Megszólalt a magyar sztárproducer: a gyenge forint miatt is özönlenek hozzánk a hollywoodi hírességek

Pénzcentrum: Hogyan értékelnéd a magyar filmipar helyzetét?

Major István: A magyar filmipar jól teljesít, van állami támogatás bizonyos filmekre, a szervízmunkák meg dübörögnek, mérhetetlen mennyiségű külföldi film érkezik az országba. Nagyon jó a szakembergárdánk, vannak műtermeink, jó helyszíneink, az áraink pedig viszonylag versenyképesek a környező országokhoz képest. Azért csak viszonylag, mert nálunk is eléggé emelkednek az árak, de az adókedvezmény még mindig eléggé vonzóvá teszi hazánkat.

Az utóbbi időben elég sok minden történt a hazai gazdaságban és a világon is egyaránt, ami magával hozta a szinte egyetemes drágulást is. Hogy tud még mindig versenyképes maradni a hazai filmipar a környező országokhoz képest?

Nagyon sokat számít, hogy a forint most gyengébb, a külföldi produkciók pedig jellemzően dollárban vagy euróban fizetnek, ezért megéri Magyarországra jönni nekik. Megmondom őszintén, mi gyártói oldalról mindig küzdünk az alvállalkozókkal, akik rendkívül jó szakemberek, de folyamatosan emelik az áraikat. Figyelik a nemzetközi trendeket, az amerikai film, ami itt forog ugyanazt a dollárt hozza el, mint régebben is, csak most már nem 300-as árfolyam környékén számolnak, hanem közel 400-assal.

De még mindig azt gondolom, hogy a szaldó rendben van, jók az áraink, a végén mindenki a pénzénél van. Azt nem tudom, hogy ez meddig maradhat így, mert a környező országok is próbálnak beszállni a versenybe: Prága, Szófia, Bukarest és a lengyelek is ráerősítettek a filmiparra – bár utóbbinál az orosz-ukrán háború miatt most egy kicsit visszavágták a támogatásokat. Azt is érdemes látni, hogy a felsorolt országokban ugyanúgy megvan az a 30 százalék adókedvezmény, ami nálunk is, de szeretnek Budapestre jönni, a sztárok jól érzik magukat, jók a szolgáltatások, amelyeket azon felül tudunk nyújtani, hogy a filmes szakemberek kiválóak.

A szakmában dolgozó ismerőseim nemes egyszerűséggel „Balkán Hollywodként” szoktak hivatkozni Magyarországra, akkor ezek szerint a vicc megállja a helyét.

Abszolút találó kifejezés, véleményem szerint a régióban mi nyújtjuk az egyik legjobb ajánlatot a külföldi produkcióknak: hogy mást ne mondjak, bár a már említett adókedvezmény mindenhol elérhető, de például a cseheknél van egy limit, amennyit igényelni lehet, a románoknál megígérik a pénzt, de nem adják oda adott esetben, mialatt nálunk biztosítva van a teljes összeg és rendben működik az adminisztráció. Az amerikaiak mindig a biztosra mennek, Magyarország pedig az elmúlt 15-20 évben bizonyította, hogy amit ígér, az úgy is van.

Az irány jó, de az az igazság, hogy műtermet kellene még építeni: mindegyik évekkel előre be van foglalva. Ha hiszünk ebben a bizniszben, akkor mindenképpen bővíteni kellene a műtermek számát. Erre vannak is próbálkozások, olvasni mindenféle hírt, hogy ki mindenki szeretne műtermet építeni – azt tudom mondani, hogy igény biztosan van rá.

A struktúra tehát rendben van, de hogy állunk szakemberekkel?

Ez az egyik legnagyobb probléma: hiába lenne rengeteg film, ha nincs, aki leforgassa. Nagyon kellene a képzés, mert olyan mennyiségű szakembert szívnak el a produkciók, hogy sokszor egymás kezéből kell kirángatni a stábokat, hogy megfelelő mennyiségű, és minőségű embert tudjunk kiállítani egy filmhez. Első asszisztensből, location managerből nagyon kevés van, de igazából felsorolhatnám szinte az összes területet, szóval rá kéne menni a képzésre.

