Megszólalt a Godot tulajdonosa: Nagyon el vagyunk maradva a nemzetközi normáktól

Pénzcentrum: Nincsenek könnyű helyzetben a magyar művészeti galériák, ha rendelkezésre is áll maga a tér, a projektek finanszírozása így is bajos. Mennyire súlyos most a helyzet? A kisebb vagy a nagyobb kiállítótereket érinti inkább a probléma?

Sáfár Zoltán: Valójában nem a kisebb, sokkal inkább a nagyobb területtel rendelkező galériákat érinti a közüzemi díjak emelkedése. A mi 1100 m2 -es területünket kifűteni, minőségi múzeumi lámpákkal bevilágítani állandó nyitvatartás mellett igen költséges lett az elmúlt időszakban, hiszen a háromszorosára emelkedett a költség. Ezzel szemben egy 150-200 m2 -es területű galéria, amelyet bejelentkezéssel, vagy csak a hét egyik felében délután 3-7-ig lehet látogatni értelemszerűen sokkal takarékosabb fogyasztással képes működni. Egy olyan komoly intézmény, amely tömegeket fogad napi 100 látogatóval, ott nem lehet spórolni, hiszen a látogatói élmény rovására menne, ami nem megengedhető hosszú távon. Számunkra elsődleges, hogy a hozzánk érkezők valódi, tartalmas múzeumi élménnyel feltöltekezve lépjenek ki a Godot Intézet kapuján.

Jelen esetben csak a közüzemi díjakat érintettük, de valóban - a kérdésedben is benne foglaltatik - egy-egy projekt megvalósítása is igen költséges, hiszen minden területen áremelkedés tapasztalható. Amikor a tér kialakítása igazodik a kiállítás tematikájához, akkor konkrét falakat kell áthelyezni, felépíteni, lebontani.

Ez szintén nagyon költséges munkafolyamat, amely az építőipar problémája, de ez ránk is kihat. Egy kiállítás során nem elég néhány szöget a falba verni és felakasztani rá a festményt. Ez ennél jóval összetettebb és átfogóbb folyamat. - építés, világítás technika, hangtechnika, műtárgyak létrehozásának finanszírozása stb. És még nem beszéltünk az installációkról, amelyek folyamatosan újabb és újabb technikai kihívások elé állítanak, hiszen a helyspecifikus installációk az adott helyen és adott térben először kerülnek felállításra, ráadásul ezek kipróbálatlan és az éles bevetés előtt csak papíron létező művek. Ezért aztán nem biztos, hogy egy fa befér a terembe, vagy a megálmodott fénytechnika a gyakorlatban tényleg azt hozza, amit elméletben kitaláltunk. Ezért folyamatosan olyan plusz költségekkel is számolni kell, amelyek az eredeti költségvetésbe esetleg nem voltak belefoglalva.

Mindezeken felül pedig a humán erőforrás finanszírozása az egyik legnagyobb költség, márpedig egy magánintézmény esetében a jó csapat és a profi szakértelem a kulcsa az egész projekt sikerének.

Mikrointézményi szinten működhet az, hogy a 50-50 százalékban a for-profit és non-profit tevékenység eltart egy helyet, és az ember(eke)t, aki(k) működteti(k)?

Fontosnak tartom, hogy a nonprofit és forprofit fogalmakat egy kicsit pontosítsuk, mielőtt a kérdésre válaszolok, ugyanis sokszor tapasztaljuk, hogy ezek jelentése az utca embere számára és a gazdasági életben kissé mást jelent. A köznapi jelentése a nonprofitnak, hogy ingyenes, de ahogy egy színház és egy múzeum sem ingyenes, attól még az nonprofit. Egy forprofit cég, a forprofit tevékenysége mellett tehet nonprofit gesztusokat, de azt forprofit tevékenység támogatása miatt teszi. Ezzel szemben egy nonprofit cég a forprofit tevékenységét a nonprofit céljának támogatásáért teszi.

A Godot Intézet nonprofit célja a hazai kortárs képzőművészet társadalmasítása, amelynek különböző színterei vannak.

