21 °C Budapest
Párizs, 2024. július 26.Az olimpiai ötkarika az Eiffel-tornyon a 2024-es párizsi nyári olimpia megnyitóünnepségén 2024. július 26-án.MTI/Czeglédi Zsolt

Olimpia 2024 Párizs: itt a szombati menetrend, a kajakosokra hullhatnak az érmek augusztus 10-én

2024. augusztus 9. 21:02

Szombat délelőtt és kora délután kajak-kenuban lehet majd éremesélyeseknek szurkolni a párizsi olimpia utolsó előtti versenynapján, amelynek során a magyar küldöttségből birkózók, öttusázók és a női vízilabda-válogatott tagjai is érdekeltek lesznek.

A Vaires-sur-Marne-i pályán a férfi kajak egyesek 1000, és a női kajak egyesek 500 méteres középfutamait, majd döntőit bonyolítják le, s mindkét nem esetében két magyarnak lehet szorítani. A 10.30-kor kezdődő női K-1 középfutamokban a három évvel ezelőtt ebben a számban ezüstérmes Csipes Tamara, valamint Gazsó Alida Dóra, míg utána, férfi K-1-ben címvédőként Kopasz Bálint és a Tokióban ezüstérmes Varga Ádám áll rajthoz. Rajtuk kívül Kiss Ágnes és Takács Kincső a kenu egyesek 200 méteres versenyszámának középfutamában ül hajóba.

Női K-1-ben 13 órakor kerül sor a döntőre, míg a férfi K-1 fináléját 13.20-kor rendezik. A program a női kenusok döntőjével zárul majd 13.50-kor.

Birkózásban szombaton a szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzését és döntőjét rendezik meg, ebben Ligeti Dániel lehet majd érdekelt. A szombathelyi nehézsúlyú versenyző jól rajtolt pénteken, első riválisát technikai tussal, nagyon magabiztos birkózással győzte le, és ha így folytatja további szereplését, akkor szombaton éremért léphet szőnyegre. Két másik magyar birkózó szombaton mutatkozik be Párizsban: a szabadfogású Muszukajev Iszmail a 65 kilogramm világbajnoki címvédőjeként akár érmet is szerezhet a súlycsoport vasárnapi zárásakor, míg női 76 kilogrammban Nagy Bernadettre először nyolcaddöntős mérkőzés vár.

Öttusában szombaton a férfiak döntőjét rendezik a Versailles-i Kastély parkjában kialakított pályán, de hogy a két magyar induló, Bőhm Csaba és Szép Balázs közül valamelyikőjük érdekelt lesz-e itt, csak a pénteki elődöntők során dől el. A nők számára az elődöntőt tartják szombaton kora délután, itt Gulyás Michelle-nek és Guzi Blankának lehet majd szurkolni.

A magyar női vízilabda-válogatott búcsúzik a párizsi olimpiától, mégpedig az olaszok elleni, ötödik helyről döntő mérkőzéssel, amely 14 órakor kezdődik a Paris La Défense Arénában.

A magyarok augusztus 10-i, szombati programja a párizsi olimpián:

A nevek mellett szereplő kérdőjelek azt jelentik, hogy a magyar részvétel a továbbjutás függvénye.

BIRKÓZÁS (Mars-mező Aréna)

  • 11.00: szabadfogás 65 kg (Muszukajev Iszmail), női 76 kg (Nagy Bernadett) nyolcad- és negyeddöntő
  • 18.15: szabadfogás 65 kg, női 76 kg elődöntő

KAJAK-KENU (Vaires-sur-Marne-i pálya)

  • 10.30: női K-1 500 m középfutam (Gazsó Alida Dóra - 10.50, Csipes Tamara 11.00)
  • 11.10: férfi K-1 1000 m középfutam (Kopasz Bálint - 11.10, Varga Ádám 11.20)
  • 11.40: női C-1 200 m középfutam (Kiss Ágnes - 11.40, Takács Kincső - 11.50)
  • 12.40: női K-1 500 m C döntő (Csipes Tamara?, Gazsó Alida Dóra?)
  • 12.50: női K-1 500 m B döntő (Csipes Tamara?, Gazsó Alida Dóra?)
  • 13.00: NŐI K-1 500 M DÖNTŐ (Csipes Tamara?, Gazsó Alida Dóra?)
  • 13.10: férfi K-1 1000 m B döntő (Kopasz Bálint?, Varga Ádám?)
  • 13.20: FÉRFI K-1 1000 M DÖNTŐ (Kopasz Bálint?, Varga Ádám?)
  • 13.40: női C-1 200 m B döntő (Kiss Ágnes?, Takács Kincső?)
  • 13.50: NŐI C-1 200 M DÖNTŐ (KISS ÁGNES?, TAKÁCS KINCSŐ?)

ÖTTUSA (Versailles-i Kastély)

  • 13.30: női elődöntő, B csoport (Gulyás Michelle, Guzi Blanka)
  • 17.30: FÉRFI DÖNTŐ (Bőhm Csaba, Szép Balázs)

VÍZILABDA (Paris La Défense Aréna)

  • 14.00: nők, az 5. helyért: Magyarország-Olaszország

A teljes augusztus 10-i, szombati műsor Párizsban 2024-ben

A párizsi olimpián 39 számban osztanak érmet.

ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna) - 1

  • 10.00: NŐI CSAPATVERSENY, BRONZMÉRKŐZÉS, Koreai Köztársaság-Németország
  • 15.00: NŐI CSAPATVERSENY, DÖNTŐ, Kína-Japán

ATLÉTIKA (Városháza-Invalidusok/Stade de France) - 9

  • 8.00: FÉRFI MARATON - rajt: Városháza, cél: Invalidusok
  • 19.10: FÉRFI MAGASUGRÁS DÖNTŐ, FÉRFI 800 M DÖNTŐ, NŐI GERELYHAJÍTÁS DÖNTŐ, NŐI 100 M GÁT DÖNTŐ, FÉRFI 5000 M DÖNTŐ, NŐI 1500 M DÖNTŐ, FÉRFI 4X400 M VÁLTÓ DÖNTŐ, NŐI 4X400 M VÁLTÓ DÖNTŐ

BIRKÓZÁS (Mars-mező Aréna) - 3

  • 11.00: szabadfogás 74 kg, 125 kg, női 62 kg vigaszág, szabadfogás 65 kg, 97 kg, női 76 kg nyolcad- és negyeddöntő
  • 18.15: szabadfogás 65 kg, 97 kg, női 76 kg elődöntő, SZABADFOGÁS 74 KG, 125 KG, NŐI 62 KG BRONZMÉRKŐZÉSEK, DÖNTŐ

BREAKTÁNC (Concorde tér) - 1

  • 16.00: férfi selejtező
  • 20.00: FÉRFI negyeddöntő, elődöntő, BRONZMÉRKŐZÉS, DÖNTŐ

GOLF (Nemzeti Golfpálya) - 1

  • 9.00: NŐI VERSENY, 4. NAP

KAJAK-KENU (Vaires-sur-Marne-i pálya) - 3

  • 10.30: NŐI K-1 500 M középfutam, C-döntő, B-döntő, DÖNTŐ; FÉRFI K-1 1000 m középfutam, B-döntő, DÖNTŐ; NŐI C-1 200 M középfutam, B-döntő, DÖNTŐ

KERÉKPÁR, PÁLYA (Saint-Quentin-en-Yvelines-i Velodróm) - 1

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • 17.00: női egyéni sprint nyolcaddöntő, vigaszág, negyeddöntő; férfi keirin első forduló, vigaszág; FÉRFI MADISON DÖNTŐ

KÉZILABDA (Pierre Mauroy Stadion, Lille) - 1

  • 10.00: NŐI BRONZMÉRKŐZÉS, Dánia-Svédország
  • 15.00: NŐI DÖNTŐ, Franciaország-Norvégia

KOSÁRLABDA (Bercy Aréna) - 1

  • 11.00: FÉRFI BRONZMÉRKŐZÉS: Németország-Szerbia
  • 21.30: FÉRFI DÖNTŐ: Egyesült Államok-Franciaország

LABDARÚGÁS - 1

  • 17.00: NŐI DÖNTŐ (Parc des Princes), Brazília-Egyesült Államok

MŰUGRÁS (Vizes Központ) - 1

  • 10.00: férfi toronyugrás, elődöntő
  • 15.00: FÉRFI TORONYUGRÁS, DÖNTŐ

ÖKÖLVÍVÁS (Roland Garros, Philippe Chatrier Stadion) - 4

  • 21.30: FÉRFI 57, +92, NŐI 57, 75 KG DÖNTŐ

ÖTTUSA (Versailles-i Kastély) - 1

  • 9.30: női elődöntő (Gulyás Michelle, Guzi Blanka) - A csoport 9.30, B csoport 13.30
  • 17.30: FÉRFI DÖNTŐ

RITMIKUS GIMNASZTIKA (Porte de la Chapelle Aréna) - 1

  • 14.00: EGYÜTTES KÉZISZERCSAPAT, DÖNTŐ

RÖPLABDA (Dél-párizsi 1-es Aréna) - 1

  • 13.00: FÉRFI DÖNTŐ, Lengyelország-Franciaország
  • 17.15: női bronzmérkőzés, Brazília-Törökország

SPORTMÁSZÁS (Le Bourget-i Sportmászó Központ) - 1

  • 10.15: NŐI ÜGYESSÉGI (BOULDER) ÉS NEHÉZSÉGI (LEAD) MÁSZÁS DÖNTŐ

STRANDRÖPLABDA (Eiffel-torony Stadion) - 1

  • 21.00: FÉRFI BRONZMÉRKŐZÉS: Mol, Sörum (norvég)-Junusszi, Tidzsan (katari)
  • 22.30: FÉRFI DÖNTŐ: Ehlers, Wickler (német)-Ahman, Hellvig (svéd)

SÚLYEMELÉS (Dél-párizsi 6-os Aréna) - 3

  • 11.30: FÉRFI 102 KG
  • 16.00: NŐI 81 KG
  • 20.30: FÉRFI +102 KG

SZINKRONÚSZÁS (Vizes Központ) - 1

  • 19.30: PÁROS VERSENY, SZABAD PROGRAM

TEAKWONDÓ (Nagy Palota/Grand Palais) - 2

  •  9.00: férfi +80 kg, női +67 kg, selejtező
  • 14.30: férfi +80 kg, női +67 kg, negyeddöntő, elődöntő
  • 19.30: férfi +80 kg, női +67 kg, vigaszág, BRONZMÉRKŐZÉSEK, DÖNTŐK

VÍZILABDA (Paris La Défense Aréna) - 1

  •  9.00: női mérkőzés a 7. helyért, Görögország-Kanada
  • 10.35: NŐI BRONZMÉRKŐZÉS, Egyesült Államok-Hollandia
  • 14.00: női mérkőzés az 5. helyért, MAGYARORSZÁG-Olaszország
  • 15.35: NŐI DÖNTŐ, Ausztrália-Spanyolország
  • 19.35: férfi mérkőzés: a 7. helyért

Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?