A benzin ára 4 forinttal, a gázolaj ára 3 forinttal emelkedik keddtől.
Ennek sok pecás nem fog örülni: áremelés és sok új szabály jön az ország egyik kedvenc horgászhelyén
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) 2025-re 10 százalékos áremelést jelentett be a legtöbb területi jegyre, amit a növekvő költségek és sürgető beruházások indokolnak. A horgászrend is számos ponton módosult, többek között enyhítésekkel, új halvédelmi intézkedésekkel és etikai szabályokkal, hogy a fenntartható és kulturált horgászat feltételeit javítsák.
A halgazdálkodás költségei (energia, üzemanyag, takarmány) az elmúlt évben is meredeken emelkedtek, ezért a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) 2025-ben is rákényszerül a területi jegyek árának 10 százalékos emelésére. Az árkorrekciót az egyre sürgetőbb beruházások is indokolják, melyek közül a legnagyobb a makádi tógazdaság körüli 7 kilométeres árvízvédelmi kerítés újraépítése és megerősítése. A horgászrendben is rengeteg változást hajtottak végre – közölte honlapján az RDHSZ.
Így az éves általános területi jegy ára 2025-ben 67 000 forint, a napijegy 6 000 forintba kerül. Az éves behúzós jegy 109 000 forintért lesz elérhető.
A 10 százalékos áremelés a legtöbb jegytípusra érvényes lesz, kivéve a továbbra is változatlan árú, 500 forintos gyermekjegyet. A különböző területi jegytípusokkal elvihető éves és napi halmennyiségek 2025-ben nem változnak.
Komoly változások a Ráckevei-Soroksári-Dunaág horgászrendjében
A szövetség kiemelte, hogy a duna-ági horgászrend változásai az enyhítést és az észszerűsítést célozzák, néhány új halvédelmi és etikai szabállyal kiegészítve. Így
- A sokat március-áprilisi pergetési szabályokban kisebb enyhítést vezetnek be a harcsahorgászok érdekében. Az elmúlt években már bevált 15 cm-es műcsali mérethatárt kiegészítették egy olyan szabállyal, hogy ebben a két hónapban a 10 cm-t meghaladó felszíni wobbler is használható, amennyiben a vonószeme nem a terelőlapon van, és a terelőlap hossza nem haladja meg a műcsali testhosszának 20 százalékát. Süllőik védelmében a tavaszi pergetési szabályok megszegői automatikusan 3 hónapos szövetségi eltiltásban részesülnek.
- Ragadozó halaik kímélete céljából 2025-től a 6 cm-nél rövidebb testhosszú műcsalikat csak szakáll nélküli vagy lenyomott szakállú horoggal szabad használni, és tilos lesz a halak állkapcsát roncsoló ajakfogó (lip grip) alkalmazása.
- A szonár használatának tilalma a többi téli korlátozáshoz igazodva két héttel rövidülve csak február 28-ig tart.
- A fogyatkozó nagytestű amurok védelmében 15 kg-os felső méretkorlátozást vezetnek be erre a halfajra, ami egyben a rekordlistára kerülés alsó határa is.
- Enyhítettek a hétvégén kezdődő vagy végződő szabályokon: már nem csak a törvény által előírt fajlagos tilalmakra vonatkozik a hétvégi dátumok áthelyezése, hanem a helyi horgászrend minden rendelkezésére (kivéve a hatóság által engedélyezett ívó és telelő területek, ahol fix a kezdő- és végdátum).
- A strandeszközből (pl. belly boat) folytatott horgászat tilalma kikerült a horgászrendből, a halőrök ezt a jövőben nem ellenőrzik. Azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a vízi közlekedési jogszabályok szerint ezek az eszközök ezután is csak a kijelölt strandok területén használhatóak, ezért a vízi rendőrség továbbra is szankcionálhat.
- A ráckevei Árpád-híd téli horgászatára 2025-től a Gubovics-öböllel (volt Lajos-hókony) megegyező szabályok vonatkoznak - melyek kisebb mértékben változnak is. November és február között e két helyen a mártogatás és tapogatás tilos, valamint csak harapásálló előkével és 10 cm-nél nagyobb egész csalihallal, vagy legalább 15 cm testhosszúságú műcsalival megengedett a rablóhalas horgászat.
- A Taksonyi-holtág 2025 őszétől kikerül a téli kíméleti területek közül, ezt a tiltást tehát 2025. február 28-tól kivezetik.
- Az Országos Horgászrend lehetőséget ad a fa bottartó tilalmának enyhítésére, így 2025-től - az élő növényekről frissen letört ágak kivételével - fából készült botvilla is használható.
- A MOHOSZ Országos Horgászrendjéből átvettek néhány olyan rendelkezést, amely a kulturált vízparti viselkedésre vonatkozik. Az etikus horgászok által eddig is betartott szabályok a méreten aluli halak sorozatos fogását, a szemét elszállítását, a tűzrakást és az ittas, zajkeltő magatartást szabályozzák.
- A többi horgászt zavaró éjszakai világítás tilalmát kiegészítették a vízfelület közvetlen, folyamatos megvilágításának tilalmával.
- Az RDHSZ frissített Etikai Kódexe a horgászokra is érvényes, ezt belefoglalták a helyi horgászrendbe is.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Mire használnád a lakástakarék-megtakarításodat?
Milyen szempontok fontosak egy megtakarítás kiválasztásánál?
-
Karácsonyi bevásárlás? Nézzük, milyen akciók lesznek a Lidlben
Az áruházlánc akciós kínálata az ünnepi menüre fókuszál.
-
Így védheted ki a legdurvább pénzügyi átveréseket: az OTP Bank szakértője válaszol
Bényi Mónikát, a Csaláskezelési osztály vezetőjét kérdeztük.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.