Egy kínai állatkert beismerte, hogy két pandának hirdetett állata valójában kutya.
Több mint három hónappal azután, hogy a TV2 bejelentette, tizenkét év után újraindítja a legendás tehetségkutató műsorát, a Megasztárt, nyilvánosságra került, kik alkotják a zsűrit- írja a Telex.
Több mint három hónappal azután, hogy a TV2 bejelentette, tizenkét év után újraindítja a legendás tehetségkutató műsorát, a Megasztárt, nyilvánosságra került, kik alkotják a zsűrit. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója elmondta, hogy céljuk a lehető legalkalmasabb és legméltóbb zsűri összeállítása volt.
Szerinte erre az öttagú csapatra igazán büszkék lehetnek, és nagy várakozással tekintenek a Megasztár elé, ahol a zsűri kulcsszerepet kap. A csatorna közleménye szerint az öttagú zsűri tagjai:
- Rúzsa Magdolna, aki a Megasztár harmadik évadának győztese,
- Marics Peti, a Valmar duó egyik tagja,
- Marsalkó Dávid, a Halott Pénz vezetője,
- Molnár Ferenc Caramel, aki szintén a Megasztár második évadának győztese,
- Papp Szabi, a Supernem szünetelő együttesének tagja.
A műsor hat évadot élt meg, 2003 és 2005 között évente elindult, majd 2008-tól kétévente tért vissza egészen 2012-ig. A közlemény szerint a műsort a mai kor igényeire szabják és megújítják, bármit is jelentsen ez. Továbbá a nyeremény is szintet lép: a Megasztár történetének eddigi legnagyobb nyereményét kapja a győztes, amely 40 millió forintot, egy dalfelvételt egy világhírű Los Angeles-i stúdióban, valamint egy videóklipet tartalmaz.
Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Róka László
Ilyen nincs, tényleg végleg betilthatják a TikTok-ot? Kezd tisztulni a kép, minden egy irányba mutat
A döntéshozók szerint a TikTok betiltásának legegyszerűbb módja az lenne, ha eltávolítanák azt az AppStore-okból.
A Netflixen túl is van élet: ezeket a szolgáltatókat is érdemes kipróbálni, sokat spórolhatunk rajta
Magyarországon is tarolnak a legnagyobb streaming platformok, nem érdemes azonban megállni a legismertebb neveknél, ha izgalmas tartalmakra vágyunk.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.