Célunk megvalósításának sikerét jelenti, ha képesek vagyunk kiépíteni a kortárs képzőművészet közönségét, egy olyan közönséget, akik örömmel vásárolnak belépőjegyet egy jó kiállításra és szívesen áldoznak egy kortárs festmény megvásárlására. Ezek azok a forpfrofit tevékenységek, amelynek bevételeit forgatjuk vissza különböző projektjeink megvalósítására, mint a Katalizátor díj, vagy a Godot Art Expo, amely 2016 óta ad lehetőséget fiatal művészeknek a pályán, vagy a szintén évek óta működő Godot Művésztelep Mezőszemerén. De ilyen volt a nyaranta megrendezett fess szabadon gyermek táborunk is és ide sorolnám a jelenleg is működő múzeumpedagógiai programunkat is.

Visszakanyarodva a kérdésedre, a fennmaradásunk létfeltételét jelenti, hogy forprofit tevékenységünk képes legyen finanszírozni a Godot Intézet egész működését, hiszen semmilyen állami támogatást nem kapunk és pályázatok sincsenek, amelyek érdemben hozzá tudnának járulni működésünkhöz. Ezért van nagy szükségünk a közönség támogatására és dolgozunk azért hogy előre lendítsük a vizuális kultúra fejlődését és teret adjunk annak kibontakoztatására. Amikor elkezdtük kidolgozni az Godot Intézet komplex ökoszisztémáját, az egyik legfontosabb dolog volt a számunkra, hogy egy több lábon álló fenntartható struktúrát alakítsunk ki, ahol az egyik láb képes megtámogatni a másikat és fordítva, mindezt úgy, hogy a művészeti értékek prioritását kompromisszumok nélkül képesek legyünk megtartani.  A Godot Intézetet 2019-ben nyitottuk meg a pandémia előtt. Akkoriban a bygodot.hu online galériánk mentett meg minket és tette lehetővé, hogy a járvány lazulásával már legyen kiállításunk. Azóta eltelt három év és úgy látjuk, hogy folyamatosan fejlődünk.

Egyre inkább az látszik körvonalazódni, hogy működik az elképzelésünk és az 5 éves terv akár működhet is és létrejöhet az az egyensúly, amely biztosítékot jelent a fennmaradásunkhoz, miközben a kortárs képzőművészet, mint műfaj is egyre menőbb lesz a fiatalabb korosztály számára is.

Sok intézmény úgy próbál életben maradni, hogy valamiféle közös ernyőszervezetként kezdenek el működni. Mit gondolsz erről, ez jó irány?

Mindenképp jó dolognak tartom, ha van egy közös érdekképviselet bármely szakterületet tekintjük, ugyanakkor a kortárs művészeti szcéna egyrészt rendkívül kicsi, másrészt a szakma maga is külön kezeli az állami múzeumok, művészeti intézmények szervezetét és a nonprofit, ámde - a köznyelvben - kereskedelmi galériának nevezett intézményeket. Ez persze természetes is. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a két szférának közösen kellene a célkitűzéseket megfogalmazni, a hazai kortárs képzőművészet tekintetében ahhoz, hogy bármilyen előremozdulás történjen, akár a művészek helyzetének viszonylatában, akár a vizuális kultúra oktatásában, vagy nemzetközi megjelenésének tekintetében, hogy csak pár alap kérdést vessek fel.

Egy kisebb galéria a saját programjaira és vevőkörére tud koncentrálni, nincs kapacitása másra, egy-egy ritka kivételtől eltekintve. A múzeumok működésére, programjaira így nincs ráhatása és a múzeum sem fordít figyelmet a galériák tevékenységére. Persze néhány kivétel szerencsére erősíti a szabályt, de az összefogás még messze van.

A finanszírozás kapcsán nem lehet figyelmen kívül hagyni a pályázati lehetőségeket, legyen szó például az NKA-ról, vagy épp egy önkormányzati, esetleg nemzetközi programról. Mit gondolsz, elégséges a forrás, illetve ezekhez mindenki ugyanúgy hozzáfér?

