Az eddig felépült nyolvcan ház lesz az összes, ami megvalósulhat a kormány grandiózus, eredetileg ötszáz házas adóslakótelepéről szőtt álmából - értesült a Blikk. A lap az építkezés alvállalkozóitól úgy értesült, hogy a beruházás második ütemét leállították, nem épül több ház a telepen.
"Az építkezést szervező belügyesek azt mondták nekünk, hogy ne is reménykedjünk újabb megbízásban" - nyilatkozta a Blikknek az építkezésen dolgozó egyik alvállalkozó. Azaz a már szerkezetkész, márciusban átadásra kerülő nyolcvan házon kívül tudomása szerint továbbiak már nem épülnek.
A belügyminisztérium a lap megkeresésére annyit reagált, hogy a telep bővítéséhez újabb kormányhatározatot kell hozni. "A kabinet elemző jelentést kért a megépült lakóházakba beköltöző családok beilleszkedéséről, és előterjesztést a házépítések folytathatóságáról" - válaszolta nekik egy illetékes. Azaz, ha lesz is döntés a folytatásról, az az első lakók március végi beköltözése után hónapokkal születhet csak meg.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.