Főleg, mert a fiatalokat a terület még érdekelheti is: aki beszél angolul, és egy kicsit is rátermett, az nagyon hamar tud óriási karriert befutni, jó pénzt keresni. Készülő film mindig van, úgyhogy nem kell félni az unalomtól.

A szakmában dolgozók egy jelentős része katázott, az új szabályozások miatt nekik másik megoldást kell találniuk a munkavállalásra. Hogy fogja ez érinteni az amúgy is szűkös háttérszakmai gárdát?

Ez egy érdekes kérdés, korábban Pesti Ákossal, a Nemzeti Filmintézet gyártási igazgatójával beszélgettünk hosszasan a témáról, és hasonló véleményen voltunk.

Tudom, nem leszek népszerű ezzel a kijelentéssel, de amikor bejött a kata, akkor valóban nagyon sok egyéni vállalkozó ezt választotta a filmszakmában, arányaiban az éves bevételük után 5 százalék adót fizettek. Érdekes módon akkor az árait nem csökkentette senki, nem volt az, hogy oké, akkor kevesebbért is elemegyek, mert csak 5 százalékot kell adózni a bérem után.

Most, amikor bejött ez az új rendelkezés, már jelezték a kollégák, hogy árat fognak emelni, mert több adót kell fizetni. De miért? Amikor kedvezőbb helyzet jött, akkor nem csökkent az ár, sőt, most pedig egyből emelnek, mert kedvezőtlen irányba változnak a terhek. Fura ez a hozzáállás.

A helyzetre biztosan lesz megoldás, lehet, hogy megint mindenki cégeket csinál, ami egy szörnyű helyzet, senki nem szeretne Bt.-ket meg Kft.-ket igazgatni. Vagy kidolgoznak egy olyan közbülső megoldást, hogy hogyan lehet továbblépni ebből a helyzetből – ha jól tudom, lesznek is egyeztetések az illetékes minisztériummal. Annyi biztos, hogy a filmeseket, színészeket nagymértékben érinti a változtatás.

Egyébként jellemzően milyen keretek között zajlik a munkavégzés?

Jellemzően produkciókra szerződnek le az emberek, nyilván vannak olyanok, akik évek óta dolgoznak ugyanannak a gyártócégnek, de alapvetően az emberek filmről filmre vándorolnak, szerződnek máshova. Ezzel együtt általában mindenkinek van bevált csapata, akivel szívesen dolgozik.

Legújabb vállalkozásod arra építed, hogy magyar finanszírozókat is bevonj nagyobb, külföldi produkciókba. Honnan az ötlet?

Nagyon sok film készül itt, és magam is rengeteg szervízmunkát csinálok. Bár a jól működő amerikai filmek is hagynak pénzt Magyarországon, kapnak bizonyos százalékot gyártási haszonként a gyártó cégek, de a nagy bevétel nem nálunk csapódik le. Hiszen az annál marad, aki finanszírozza a produkciót. Persze, minden film rizikós, senkinél nincs ott a bölcsek köve, ami megmondja, melyik alkotás fog kasszasikert aratni. De arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megfordítanánk a dolgot, és magyar finanszírozók szállnának be sikerrel kecsegtető filmekbe – az amerikai partnerrel közösen vállalnának rizikót, viszont az elért nyereség itthon is lecsapódik.

Mintha már más is csinált volna így filmeket Magyarországon.

