Pénzügyeiről vallott Rakonczay Gábor: így jönnek össze az extrém expedíciók

Pénzcentrum: Elég erős kezdés, innen egyértelműnek tűnik a karriered.

Rakonczay Gábor: Így tűnik, viszont jó kézügyességem is van, tűrhetően rajzolok, a képzőművészeti szakközépiskola után a művészi pálya is kinézett nekem. Sokáig „billegett” bennem a két hivatás, nem véletlen, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetemen a építész tervezőművész majd a formatervező szakra jártam. Ami egyértelmű volt: mindig volt bennem egy elvágyódás a „világ végéig”.  Gyerekkoromtól vártam, hogy felnőtt legyek és elinduljon a kalandos életem. Ez először akkor manifesztálódott, amikor húszon évesen az akkori párommal, Vikivel – saját tervezésű és építésű hajóval- áteveztük az Atlanti óceánt. Ekkor azonnal éreztem: ez az én világom, nincs megállás, erre vártam gyerekkorom óta. Innen már minden „egyenes út” volt, sorra jöttek a kalandok, vitorláson, kenuban, hegymászásban, futásban.

Hogy kell elképzelni a mentális és fizikai felkészülést egy-egy ilyen extrém „kalandra”? 

Minden projekt egy mérföldkő, az egyik útból építem fel a következőt. A látszólag különböző kihívások nagyon is egymásra épülnek. Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de egy ultramaraton futás és egy óceán átevezés nagyon hasonló: mindkettőben „tűrni” kell a monotonitást, mindegyik ingerszegény, nagyon figyelni kell a kalóriabevitelt, stb. Amikor eldől, hogy belevágok a következő kihívásba, onnantól az egy konkrét dolog. Elkezdem a tervezést, felkészülést: melyik évszakban lehet megcsinálni, milyen felszerelés kell, költségvetést készítek. Felveszem a kapcsolatot olyan emberekkel, akik már – sikeresen, ez fontos! -  megcsinálták. Utánaolvasok.

Mindenre fel lehet készülni?

Soha. Talán a legfontosabb, hogy fel kell készülni arra, amire nem lehet. Ez furcsán hangzik, de olyan expedícióm is volt, amit én csináltam először a világon, ezért senki nem tudhatja, milyen nem várt helyzetek jönnek. Tudatosítani kell, hogy brutálisan nehéz lesz, létrejönnek olyan állapotok, körülmények, amikor nincs más opció mint továbbmenni, megoldani. Ugyanakkor ennek az életnek pont az a varázsa, hogy 40% esély van a bajra, de te várhatóan túléled. Tudod, hogy ha jön a helyzet, akkor nem a világ esküdött össze ellened, hanem most van az, amire lelkileg felkészültél. Fontos: nem megpróbálni kell, hanem megcsinálni.

Hogy néz ki egy expedíció anyagi oldala?

Anyagilag egyre komolyabb utakba vágok bele. Vannak sok-sok éve működő, állandó partner cégek, akikkel számítunk egymásra, ismerem az elvárásaikat. Velük már kialakult a baráti kapcsolat. Tudom, kinek és mit tudok adni és kitől mit kérhetek. Vannak köztük multicégek és hazai kisvállalatok is. Minden úton vannak kisebb, eseti partnerek is. Megtanultam, hogy lehetőleg minél kevesebb üzleti partnerem legyen egy úton. A nagyobb expedíciók esetén ez maximum 3 kiemelt szponzort, és 1-5 kisebb partnert jelent. Az első útjaimon még úgy nézett ki a viharkabátom, mint egy hirdetőtábla, de rájöttem, hogy ez senkinek nem jó: nem tudom mindenki igényét kiszolgálni, így ők is és én is frusztráltak voltunk. 

Van segítőtársad a szervezésben?

Egy-két emberrel dolgozom együtt, de ők sem állandó „munkatársak”. A régi céges kapcsolatok – ahogy említettem – már szinte barátiak. Együtt vágunk bele a projektbe, a Marketing osztály szinte ott van velem a hegyen, vagy az óceán közepén. A szponzoroknál is többféle hozzáállás van: teljesen más egy futás, ami kiszámítható, van eleje és vége, kb 99%, hogy befutok. Egy óceán-átevezésnél viszont rengeteg a váratlan, kiszámíthatatlan tényező, még akkor is, ha sikeres.

A kudarc – mint legutoljára a két SUP-os átevezés - nem veszi el a szponzorok kedvét?

A kudarcot ők máshogy látják, mint az átlagember. „Belülről nézik”, tudják, hogy nincs biztosíték a sikerre. Tudják, hogy ők anyagilag már az indulásig „jól járnak”, mert a médiaérdeklődés miatt a befektetésük már a startvonalnál bejön. Az út gratis marketingben. A hegymászás jó példa: nem a „csúcsra kitűzöm a zászlót” akciót szponzorálják, hanem magát az utat.

Téged mennyire visel meg egy kudarc?

Érdekes, hogy az utolsó kudarcos SUP-os átkelésnél, amikor jöttem haza, azt éreztem, hogy most nagyon mély gödörben leszek sokáig, de ez rázott meg a legkevésbé. Sokkal inkább tanulás volt. A visszajelzések nagy része is abszurd módon pozitív volt, sok embert megmozgatott. A „3 a magyar igazság”-tól a „Csináld tovább Gábor!”-ig. Sokaknál most „esett le”, hogy nekem sem sikerül mindig minden, van rizikó, egy ilyen kaland kétesélyes.  Ez nagy erőt adott. Szóval minden bukás egy tapasztalat. 

Mekkora a költségvetése egy ilyen útnak?

Ez nagyon széles skálán mozog: meg lehet csinálni 2 millióból és 20-ból is. Nemzetközi szinten egy óceán átevezés 20-30 millió forint. Ez függ a hajótól, a technikától, a szállítástól. Nekem általában ennek a töredéke állt rendelkezésre, de szerencsésebb időben elértem a fenti költségvetés felét. Úgy, hogy a hajót én építettem.  „Természetesen” az antarktiszi út nagyságrendekkel több, sok átevezés kijönne belőle. Már eljutni oda, a világ végére egy vagyonba kerül. És az indulás előtt meg kell csinálni néhány „belépő” túrát. Nekem ilyen volt a 600 kilométeres Grönland átkelés, és egy Új-zélandi polár tréning. De a költségvetést az is nagyon megdobja, hogy az antarktiszi úton egy 9 fős profi stáb segített a szervezésben, hogy a legjobb esélyem legyen a 900 kilométeres menetelésre a Déli-sarkig.

Mik a jövőbeli terveid?

Egyelőre öt különböző út van a fejemben. Mindenképpen nekimegyek újra a SUP átevezésnek, ezt „kötelességnek” érzem. Az Antarktiszon pedig feljebb szeretnék lépni. Ott vannak olyan kategóriák, mint az egyedül, vagy saját csapattal indulás, a teljes, óceántól óceánig átkelés, vagy a leggyorsabban eljutás a Déli-sarkra. Ezt most a norvégok tartják, ideje megdönteni. Úgy érzem, ezekhez már megvan a tudásom. Most olyat akarok „húzni”, ami nemzetközileg is mérhető teljesítmény.

Fotók: Rakonczay Gábor