21 °C Budapest
Párizs, 2024. augusztus 8.Bõhm Csaba (b) és Szép Balázs az öttusázók körvívás versenyszámában a 2024-es párizsi nyári olimpián az Észak-párizsi Arénában 2024. augusztus 8-án.MTI/Czeglédi Zsolt

Olimpia 2024 Párizs: döntőbe jutott az öttusázó Bőhm Csaba és Szép Balázs is

2024. augusztus 9. 20:13

Bőhm Csaba nehéz helyzetből indulva döntőbe jutott a párizsi olimpia öttusaversenyén. A június közepén világbajnok, pár héttel korábban a világkupadöntőn is aranyérmes magyar versenyző az A csoportban szerepelt az elődöntőben, ahonnan a 18 fős mezőnyből kilencen kerültek a szombati fináléba. Bőhm Csaba után pedig Szép Balázs is döntőbe jutott a párizsi olimpia öttusaversenyén.

Bőhm csütörtökön nem tudta hozni korábbi jó teljesítményét, nem jöttek neki a tusok, így az Észak-párizsi Arénában rendezett körvívásban csak 13 győzelmet aratott, miközben 22 ellenfelétől vereséget szenvedett. A kínai vb-n és a május végi, törökországi vk-döntőn is 22 sikeres asszója volt, ami jól érzékelteti, mennyivel nehezebb helyzetbe került most. A pénteki folytatás már a Versailles-i kastély kertjében kialakított csodálatos versenyközpontban következett. Bőhm a 14. helyről kezdett, innen kellett felkapaszkodnia az első kilenc közé.

Az olimpián a világkupadöntőhöz hasonlóan már az elődöntőben is van lovaglás. Ez most hibátlanul sikerült a magyar versenyzőnek, aki aztán a bónuszvívásban is gyűjtött négy pontot két ellenfél legyőzésével. A 200 méteres úszásban, amelyre - tömött lelátók előtt - 25 méteres mobilmedencében került sor, 1:59.50 perccel a második legjobb időt érte el. A koncentrált és eredményes versenyzés eredményeként a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak már kilencedikként vághatott neki. A kombinált szám az erőssége, de most nem ment minden zökkenőmenetesen: futása rendben volt, de a lövészetben akadtak gondok. Az első még közepesen sikerült, de a másodikban nagyjából kétszer annyi időt töltött a lőállásban, mint általában szokott. Ezúttal egyik sorozata sem volt tökéletes, emiatt végig a kilencedik hely környéként volt, végül a francia Valentin Prades-ot utolérve és lehagyva nyolcadik lett. A mezőny első felében haladók a végére lelassítottak, Bőhm és Prades mögött viszont nagy volt az űr. A magyar versenyző a közepes lövészettel is a negyedik időt érte el 10:04.64 perccel az utolsó, összetett számban.

Tegnap elképesztően csalódott voltam amiatt, hogy a legrosszabb vívásomat nyújtottam az elmúlt három-négy évet tekintve. Amióta a felnőttek között versenyzem, nem vívtam ilyen rosszat. Ezt rendeztem magamban. El kellett csendesednem, elmentem sétálni, beszéltem a bátyámmal telefonon majdnem egy órát, és végül felépítettek azok az emberek, akikkel beszéltem, meg én is magamat

- utalt vissza a csütörtöki teljesítményére. "Úgy álltam neki a mai napnak, hogy nincs vesztenivalóm, mert nem állok fényesen a vívás után" - mondta a versenyző. Hozzátette, kötelességének érezte a szurkolók és a családja előtt, hogy döntőbe bejusson.  "Örömverseny volt ez a mai" - mondta.

A döntőt illetően úgy fogalmazott: megpróbálja ezt most úgy élvezni, hogy közben mindent kiad magából és megpróbálja méltón képviselni Magyarországot.

Bőhm Csaba után Szép Balázs is döntőbe jutott

Bőhmhöz hasonlóan Szép is "jól hangolt" a nyári játékokra, mert június közepén világbajnoki ezüstérmet nyert csapattársa mögött a kínai Csengcsouban rendezett világbajnokságon. Az UTE versenyzője a csütörtöki körvívásban 18 ellenfelét győzte le és 17-től kapott ki az Észak-párizsi Arénában. A világbajnokságon 21 sikerrel zárt, de mivel neki nem erőssége ez a szám, a pozitív mérleg jó alapot teremtett számára a folytatáshoz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az elődöntőben a B csoport küzdelmeit a 10. helyről kezdte a Versailles-i kastély parkjában kialakított versenyközpontban. A döntőhöz az első kilenc között kellett végeznie. Az olimpián a világkupadöntőhöz hasonlóan már az elődöntőben is van lovaglás. Szép Balázsnak a lovaspályán egy hibája volt, akadályverésért hét pontot vontak le tőle a kiinduló 300-ból. A bónuszvívásban nem tudott pluszpontot szerezni, a 200 méteres úszásban pedig - amelyre 25 méteres mobilmedencében került sor -, 2:03.81 perccel a 11. időt érte el.

A lövészetekkel megszakított 5x600 méteres futást kilencedikként kezdte, 23 másodperccel a holtversenyben élen álló két dél-koreai riválisa, Dzsun Vungte és Szeo Csangvan után. Nagyjából egyforma sorozatokat produkált, hat-nyolc kísérletből lett meg az öt zöld lámpa, futás közben pedig figyelte, hogyan alakul mögötte a sorrend. Az utolsó lövészetet követően is többször nézett hátra, végül kiengedve a hetedik helyen ért célba. A kombinált számban 10:12.10 perccel a negyedik időt érte el.   

A döntőre szombaton 17.30-tól kerül sor. Azt megelőzően rendezik a nők elődöntőjét két csoportban, a magyarok - Gulyás Michelle és Guzi Blanka - a másodikba kerültek és 13.30-kor kezdenek majd.

Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?