Ez egy nagyon egyszerűnek tűnő konstrukció, de még nemigen próbálták itthon. Volt magánbefektetői próbálkozás, Gattyán György is csinált pár filmet, de nem hozta az elvárt sikert, így aztán abba is hagyta. A recept egyszerű: olyan filmeket keresünk, amelyek kevésbé rizikósak, a forgatókönyv alapján bevételt tud hozni, olyan színészek, sztárok szerepelnek benne, akikkel eladható a produkció, és van egy jónevű rendező, aki bizonyított a piacon. Ennyi a modell, illetve, hogy a magyar befektető is megtalálja a számításait az értékesítésnél is, ez a másik lényeges szempont. Ha Magyarországon készül egy film és megpróbáljuk itthonról értékesíteni, sokkal nehezebb dolgunk van: nálunk van egy amerikai partner, komoly piaci tapasztalattal, aki segít is ebben.

Lépjünk eggyel hátrébb: nagyvonalakban el tudnád magyarázni, hogyan jut el egy film a nulláról a mozivászonra, streaming-könyvtárba?

Induljunk onnan, hogy van egy forgatókönyv: ezt fejleszteni kell, hogy az ötletből a végére egy olyan koncepció legyen, ami megvalósítható, és egyben sikerrel is kecsegtet, ez egy komoly folyamat. Amikor a producer úgy gondolja, készen van a forgatókönyv, és gyártásra érdemes – most elsősorban az amerikai modellről beszélünk –, akkor elkezdődik a befektető keresése, aki ebben a vállalkozásban lát fantáziát. Ha ő a szándékát kinyilvánítja, és adott esetben konkrétan pénzzel is belép a történetbe, akkor elkezdik megkeresni a szerepekre kiszemelt színészeket – tudni kell, hogy a világsztárok csak akkor érkeznek meg a folyamatba, amikor le van téve a gázsijuk escrow számlára.

Amikor összeáll a produkció, akkor elkezdődik a forgatás szervezése, a helyszínek megkeresése, feláll a stáb. A forgatási szakasz után pedig kezdődik az utómunka, ami egy itthon készült film esetében vagy itt Magyarországon megy, vagy megfelelő külföldi partnereknél - ez nagyban függ a technikai igényektől. Amikor pedig elkészül az egész projekt, akkor egy sales agenten keresztül történik az értékesítés, ahol megtaláljuk a megfelelő platformot és forgalmazót.

A legvégén pedig, ha minden rendben ment, egy collector agenten keresztűli kifizetés után a befektetők megtalálhatják a számításukat.A befektetés szempontjából tehát a legfontosabb, hogy milyen a könyv, ki játszik benne, és hogy sikerül eladni, ez a konstrukció lényege.

Eddig miért nem voltak érdekeltek a magyar befektetők a filmekben? Ennyire bennük maradtak a korábbi kudarcos próbálkozások?

Az a modell, amivel mi próbálunk most filmeket készíteni, egy merőben más konstrukció, mint amelyek besültek, mi egy befektetési alap segítségével dolgozunk. Ők nagyon bíznak a projektben, és én is úgy látom, hogy erre lehet, hogy lesz itthon fogadókészség, hiszen olyan amerikai partnerünk van, aki megbízható, nem szalad el a pénzzel, és biztosan olyan forgatókönyvekkel áll elő, ami szakmai és üzleti szempontból is sikerre esélyes produkcióval kecsegtet.

De igaz, hogy a korábbi, hasonló próbálkozások nem sikerültek jól, ezért Magyarországon távol tartja magától a filmeket az, aki nagyobb összeget fektetne be bármibe, hiszen mondjuk egy ingatlanban hamarabb megtalálja a számításait. A filmiparnak viszont az a nagy előnye, hogy elég gyorsan ki lehet pörgetni a projekteket, hamarabb megtérül a befektetés: a tervtől az eladásig nagyjából két év alatt le lehet tudni a projekteket.

Könnyű meggyőzni a potenciális befektetőket, hogy ez egy járható út?

Egyáltalán nem, két évig tartott, de ez a tőkealap meglátta a lehetőséget a dologban. Persze, az idő mutatja meg, hogy megtérül-e a befektetés, de ők is nagyon bizakodóak, alá is írtak egy csomagtervet az együttműködésre, ami több filmet foglal magában.

