Cégeknek kölcsönzött és tartott fenn hitelkeretet engedély nélkül a Noro Financial Investments Zrt.
Árvíz 2024: ezeken a magyar településeken várják a lakosság segítségét az árvíz elleni védekezéshez
Az előrejelzések alapján óriási árhullám közelít a Dunán, és hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a vízállás. Az árhullám tetőzése a jövő hét második felében várható. Addig is számos helyen rendeltek el készültséget, köztük Budapesten. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a közösségi médiában közzétette azoknak a településeknek a listáját, ahol a lakosság segítségére is szükség lehet az árvízvédelem során.
"Az elmúlt 24 órában számos helyről érkezett megkeresés, hogy a lakosság milyen módon támogathatja az árvízi védekezést. Ezért az alábbiakban közzétesszük az önállóan védekező települések listáját" - írja az OVF a Facebookon. Hozzátették, hogy amennyiben valaki teheti, hogy tevékenyen részt vállaljon a helyi védekezésben, az keresse az adott település polgármesterét, aki a helyszínen tartózkodó műszaki irányítókkal szervezi a munkát és tájékoztat a teendőkről.
A segítők jelentkezését várják az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén
- Dömös,
- Dunaalmás,
- Esztergom,
- Gönyű,
- Hédervár,
- Lábatlan,
- Mosonmagyaróvár,
- Neszmély,
- Nyergesújfalu,
- Süttő,
- és Pilismarót településeken.
A Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területén pedig
- Budakalász,
- Dunabogdány,
- Dunakeszi,
- Kismaros,
- Kisoroszi,
- Leányfalu,
- Nagymaros,
- Százhalombatta,
- Szentendre,
- Szob,
- Sződliget,
- Tahitótfalu,
- Tass,
- Vác,
- Verőce,
- Visegrád,
- Zebegény területén.
Javasolják a segíteni szándékozóknak, hogy annak a településnek a honlapját vagy közösségi média oldalait keressék fel, ahol esetleg segíteni szeretnének/tudnának.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.