12 °C Budapest
Egy fiatal pár, akik laptopot használnak, miközben otthonuk felújításával vannak elfoglalva.

Óriási roham kezdődhet: kiadták a terméklistát az otthonfelújítási programhoz

2024. július 7. 12:00

Elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási Program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája. Az igényléseket megkönnyítendő, látható továbbá a program megvalósításában kivitelezőként, valamint tanácsadóként opcionálisan bevonható eddig regisztrált vállalkozások listája. A listák folyamatosan bővülnek a vállalkozások regisztrációi alapján.

Az Otthonfelújítási Program keretében a kormány kamatmentes kölcsön és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával segíti az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítését. A pályázat fő eredményfeltétele, hogy a 30 százalékos primer energiamegtakarítást mindenképp szükséges elérni.

A környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok érvényesülése érdekében a programban megvalósuló beruházások során az ÉMI Nkft. környezeti minősítése során minél jobb értéket elérő építőanyagok használhatók. Az ún. kulcstermékek adatbázisában megtalálhatók továbbá azon hőszigetelők, nyílászárók, illetve hő- és melegvíztermelő berendezések, amelyek a vonatkozó európai uniós jogszabályok szerinti megfelelőségi nyilatkozattal rendelkeznek.

Az igénylők csak ezen a listán szereplő termékek közül választhatnak, amennyiben részt kívánnak venni az Otthonfelújítási Programban. Így biztosított, hogy a felújítások során olyan építési termékek és berendezések kerüljenek beépítésre, amelyek a családokat hosszú távon és biztonságosan szolgálják, valamint hozzájárulnak az épületek energiahatékony üzemeltetéséhez, a fenntarthatósági célok eléréséhez is.

A program társadalmi egyeztetése során bekerült a támogatható tevékenységek közé a hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése. Támogatható vált továbbá a műanyag mellett a fa szerkezetű nyílászárók beszerelése, emellett a kőzetgyapot hőszigetelés is a támogatott építési anyagok közé került. A felhasználható kulcstermékek listája önkéntes gyártói adatszolgáltatáson és nyilvánosan közzétett adatokon alapul, így az abban található információ folyamatosan bővül.

Elérhető a kivitelezők, szállítók listája is

Az ÉMI honlapján elérhető Kivitelezői (szállítói) Regisztrációs Lista a megfelelő szakemberek keresését könnyíti meg. Az adatbázis szakági és generálkivitelezőket is tartalmaz; a listán szereplő integrátorok egyfelől szakértelmükkel segítik a lakosságot az otthonuk korszerűsítése során, másfelől a lehetőségeiket figyelembe véve akár alacsonyabb áron tudják biztosítani a szükséges alapanyagokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Tanácsadói Regisztrációs Listán szereplő vállalkozások a korszerűsítés megtervezését segíthetik: műszaki-energetikai szakmai tájékoztatást biztosítanak akár ingyenesen, illetve az energetikai tanúsítványok költségének átvállalásával, kivitelezői ajánlással és további egyedi ajánlatokkal együtt. A 30 százalékos primer energiamegtakarítás elérése érdekében minden igénylőnek javasolt műszaki-energetikai tanácsadóval történő egyeztetés a kérelem benyújtása előtt.

Az európai uniós forrásból biztosított, 108 milliárd forintos keretösszegből a becslések szerint mintegy
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések, amelyek jelentősen csökkentik a támogatott
családok energiafelhasználását. Az Otthonfelújítási Program továbbá közel 130 milliárd forintnyi
megrendelésállományt generálhat az építőiparban és építőanyag-kereskedelemben, ezzel hozzájárul a
gazdasági növekedés újraindításához is.

A július elsején elindult otthonfelújítási programról a Pénbzcentrum többször is részletesen írt, ezeket a cikkeket itt lent, a dobozban megtalálod:

Kapcsolódó cikkeink:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26