Egyébként az amerikai partner is kezdetben bizalmatlan volt: a Slingshot forgatókönyve  az övé volt, és mi felajánlottuk neki, hogy tudunk segíteni abban, hogy Magyarországról pénzt hozzunk. Első körben nem hitt benne, hogy ez igaz, összejöhet a projekt, de aztán látta, hogy tényleg meglett a magyaroktól a pénz,  felállt a stáb, megépült a díszlet, leforgott a film, és már készülünk a bemutatóra. Nagyon nehéz volt két kultúrát összefésülni, ezért is tartott két évig, a bizalmat nehéz kivívni, de úgy érzem,ez immár minden fél részéről megvan.

Gondolom, a világsztárok neveit is be kellett dobni, hogy felkeltsd az érdeklődést.

Persze! A Slingshot esetében az amerikai partner hozta a sztárokat. A prezentációnak hangsúlyos része, hogy milyen színészek szerepelnek a filmben, hiszen ők a produkció arcai, mindenkinek el kell hinnie, hogy meg fog térülni a pénze. Ehhez pedig olyan neveket kell mutatni, akik a siker esélyét hordozzák.

Esélyét? Tehát nem is elég, ha egy világsztár feltűnik a vásznon?

Az még nem jelent semmit, hogy egy filmben egy jó színész játszik. Persze, egy kívülálló úgy gondolhatja, hogy ha Tom Cruise játszik egy filmben, az biztos eladás. Valóban esélyes, de azért nem mindegy, hogy milyen a forgatókönyv.

Bizonyos idősödő sztárok már elvállalnak mindenféle filmet, csak bevétel legyen, példaként szegény Brue Willist tudnám említeni, aki már a betegsége miatt nem tud forgatni, de pár éve még rengeteg C-kategóriás filmbe eladta magát iszonyatosan sok pénzért. Ő jól járt, de maga a végeredmény, inkább hagyjuk…

Ez is egy tendencia, hogy a már kicsit kikopott sztárok ügynökei megpróbálják még őket értékesíteni a piacon. És itt jönnek a képbe ezek a C-kategóriás filmek, amikről másrészt igaz, hogy nagyon olcsón forgatják őket, nagyjából 3-5 millió dollárból. Ez is egy modell: nagyon olcsón megcsinálod, és bízol benne, hogy a sztár miatt visszahozod a pénzt.

A másik véglet az az új Top Gun, aminek a költségvetése 200 millió dollár, és az emberek már csak nosztalgiából is megnézik, vagy ott van a Mission Impossible széria, amit Tom Cruise ügyesen felépített, és nagyon jól kamatoztatja. De beszélhetnénk a Stallone-féle Expendables filmekről is: a történet ott is lényegében mindegy, mindenki arra volt kíváncsi, hogy mit csinálnak az öreg akciósztárok ennyi év után – na, hát az sem 3-5 millió dollárba került.

Ti mekkora léptékben gondolkodtok?

Inkább a 10-20 millió dolláros költségvetésben, nagyon fontos meghúzni a limitet, hogy az eladhatóság is rendben legyen, és ne legyen veszteséges a vállalkozás. Igen, vannak sokkal gigászibb produkciók, például a Marvel-filmek, amelyek szinte kivétel nélkül behozzák az árukat, mert trendi a képregényvilág, de nagyon észnél kell lenni a költségek meghatározásakor.

Egy ekkora költségvetésű filmnél az összeg hány százalékát teszi ki a sztárok gázsija?

Elég jelentős részét, és mint mondtam, addig szóba sem állnak veled, ameddig nincs a sztárok gázsija letétbe helyezve. Mi független filmekkel foglalkozunk, és a forgatókönyvek is valamilyen szinten értéket képviselnek, reméljük kívülről is ez látszik. Ezeknél a filmeknél a színészek adott esetben szívesen eljönnek akár olcsóbban is a piaci árnál. És adott esetben akár még a fesztiválsiker is lebeghet a szemük előtt, de az csak plusz szakmai siker lenne. Egyelőre nem ez a kézzelfogható cél.

Akkor mondjuk egy 50 milliós film már túl sok lenne nektek?