Sajnos e tekintetben nagyon el vagyunk maradva a nemzetközi normáktól. A művészet támogatása egyáltalán nem fontos, e - tekintetben a képzőművészet pedig még annyira sem. Szóval nem túl biztató a helyzet. Néhány százezer forintos, max 2 milliós támogatás nem igazán hoz előrelendülést. A nemzetközi programok, pedig inkább egyetemek, állami múzeumok számára tud lehetőséget adni, ahol erre rendezkedett be a rendszer. A mi helyzetünk ezen belül is elég specifikus, hiszen nincs ma Magyarországon még egy olyan magánintézmény, amely mind területi adottságát tekintve, mind komplex működési struktúráját nézve hasonló lenne a miénkhez. Így aztán pályázat sincs, ami nekünk megfelelő lehetne. Ezzel akkor is tisztában voltunk, amikor elindultunk, ezért nem is úgy dolgoztuk ki működésünket, hogy ezekkel kalkuláljunk. Ráadásul, ha erre építünk, akkor megint csak nem garantált a hosszú távú működés, hiszen arra nincs ráhatásunk, hogy mikor szünik meg egy pályázati forrás. Vegyük példának a norvég alapot. De arra sem lehet várat építeni, hogy vagy kapunk pályázati pénz, mert nyerünk, vagy épp nem kapunk.

Ráadásul van egy másik fontos cél, amiről eddig nem esett szó és ez a művészek helyzete ma Magyarországon. Az eddigi beszélgetésből kiderült, hogy mennyire fontos számunkra a kortárs művészet társadalmasítása, ugyanakkor ezzel egyenes arányban és pont ugyanannyira fontos a művészek jelenlegi helyzetének felkarolása is. Amikor kiírunk egy pályázatot művészeknek, fiataloknak (Godot Art Expo), vagy pályájuk derekán lévő művészek számára (Godot Katalizátor díj), akkor átkerülünk a másik oldalra. Pályázatainkat annak ismeretében tudjuk kiírni, hogy pontosan tudjuk milyen gondokkal küzdenek ezek a művészek és szeretnénk ezekre a problémákra megfelelő válaszokkal reagálni. Manapság már el kell engedni az éhezőművészzseni mítoszát, ha szeretnénk, hogy a pályájukon maradjanak a fiatal alkotó tehetségek és ennek érdekében lépéseket kell tenni. Ebben is úttörők vagyunk és szerencsére vannak követőink, akik felismerték ennek jelentőségét és igyekeznek hasonló pályázati lehetőségekkel támogatni a művészeket.

Ebben a helyzetben sokan, sokféle alternatív finanszírozási modellel próbálkoznak. Mit gondolsz, a közösségi finanszírozás új utakat nyithat az építkezéshez?

Nagyon fontosnak gondolom a közösségi finanszírozást, hiszen mi is ebben hiszünk. Amikor elindultunk egy dolog volt számunkra biztos, méghozzá az, hogy az embereknek szüksége van a művészetre. Van igény a kortárs művészetre, csak meg kell találni az utat a kiéhezett közönség felé. Amikor megnyitottunk 2000 ember jött el a megnyitóra. Döbbenetes volt és egyben csodálatos.

Nemrég indult el a kampányotok a Brancson. Mire számítotok, új ajtókat nyithat meg az alkotók és képviselőik előtt, ha sikerrel zárul a projekt?

Már hónapok óta látogatható a kiállítás és több, mint tízezer ember látta. Nagyon sokan tették fel a kérdést, hogy van-e katalógus, mert ha igen, akkor szeretnék megvásárolni. Innen indult az ötlet, hogy akkor tegyünk egy próbát és nézzük meg, hogy ez az igény elég erős-e ahhoz, hogy közösen hozzuk létre Bukta Imre - Műveljük kertjeinket! katalógusát, hiszen ez egy nagyon költséges projekt volt és nem tudunk Önerőből megfinanszírozni előre egy ilyen könyv létrejöttét. Azt gondolom, ha a kampány sikeres, akkor nem csak a könyv valósul majd meg, hanem számunkra is egy pozitív visszajelzés, hogy folytassuk, amit elkezdtünk és jó úton járunk. Amikor valaki a brancs kampányunk 150 ezres mecénás csomagját választja, akkor valójában a mi munkánkat is támogatja és ez nagyon jó érzés. Öröm, hogy támogatásra érdemesnek tartja azt, amit célul tűztünk ki magunknak is, hogy támogassa a hazai kortárs képzőművészetet.