17 °C Budapest
Vaires-sur-Marne, 2024. augusztus 6.Csipes Tamara (elöl) és Gazsó Alida Dóra a nõi kajak párosok 500 méteres versenyének negyeddöntõjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezõs és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 6-án.MTI/Kovács Tamás

Olimpia 2024: Visszadta a reményt a reményfutam Párizsban, továbbjutottak a kajakosok

2024. augusztus 6. 15:37

A Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra, valamint a Pupp Noémi, Fojt Sára kajak páros is bejutott a középfutamba 500 méteren a párizsi olimpián. Mindét magyar kettes harmadik lett délelőtt az előfutamában, de csak az első két hely ért középfutamot, ezért kellett még egyszer vízre szállniuk.

A második reményfutamban együtt szerepelt a két magyar hajó. Csipesék beragadtak a rajtban, de remek utazó sebességgel gyorsan élre álltak és végül simán nyertek. Puppék jobban indultak meg, ők viszont később visszacsúsztak és a negyedik helyen értek célba, de ez éppen elég volt a folytatáshoz. Csipes először a délelőtti négyesről beszélt, amely közvetlenül fináléba jutott: "A kissé hektikus felkészülés ellenére nagyon jó volt. Előzetesen arról beszéltünk, hogy ha fejben ott vagyunk, és mindenki megcsinálja, amit egyesben tud, akkor magunkat is meglephetjük. Szerintem nagyon jó volt, annak ellenére, hogy a táv felétől úgy éreztem, mintha dőlne a hajó, innentől pedig gyakorlatilag kiszálltam, hagytam hogy a lányok becipeljenek. Azt szeretném elérni, hogy magunkat is meglepjük" - szögezte le.

A párossal kapcsolatban a kétszeres olimpiai bajnok Csipes megjegyezte, az egyetlen mumusa a jobbról érkező oldalszél, ettől kissé összezavarodott, így az előfutam nem sikerült. "Aztán most már inkább hátszél volt, így tudtunk egy technikailag nagyon jó pályát jönni, nem kellett belehalni, ez pedig visszahozott kicsit mentálisan" - utalt a reményfutamra Csipes, aki az Európa-bajnokság után került előre vezérevezősnek. Gazsó így a négyesben és párosban is mögötte ül, technikailag ez volt a természetes megoldás, ami úgy tűnik, működik is - tette hozzá.

Pupp Noémi elmondta, a négyes nagyon jó volt, de szeretnének még csiszolni a folytatásra, és szerinte akár a németeket is meg lehet fogni. "A páros előfutam bosszant, mert pár tizeden múlt a továbbjutás, talán ez a tüske maradt bennünk a reményfutamra, ráadásul reggel nyolc óta itt vagyunk és két óránként éles pályákat jövünk. Háromszor kellett ma végigcsinálni a bemelegítés, verseny, levezetés protokollt, ami elképesztően fárasztó." - fogalmazott.

Fojt Sára arról beszélt, hogy nagyon várta már az olimpiai rajtot: "Az utóbbi hetekben csak arra vártunk, hogy végre elinduljon az első futamunk. Örülök, hogy így sikerült zárnunk ezt a napot. Holnap azért jó lesz pihenni, de várom a folytatást."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A nap meglepetését szolgáltatta, hogy a szám első reményfutamában csak ötödik lett az Emma Jörgensen, Frederikke Matthiesen világbajnoki címvédő dán páros, amely így búcsúzott. A középfutamot és a döntőt pénteken rendezik.

Címlapkép: Kovács Tamás, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?