Rudolf Péter: Az abszurditás a napjaink része, de ki lehet használni!

Pénzcentrum: A közelmúltban indult az új színházi évad. Mit kell tudnunk erről?

Rudolf Péter: Pörgünk, amíg tudunk. Három játszóhelyünkön – a Vígszínházban, a Víg Házi Színpadán és a Pesti Színházban – összesen 10 bemutatónk lesz. A  Valló Péter rendezte Barátom Harvey és a Bodó Viktor által rendezett Kastély, a Vígben, az Inkognitó című kortárs darab, Szőcs Artúr rendezésében pedig a Pesti Színházban került bemutatásra. A Házi színpadon folytatódik a kortárs magyar írók darabjainak színpadra állítása. Komán Attila K utazásai című darabja is találkozott már a közönséggel! Ez egy kooprudukció a MU Színházzal és egyben Gardenö Klaudia vizsgamunkája. Czukor Balázs pedig - várhatóan a színészek aktív közreműködésével – rendezi a Béranyák című produkciót a Stúdiónkban. Zajlanak a felújítópróbák, közben ikonikus előadásainkban fontos kettőzésekre került sor – épp a színház biztonságos működése érdekében. Jómagam elkezdtem Shakespeare „Szeget Szeggel”-jének a próbáit. Különös darab, nehéz a műfaji besorolása, maradjunk annyiban, hogy egy dühös vígjáték. December 9. a premier időpontja.

A februári Pinokkió bemutató előkészületei is zajlanak Keresztes Tamás vezetésével, Presser Gáborral és Sztenavovity Dusánnal. Ifj. Vidnyánszky Attila pedig a Pestiben kezdte el a munkát. Hubay Miklós Egy szerelem három éjszakája című zenés darabja kerül színre december 17-én. A Pesti Színházi utolsó bemutatónk, tavasszal a Macska a forró bádogtetőn Valló Péterrel. Október végén a Pesti Színházban „Lesz ami lesz” címmel indult az improvizációs sorozatunk, ami havonta egyszer, (vagy ki tudja) szándékaink szerint  a nézőket is bevonva születik a „pillanat hevében.” Az első előadás a beszédes „Borúra derű, avagy válságkezelési útmutató” alcímet kapta. A fogadtatás után, magától értetődő, hogy ezzel a címmel és mindig más témával a repertoárunk részévé válik az előadás. Szilveszterkor a Pestiben ezzel búcsúzunk ettől a különös évtől, a Vígben pedig a Vígnapok sikere után, kétszer is eljátsszuk a Víg 125 kapcsán születetett koncertműsorunkat.

Félek, hogy ha minden tervünkről beszámolok, gyakorlatilag felhasználom a beszélgetésre szánt teret és időt. Nagy a teher a társulat minden egyes tagján, de az utóbbi pár év folyamatos küzdelme a színháznak még jót is tehet. Éles helyzetekben többet tudunk meg egymásról, és élesebbek vagyunk a színpadon is – a néző pedig velünk együtt harcolja végig a mindennapokat. Együtt veszünk egy nagy levegőt esténként.

Pénzcentrum: Ezzel máris eljutottunk a ma – sajnos – legfontosabb kérdéséig, mi lesz? Hogyan tudnak tervezni, megélni?

Rudolf Péter: Folyamatos újratervezésben élünk. Kiszámíthatatlan környezetben kell kiszámíthatónak lennünk. Amit a nézőinknek ígérünk – betartjuk. Spórolunk, ahol csak tudunk. Januárban három hétre be kell zárnunk a Pesti Színházat, de igyekszünk úgy tervezni, hogy a legkevésbé sérüljenek a szakmai szempontok, a friss bemutatókat „be kell játszani”! Hétfőnként valószínűleg csak próbálunk, az előadások világítás energia igénye nyilván a legdurvább. Vissza kell fogni magunkat minden ponton. Világítási próbákra szánt idő, mikroport használat, nem is sorolom.

