Kihúzták a Skandináv lottó 2024/38. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten telitalálatos szelvény nem született, így a következő héten millió forint lesz a tét.
Szeptember 17-én elrajtol a labdarúgó Bajnokok Ligája új szezonja megújított lebonyolítással és most először 36 csapattal a főtáblán. Az új rendszer szerint most minden együttes egy tabellán kap helyet, és az ott elért helyezés függvényében alakul ki a kieséses szakasz mezőnye. Így az elsőtől az utolsó fordulóig nagy izgalmak várhatóak, a Tippmixprón pedig egy vadonatúj funkció, a kétgólos előnynél elérhető korai kifizetés várja a fogadókat.
A 36 főtáblás csapat mindegyike legalább nyolc mérkőzéssel számolhat a megújult Bajnokok Ligájában, és nagy változás, hogy nincsenek ismétlődő párharcok, minden együttes nyolc különböző ellenféllel csap össze – a csapatokat a sorsolás előtt négy különböző erősségű kalapba sorolták, és minden résztvevő két-két ellenfelet kapott onnan. Bár a 36 csapatból 24 jut tovább az egyenes kieséses szakaszba, egyáltalán nem mindegy, hogy ki hol végez az összesített tabellán: az első nyolc helyezett közvetlenül a nyolcaddöntőbe kerül, a 9-24. helyen végző csapatokra viszont egy plusz oda-visszavágós kör vár a rájátszásban, és csak az onnan továbbjutók lépnek a legjobb 16 közé, ahonnan kezdve az eddig megszokott módon folytatódnak a küzdelmek. Szintén fontos kitétel, hogy a tabella utolsó 12 helyezettje nem vigasztalódhat az Európa Ligával sem, számukra véget ér a nemzetközi kupaszereplés a szezonban.
2024-ben összesen hat fordulóra kerül sor a főtáblán, de ezúttal a jövő év januárjában sem lesz megállás a BL-ben, ugyanis akkor rendezik az utolsó két kört, majd februárban már indul is az egyenes kieséses szakasz. Minden eddiginél több BL-meccsre lehet tehát készülni – és fogadni is – ebben a kiírásban, ráadásul a Tippmixprón a vadonatúj korai kifizetés funkció is elérhető a meccsekre. A korai kifizetéssel akkor is nyertes lesz az „1X2 – Rendes játékidő” piacon megtett fogadás, ha a győztesnek tippelt csapat a mérkőzés rendes játékidejében bármikor kétgólos előnybe (2-0, 3-1, 4-2 stb.) kerül – függetlenül attól, hogy később mi lesz a végeredmény!
A labdarúgó Bajnokok Ligája hosszú évek óta az egyik legnépszerűbb sorozat fogadóink körében, ráadásul az új lebonyolítás még érdekesebbé, izgalmasabbá teheti az eseményeket
– mondta a Szerencsejáték Zrt- sportfogadási vezetője. Horváth Zoltán hozzátette: ennek megfelelően a BL-meccsekre is elérhetővé tettük a Tippmixprón a korai kifizetés funkciót, amivel a korábbiaknál egyszerűbben lehet nyereményt elérni, hiszen bizonyos esetekben a hazai, a döntetlen és a vendég kimenetelből egyszerre több, vagy akár mindhárom nyertes lehet. Készülünk a már eddig is népszerű Oddsrakéta ajánlatunkkal is, amivel egy-egy mérkőzés meghatározott kimenetelére kínálunk jelentősen megemelt oddsot, továbbra is elérhető a legalább 4-es kötésben megjátszott fogadásoknál a lehetséges nyereményt megnövelő Oddspiramis, és persze a Tippmixprón és a Tippmixen is hangsúlyos részét fogják képezni a BL-meccsek a Szuper odds kínálatunknak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezen a héten rendkívüli módon kedden, szerdán és csütörtökön is rendeznek BL-meccseket, Szoboszlai Dominikék már rögtön az első napon a Milan otthonában szerepelnek, szerdán pedig sor kerül a 2023-as döntő „visszavágójára” is, amikor a Manchester City az Internazionalét fogadja. Az oddsok alapján egyébként a Manchester City most is a legesélyesebbnek számít a végső győzelemre, megelőzve a címvédő Real Madridot, valamint az Arsenalt, a Bayern Münchent, a Barcelonát és a Liverpoolt is.
Ilyen nincs, tényleg végleg betilthatják a TikTok-ot? Kezd tisztulni a kép, minden egy irányba mutat
A döntéshozók szerint a TikTok betiltásának legegyszerűbb módja az lenne, ha eltávolítanák azt az AppStore-okból.
A Netflixen túl is van élet: ezeket a szolgáltatókat is érdemes kipróbálni, sokat spórolhatunk rajta
Magyarországon is tarolnak a legnagyobb streaming platformok, nem érdemes azonban megállni a legismertebb neveknél, ha izgalmas tartalmakra vágyunk.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.