A Suzuki, az Audi és az Opel üzemei jellemzően 2 hétre zárnak be, ezalatt a dolgozók szabadságon lesznek.
A tavalyi évhez hasonlóan, december 24-én idén is zárva lesznek a hazai McDonald's éttermek. Az elmúlt években is zárva tartott ezen a napon, de tavaly már a franchise üzletek is bekapcsolódtak a kezdeményezésbe. Az étteremláncnak és partnereinek fontos, hogy a dolgozók a családjaik körében tölthessék az ünnepeket, ezért döntöttek most is a gyakorlat folytatása mellett.
December 24-én hajnal 3 órától idén is zárva maradnak a McDonald’s hazai egységei. A több mint 110 étterem közül csupán az Aréna Mallban és az Alleeban található egységek jelentenek kivételt, a bevásárlóközponttal fennálló szerződéses kötelezettségek miatt.
„Fontos számunkra, hogy munkatársaink is megélhessék az ünnepi pillanatokat szeretteik körében, hiszen ez hozzájárulhat mentális egészségükhöz, és ahhoz, hogy a mindennapokban is elégedett és motivált csapatként dolgozhassunk együtt. Nagy öröm, hogy ismét sikerült rendszer szinten is megvalósítani, hogy kettő éttermünk kivételével minden éttermünk zárva lehessen.” – mondta Horváth Andrea, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. HR igazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el, havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ennek sok pecás nem fog örülni: áremelés és sok új szabály jön az ország egyik kedvenc horgászhelyén
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) 2025-re 10 százalékos áremelést jelentett be a legtöbb területi jegyre, amit a növekvő költségek és sürgető beruházások indokolnak
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Mire használnád a lakástakarék-megtakarításodat?
Milyen szempontok fontosak egy megtakarítás kiválasztásánál?
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.