Nem könnyíti meg az életünket, hogy a Vígszínház átfogó felújítása 1993-94-ben volt, azóta közel 30 év telt el, ezért újra ráférne egy nagy rekonstrukció. Természetesen tudom, hogy most hiába kopogtatnék az illetékes ajtókon. De vannak olyan berendezések, amelyeknek a felújítását nem lehet halogatni, mert komoly biztonsági kérdéseket vetnek fel.

Tehát a szomszédunkban dúló háború, a rezsiárak, az infláció és a covid okozta működési nehézségek tetejébe, ez is egy „apró” nehézség. Hosszú távon megtérülhetnének a modernizációs beruházások, de ehhez most nincsenek meg a források. Alternatív megoldásokat keresünk. Szellemi energiáink nincsenek fogyóban. Előadásokra lebontva próbáljuk kikalkulálni, pontosan mennyibe kerül egy este ezek között a viszonyok között, ezt összevetjük a várható bevétellel. Meg kell hoznunk fájdalmas döntéseket, le kell vennünk olyan darabot, ami békeidőben még kapna időt. Most azonban kényszerpályán vagyunk.

Pénzcentrum: Visszatértek a nézők?

Rudolf Péter: Ez a lényeg. Több, mint bíztató, hogy az októberi nézettségünk 95%-os volt. Minden küzdelmünk értelmét ez adja! Hiszek a Churchill-nek tulajdonított mondatban, - melyet most gyakran idéznek kollégáim is - amikor a legenda szerint a második világháború alatt, a brit parlament – a hadi költségek miatt – átmenetileg meg akarta szüntetni a művészet támogatását, ő visszakérdezett: „De akkor miért harcolunk?” A színház egy menekülési útvonal. Egy mentális mankó. A Vígszínház szellemisége, múltja a magyar kultúra egyik alapköve. Mi mindig játszottunk: a második világháború alatt egy moziban, a felújítás alatt pedig egy sátorban a Nyugatinál. A szervezés, a marketing és a többi részleg is gyors reagálású hadtestként működik. Mindenki tudja, hogy baj van, de nem tárhatjuk szét a karunkat, a nézők miatt menni kell előre.

Pénzcentrum: Visszatekintve mit jelentett a Covid a színház életében, működésében?

Rudolf Péter: Feldúlta! Szétzilálta és újraértelmezte! Valamint megmutatta a fent idézett churcilli mondat igazságát. Csak egy példa, Az Öreg hölgy látogatását végig maszkban próbáltuk, ami egy szakmai nonszensz. Rendezőként először a fotós próbán láttam a színészek arcát. De nézték! Ahogy a többi előadásunkat is! Maszkban. Minden résztvevő hálát érzett. Nézők , színháziak. Itt vagyunk mi nektek, ti nekünk! Persze a járvány alatt készült előadások „hendikepesek” lettek, nehezen járták be a saját útjukat. Először az ültetési rend, aztán a kötelező zárás. Minden előadásnak megvan ugyanis a maga sorsa. A bemutató után sokat kell játszani, hogy a közönség szájról szájra vigye a hírét, téma legyen a városban. De néhány darabot már a premier után le kellett állítanunk. Ennek ellenére – és ez nagy öröm számunkra - a mai napig velünk vannak ezek a produkciók is... 

Pénzcentrum: Személyesen hogy élte meg a kinevezése óta eltelt 2,5 évet? 

Rudolf Péter: Az adrenalinszintem 2020 tavasza óta a padláson van. A kinevezésem után azonnal a mélyvízbe kerültem. Még mielőtt betehettem volna a lában a színházba. 2020 tavaszán teljes „szétesés” volt, márciusban bezárt az ország. A júniusi hivatalos belépésem után 1 héttel évadot kellett hirdetnem. Ami csak úgy ment, hogy márciustól minden megállapodást gentleman agreement alapon kellett kötnöm mindenkivel. Bóklászva különböző parkokban, becsületesen betartva a másfél méter távolságot a beszélgető partnerrel. Sánta Gyuri barátommal, Valló Péterrel, Mádi Zoltánnal „kék túráztunk”. Abszurd volt.