Az 50 millió dollár pont az a határ, hogy vagy remekul eladható, vagy nem hozza be az árát. Pontosan ezért felmértük a piacot, hogy milyen kategóriát célozzunk és azt láttuk, hogy pont az ilyen költségvetésű filmekkel van a legtöbb baj a végén. Viszonylag sokba kerülnek, de a megtérülés már nehezebb, viszont még mindig nem egy többszáz milliós szuperprodukcióról beszélünk, amelyik már a látványvilágával eladható.

Szerinted miért van ennyire kevés sikeres magyar produkció, ha az elmondottak alapján a háttér és a tudás rendelkezésre áll itthon?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. Nem tudom a receptet, nagyon sok próbálkozás van, de valahogy nem tudjuk átlépni a saját árnyékunkat, szerintem az lehet a baj, hogy a forgatókönyvek mindig is valamennyire lokálisak voltak.

Eddig mindig az volt, hogy hát magyarul készül egy film, az nem tudja átlépni a nemzetközi határokat, de a nyelvvel úgy gondolom, manapság már nem lehet gond, hiszen a streamingen is rengeteg olyan film, sorozat van, ami eredeti nyelven is óriási sikert tud befutni: emlékezzünk vissza, a Squid Game is csak koreaiul ment az első időkben. Ettől függetlenül a magyar filmek csak ritkán tudják áttörni azt a bizonyos falat. A forgatókönyvek mellett talán az is a probléma forrása lehet, hogy azt hisszük, nagyon jók a magyar színészek. Ez biztosan sok esetben így van, de nem biztos, hogy nemzetközi szinten is át tudják lépni ezt a határt.

Sokat gondolkoztam a dolgon, de magam sem látom a megoldást, pedig rengeteget fejlesztünk, próbálkozunk, hogy innen készüljön a forgatókönyv, koprodukció legyen adott esetben, de nagyon nehéz. Főleg az eladás része, mert azt pontosan látjuk, hogy ha egy film sikerre akar menni, akkor annak az USA-ban kell készülnie.

Egy európai film valamiért sokkal nehezebben hozza be a pénzét: hiába a kedvező körülmények, az állami támogatás, ha megnézed a szaldót, nincs igazán nyereség a végén. Hiába tökéletes minden, imádják az emberek, nincs úgy eladva. Egy európai film teljesen más problémákra épít, más kérdéseket taglal, mint az amerikaiak, de a végén nagyon kevés európai film jön ki haszonnal a mozipénztárból. És akkor még nem beszéltünk a COVID-ról, a háborúról, a mozi és  a streaming viszonyáról.

Ha már streaming: szerinted valós veszélyt jelentenek a mozikra? Hova érdemes manapság filmet csinálni?

Érdekes, mert ha a mi példánkat említjük, a Slingshot című produkciót kifejezetten streamingre szántuk. De megadjuk a lehetőséget, hogy legyen belőle mozi is, bár alapvetően a streamingen akarjuk megkeresni a pénzt, de ha eljutna a filmvászonra is, azzal  az alkotók és a befektetők is elégedettek lennének. Én nem látom a mozi halálát, és nagyon remélem, hogy nem is fog bekövetkezni: lesz mozi, COVID után is. Miközben világszerte csökkent a mozibajárók száma, ezért a streaminget kell erőltetni, de semmi esetre sem kizárva a mozikat.

Hogy lesz pénz a streamingből, hogy fizetnek a mozikhoz képest?

Fix díjat adnak: például ha Netflixet érdekli, bizonyos időre megveszi a world wide jogot. Mellé még utólagosan be lehet vonni a mozieladást. A sales agentek, akik az eladást bonyolítják ebből a szempontból nagyon jól működnek, szerencsére nekünk is megbízható a partnerünk. Cannesban megmutattuk a film előzetesét a lehetséges forgalmazóknak, akik szerették, de természetesen várják a kész filmet, amit augusztus végén mutatunk nekik.

Címlapkép: Gordon Eszter