Párizs 2024: nem is gondolnánk, ezektől függhet mennyi érmet nyerünk az olimpián

Az olimpiákban két dolog biztos: az egyik, hogy négyévente rendezik, a másik pedig, hogy a nyitóünnepség közeledtével egyre nő az (arany)éremlatolgatások száma is. A Magyar Olimpiai Bizottság vezetője, Gyulay Zsolt tavaly decemberben még 10-12 magyar aranyat jósolt, de fél évvel később már ötnek is tudott volna örülni. Azonban nemcsak a sportvezetők, hanem a fogadóirodák és a kutatócégek is be szoktak szállni a latolgatásba. Egy amerikai elemzőcég, a Gracenote Gyulayhoz képest ellenkező irányból indult: novemberben kettő, áprilisban öt, nem sokkal az olimpia előtt pedig már hét aranyérmet jósolt a magyar küldöttségnek.

„Alapvetően két irányból lehet megkülönböztetni az előrejelzéseket. A tudományos, sportközgazdaságtanban használt módszer szerint makrováltozókkal becsülik meg, hogyan fog szerepelni egy ország. Itt azt nézik, milyen volt az adott ország korábbi teljesítménye, a jelenlegi gazdasági helyzete és mekkora összeget fordítanak a sportra, azon belül is az élsportra. Valamint a GDP mellett többi közt figyelembe veszik a népességet és a házigazda-hatást is” – mondta a KRTK kutatója, Csurilla Gergely, aki olimpiai esélyek vizsgálatával is foglalkozott több kutatásában.

A szakember szerint a másik irány az óriási adathalmazok elemzése, amelyeket az amerikai elemzőcég is használt. „Ők szinte az összes világeseményt nyomon követik egészen az országos bajnoksági szintig, és az eredményeket hozzácsatolják a versenyzők profiljához. De azt is nézik, mikor és melyik volt élete legjobb eredménye, milyen eredményt ért el az olimpia évében, illetve hol tart a felkészülésben. És ezért is változott például náluk az aranyérmek száma az olimpia közeledtével” – teszi hozzá Csurilla Gergely.

A kutató elmondta, sok esetben, például ökölvívásban vagy triatlonban, vannak olyan külső tényezők, rizikófaktorok, amelyek miatt nem lehet pontos elemzést készíteni, míg más sportágaknál kiválóan működik az Élő-pontszámítás rendszer, ahol viszonylag egyértelműen el lehet dönteni, ki a jobb, és kevés a szerencsefaktor is.

Csurilla Gergely a kollégáival pár évvel ezelőtt azt kutatták, hogyan lehet egy modellel megbecsülni, mekkora azoknak a külső tényezőknek az összmértéke, amelyek az esélyeket befolyásolják. A kutató szerint, ha egy országnak egy adott sportágban versenyelőnye van, azt elvileg pár olimpiai ciklusig fenn tudja tartani. Ha mégsem, akkor az a szerencsefaktornak tudható be, ami az öttusánál is tapasztalható. Bár ebben a sportágban kevés ország vesz részt annak magas költségvonzata miatt, ami egyébként is csökkenti a szerencsefaktort a kevés versenyző miatt.

A legkevésbé bizonytalan sportágak közé az úszást és az atlétikát sorolta a KRTK kutatója, mivel ezek főleg teljesítmény alapúak, és itt könnyebb tartósan jobb eredményeket elérni, ha vannak kiváló sportolóink. Csurilla szerint vívásban és vízilabdában sokkal több a szerencsefaktor, de hozzátette azt is, hogy Szilágyi Áron és a Kemény Dénes-féle válogatott több olimpián átnyúló egyeduralkodása rendkívüli teljesítmény volt, ezek egyedülállónak számítanak.

A vízilabda kapcsán a szakértő még elmondta, az Egyesült Államokban 2004 után kezdték el jobban támogatni a vízilabdát, mivel úgy látták, ott könnyen érhetnek el nagy sikereket. A tények őket igazolták, hiszen 2008-ban olimpiai döntőt játszottak a férfiak versenyében. „Ilyen eredményre más csapatsportágban minimális esélyük lett volna” – tette hozzá a sportkutató. Ugyanakkor szerinte nemcsak az amerikaiak, hanem a kínaiak is így gondolkoztak, sőt. Ők úgy szervezték át a sportrendszerüket, hogy a 2008-as pekingi olimpián már kiemelkedően szerepelhessenek. A kínaiak olyan versenyszámokat kerestek, amelyekben úgy látták, kevés ország vesz részt, ezért kisebb a verseny és kicsi a szerencsefaktor is, így nagy eséllyel nyerhetnek érmeket, és nyertek is jelentősen átalakítva az olimpiai éremtáblázatot.