An aerial shot of the Cserszegtomaj Village in Zala, Hungary

Mégis, mi folyik a magyar határ mentén? Tömegével veszik itt az ingatlanokat a szlovákok, németek

2024. szeptember 5. 07:58

Már nemcsak a német vásárlók jelenléte jellemző a balatoni ingatlanpiacon, hanem számottevő vásárlóerőt képviselnek a szlovákok is az északi határ mentén. Az elmúlt években pedig egyre több orosz és kínai is megjelent a piacon - írja a HelloVidék. Egyes településeket vidéken szabályosan elárasztanak a külföldi vevők.

Egy időben az ország nyugati felén osztrákok szokása volt, hogy falusi házakat vásároltak, Hévízről pedig az a hír járta, hogy minden második ingatlan az oroszoké. A Balaton is kedvelt célpontja a külföldi ingatlanbefektetőknek, és már a parttól távolabbi településeken is megjelentek a nyugati vevők.

Az OTP Ingatlanpont a lap megkeresésére elmondta, hogy az ország északi részén nem tapasztaltak különösebb szlovák érdeklődést, mindössze Salgótarján és környékén jelentkeztek külföldi, ukrán vevők. Az ukrán vásárlók jellemzően 3-4 millió forint körüli összegben, készpénzre vásároltak gyenge állapotú családi házakat, lakhatási célra.

Benedikt Károly, Duna House PR és elemzési vezetője ugyanakkor kiemelte a HelloVidéknek, hogy nehezíti a valós számadatok megbecsülését, hogy a szlovák állampolgároknak nem szükséges ingatlanszerzési engedélyt kérniük, így rólunk sajnos nincs pontos statisztikájuk. A nyári szabadságolások miatt is inkább a nyugat-magyarországi területek kapcsán tudnak információval szolgálni a szlovák vásárlókkal kapcsolatban. A Duna House adatai szerint Salgótarján mellett Rajka, Mosonmagyaróvár, Bezenye inkább a szlovák állampolgárok számára közkedvelt terület.

Nagyobb részben szlovákok, kisebb részben szlovákiai magyarok vásárolnak ezeken a területeken - mondta el, hozzáté: A szlovákok aktivitása a hazai ingatlanpiacon nem új keletű, megközelítőleg 20 éve tart, azonban annyira nem számottevő a kereslet, hogy az kiugró áremelkedést generáljon Mosonmagyaróváron és környékén. Rajka esetében már érezhető az árak növekedése, 10 éves távlatban négyszeresére emelkedtek itt az ingatlanárak. Az idei évben az előző évekhez képest egyébként kevesebb vásárló érkezik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A külföldi állampolgárok jelenléte minden hazai területen egyet jelent a fizetőképest kereslet erősödésével – közölte Benedikt Károly, majd hozzátette, a kereslet növekedése törvényszerűen az árak emelkedését is hozza, azokon a területeken, amelyek kifejezetten kedveltek a külföldi befektetők körében, például a pesti belváros, hatványozottabban érvényesülhet az árfelhajtó hatás.

A fővárosban a külföldi vásárlók az átlagnál magasabb árat is kifizetnek az ingatlanokért, így felfelé hajtják az ingatlanárakat, azonban országos viszonylatban nézve a külföldi vásárlók száma elenyésző, így jelentős hatást nem gyakorolnak a hazai ingatlanpiacra – emelte ki a OTP Ingatlanpont is.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 16. hétfő
Edit
38. hét
Szeptember 16.
Az ózon világnapja
Szeptember 16.
A hangzáskultúra napja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. szeptember 15. 21:03