsére ma már egyszerre a munkám és a hivatásom is.

Sok mindent kellett tennem ahhoz, hogy így legyen, mivel hatalmas a verseny. Teljesen más irányban tanultam üzleti kommunikáció szakon az egyetemen, de mellette minden szabadidőmet éttermekben töltöttem, ahol ingyen dolgoztam. Még Olaszországba is eljutottam, egy Michelin csillagos étteremben kaptam lehetőséget. Közben arra jutottam, hogy ezt a sok jó dolgot, amit megtanultam, ideje lenne továbbadni, és megnyitottam itthon a főzőiskolámat. Később a Balatonon is elindult a főzősuli, aztán Tapolcán felkértek egy főzőműsorra, és így folyamatosan épült minden egymásra.

Wurmbrandt András: Nekem az édesapám foglalkozik hobbi szinten borral, amióta az eszemet tudom. Gyerekként sokat segítettem neki a szőlőben és a pincében, de soha nem jutott eszembe, hogy például borász legyek. Kommunikáció szakon végeztem, majd az elmúlt 15 évben a média minden területén megfordultam. Aztán jó pár évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy szeretnék valamit - ha úgy tetszik, egy új szakmát -tanulni. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi legyen ez, hiszen mindenképpen valami olyat kerestem, ami időtálló, értéket teremt, és tudnék hozzá érzelmilegkötődni. Aztán egyszercsak rádöbbentem, hogy tulajdonképpen itt volt a szemem előtt: a bor az. A szőlőtermesztésnek, a borkészítésnek több ezer éves története van, és túlmutat önmagán: misztikum, filozófia van benne, és meghatározó szimbólum a zsidó-keresztény kultúrában. A borban benne van a borász személyisége, az pedig, hogy mi milyen bort iszunk, elárul valamit a személyiségünkről. Óriási kaland kóstolgatni, rájönni, hogy mit szeretünk, hogy mi milyen jegyeket fedezünk fel a borban, és hogy milyen étel, milyen borral passzol nekünk a leginkább. Ezután a felismerés után végeztem el a Soós István Borászati Iskolában egy felnőttképzést, ezzel párhuzamosan pedig elindítottam egy boros mellékletet annál a lapnál, ahol akkor főszerkesztőként dolgoztam. Az iskolában és az interjúk során a borászoktól is sokat tanulhattam, éskezdett szenvedéllyé válni a dolog.

Ha az interjú további része is érdekel gasztro témában, akkor olvasd el a HelloVidék teljes cikkét!