18 °C Budapest
Olimpia 2024 Párizs: szenzáció, olyat művelt Vas Blanka, ami még nem sikerült magyar női kerékpárosnak

Olimpia 2024 Párizs: szenzáció, olyat művelt Vas Blanka, ami még nem sikerült magyar női kerékpárosnak

2024. augusztus 4. 18:29

Vas Kata Blanka negyedik helyen végzett a kerékpárosok női mezőnyversenyében a párizsi olimpián. A 158 kilométeres, 1700 méter szintemelkedésű vasárnapi viadalon Vas végig remekül versenyzett.

Kifejezetten izgalmas volt a kerékpárosok női mezőnyversenye a párizsi olimpián; magyar szempontból mindenképp. Bő 30 km-rel a vége előtt aztán egy tizenkétfős csoport ellépett a mezőnytől, amelynek Vas Kata Blanka is tagja volt a britekkel (Henderson, Georgi, Deignan), a belga Kopeckyvel, a holland Vosszal, az olasz Longo Borghinivel, a svájci Ruegg-gel, az amerikai Faulknerrel, a német Lipperttel, a spanyol Mavi Garcíával és a lengyel Lachhal együtt.

Aztán jött egy újabb szakadás az élmezőnyben, amiből Vos, Vas és Deignan előnyre tudott szert tenni. Majd 20 kilométerrel a cél előtt Vas és Vos lerázta Deignant, és még 10 kilométerrel később is 30 másodperc volt az előnyük a legerősebb üldözők előtt.

Azonban a Montmarte emelkedőjén Kopecky és Faulkner nagyon feljött Vasékra, és 3,4 kilométerrel a cél előtt utol is érték a szökevényeket. Aztán Faulkner lendületből kilőtt, és pillanatok alatt 15 másodperces előnyt halmozott fel, és ez elég is volt neki, hogy elhódítsa az olimpiai aranyérmet.

Blanka, a másik két szökevvénnyel futott az ezüstért és a bronzért: végül brutális hajrában, célfotó döntött az érmek sorsáról: Vas Kata Blanka a 4. lett - Valter Attilához hasonlóan - a kerékpárosok női mezőnyversenyében a párizsi olimpián.

"Előre nem volt kitalálva semmi a versenyre, csak volt pár ember a fejemben, akik jók lehetnek és ez be is bizonyosodott menet közben, hogy jól gondoltam" - idézte fel a Trocadérónál felállított célban versenyét a tokiói játékokon negyedik magyar klasszis. - "Próbáltam Vos és Kopecky kerekét követni és a verseny jól is alakult, de aztán volt egy kis hezitálás a részemről, amikor Kristen Faulkner támadott. Azt hiszem, az volt egy nagy hiba, hogy ott feladtam és úgy gondoltam, hogy nem lehet meg."

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vas mindehhez hozzátette, hogy akkor a két sztártól, Vostól és Kopeckytől várta, hogy megindulnak a későbbi győztes amerikai után. "Nem dolgoztam velük együtt, mert úgy gondoltam, hogy nekik kell dolgozni, hiszen ők a nagy nevek, ők a leggyorsabbak" - indokolta döntését Vas Blanka. - "Igazából még vissza kell néznem, mi is történt ott, most még kicsit butának érzem magam. Nem tudom, hogy mit lehetett volna sokkal jobban csinálni. Annak azért örülök, hogy itt tudtam lenni a végén." Az első számú magyar női kerékpáros öröme ugyanakkor csak annak szól, hogy a végig harcban tudott lenni az érmekért.

Most sírni tudnék. Nem tudom, hányadik negyedik helyem ez. Sajnálom

- zárta szavait az U23-as világbajnok Vas Blanka.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 36. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2024/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten már 600 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?