Azóta az abszurditás a napjaink része, de úgy tűnik engem és a körülöttem levőket is ez inkább motorizál! Ez van, és ha nem is kell szeretni, de ki lehet használni! Lehet olyan megoldásokat találni, melyek békeidőben is hasznunkra válnak.

Ünnepi pillanat volt visszatérnem a Víg színpadára. Talán nem kell magyaráznom. Nem éreztem, hogy a kollégák máshogy néztek volna rám a próbán, én pedig örömmel és azonnal át tudtam kapcsolni színészüzemmódba. Szorongás persze volt bennem, mintha újra felvételiznék, így 60 felett, csak most a bizottság nem a tanári kar, hanem a saját kollégáim, és esténként 1000 ember a Barátom, Harvey-n. Mondom ezt annak ellenére, hogy folyamatosan játszottam az elmúlt években de ide visszatérni, és igazgatóként, nyilván más kihívás, más tét, de élvezem : „kint is vagyok bent is vagyok, jaj de nagyon boldog vagyok”...

Pénzcentrum: Reagálnak a szomszédban zajló háborúra?

Rudolf Péter: Természetesen kivettük a részünket az Ukrajnából menekülők megsegítéséből, adománygyűjtő pontot állítottunk fel a Magyar Református Szeretetszolgálattal együttműködésben. Egy „Sirály” előadás teljes jegybevételét, ajánlottunk fel a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. És nyilván nem véletlen, hogy a Pesti Színházi zenés bemutatónk az „Egy szerelem három éjszakája”. A második világháború alatt játszódó ikonikus zenés darab, mely alapján egy elképesztő szereposztásban nagyszerű film is készült. A szereposztás most is parádés! És különösen izgalmas, hogy ifjabb Vidnyánszky Attila, hogyan találja meg a kapcsot a saját generációját körbefonó, aktuális, égető érzetek  és a darab világa között.

Pénzcentrum: Mit gondol a színházi szakma megosztottságáról?

Rudolf Péter: Most mindenki ugyanazokkal a súlyos problémákkal szembesül. Az egész szakmának össze kell fognia, senki sem tudja, mit hoznak a következő hónapok. Létrejöhet egy közös platform. Nyilván más-más helyzetet kell kezelni a különböző intézményvezetőknek, de a szolidalitás most evidencia kell legyen. Nem dőlhetnek be színházak, nem szűnhetnek meg közösségi terek.

A magyar színház sokszínűsége unikum. A nézők hatalmas palettáról válogatnak estéről estére. Kevés olyan város van a világon, ahol ennyi és ennyiféle előadást lehet megnézni. Hiszem, hogy ez ad tartást egy nemzetnek. Erre büszkének kell lennünk! Ettől vagyunk mi magyarok.

Gazdag csodás nyelvünkkel, individualizmusunkkal, düheinkkel és ezzel az elviselhetetlen megosztottsággal. Ezért kell a művészet, hogy elviselhetővé tegye, hogy kontrollt jelentsen, dühítsen és andalítson ha kell. A finanszírozás módjain lehet gondolkodni, lehet ésszerűsíteni, de a lényeg, hogy kulturális szolgáltatásból nem lehet túl sok. Hogy mi az érték, azt pedig nem kell senkinek meghatározni, az meghatározódik magától, a színház jelen idejű – itt most hat vagy nem hat.

Fotó: Rudolf Péter rendező Moliere Az úrhatnám polgár című zenés vígjátékának próbáján a Pécsi Nemzeti Színházban 2019. december 4-én. (MTI/Sóki Tamás)