Kevés figyelem jut nekik, pedig talán őket viselte meg a legjobban a pandémia

A SUHANJ! közhasznú szervezet 2010 óta osztja meg a mozgás örömét mozgássérült és fogyatékkal élő társainkkal. Felmérésük során több mint 100 fogyatékkal élőt (többek között látás-, hallás-, illetve mozgássérülteket, autizmussal élőket), valamint fogyatékkal élő gyermekek szüleit kérdezték meg arról, hogyan vészelték át a Covid okozta nehéz időszakot. 

A válaszadók 83százaléka számára a szabadidő és sporttevékenység az egyik olyan terület, ami a vírushelyzet miatt gyökeresen átalakult, és több mint háromnegyedük a családi és társas kapcsolatok terén is érzékelt jelentős változásokat.

Fejes Nelli pszichológus, aki maga is látássérült, elmondta: nem véletlen, hogy a szabadidős és társas tevékenységek hiányát nagyon megérezték fogyatékkal élő és sérült társaink. Számukra a társas támasz még fontosabb, mint ép emberek esetén: „Ami fogyatékkal élőknek plusz nehézség lehet a vírushelyzetben, az a távolságtartás. Egyrészről nehéz, ami mindenki másnak is az - ismerősökkel, barátokkal találkozni. Viszont ők a mindennapok során sokkal kiszolgáltatottabbak, gyakrabban van szükségük apró segítségre az utcán, vagy a boltokban, ami a 1,5 méter, maszk és más korlátozások miatt jóval nehezebb volt az elmúlt évben.”- mondta Fejes Nelli, majd hozzátette:

Sok fogyatékkal élő szembesül frusztráló mindennapi helyzetekkel, amiket nem tud úgy megoldani, ahogy szeretne, vagy ahogy kényelmes. A korlátozások miatt ez most az egész társadalomra nézve igaz, az elmúlt évben sokan átélték mindazt, amivel mi a mindennapjainkban küzdünk. Így volt egy nem tudatos társadalmi szemléletformálás is a járványveszély idején.

A közösségi élet ellehetetlenedése a fogyatékkal élő gyermekek szüleinek is nagy kihívás volt. Autista, értelmi fogyatékos gyermekek szülei számára a home office és a gyerekfelügyelet, valamint a gyermek ellátása még nagyobb akadályba ütközött, mint ép gyerekeknél. A nekik szóló fejlesztések, tornák elmaradása is problémát okozott, a kérdőívet kitöltő szülők 43 százaléka számolt be arról, hogy ezek teljesen megszűntek a vírushelyzet miatt. Ennek helyettesítése is a szülőkre hárult; kétharmaduk a nap 24 óráját a gyermekével töltötte. A kitöltők harmada nem jutott segítséghez a vírushelyzet alatt, 66 százaléka pedig családtagtól, barátoktól kapott támogatást.

Viniczai Andrea coach, a SUHANJ! Alapítvány érintett szülőket támogató programjának szakembere is elmondta: már az első járványhullám idején is az jelentette a legnagyobb kihívást a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családoknál, hogy a nappali intézmények bezártak és a legtöbb segítő szolgáltatás is leállt. A szülők magukra maradtak, nekik kellett megbirkózni az egész napos készenléttel: gondozni, ellátni, tanítani a gyermeküket úgy, hogy mellette még dolgoztak is.

A pandémia okozta fő megpróbáltatás ezen családok számára az volt, hogy a karanténban az óvintézkedésekből adódó korlátozások felborították a gyerek napi rutinját, ami egy fogyatékkal élő gyermek esetében különösen fontos. A szülők azt panaszolták, hogy a gyermeküknek a legnagyobb nehézséget a megszokott közösségi élet hiánya és az elmaradt közösségi programok okozta.

– mondta Viniczai Andrea. Ez derült ki az alapítvány kutatásából is – a fogyatékkal élő gyermekeknek is a társaság és a mozgás hiányzott leginkább. Mindez nem meglepő; a mozgás jótékony hatásai jól ismertek, és megsokszorozódhatnak fogyatékkal élő és sérült társaink esetében. A sport révén fejlesztik a társadalmi készségeket és önállóságot, magabiztosabbak lesznek, és egy közösség tagjaivá is válnak. Ehhez azonban sokaknak segítségre van szüksége. A felmérésből kiderült, hogy legtöbbjüknek nem volt lehetősége változatlanul végezni a sporttevékenységet. Többen is áttértek az online edzésekre, de olyan is van, aki saját eszközökkel, otthoni mozgással próbálta helyettesíteni az edzőtermi órákat.

A vírussal járó korlátozások is másként hatnak fogyatékkal élő társainkra; többségük a maszk használatával járó kellemetlenségeket említette legnagyobb kihívásként. Egy mozgássérült kitöltő arról számolt be, hogy a maszkviselés a látószög szűkülése miatt instabillá teszi a közlekedést, hallás- és látássérülteknek pedig nagyban megnehezíti, vagy akár ellehetetleníti a kommunikációt.

A maszk ugyan elfedi a mosolyokat, ám úgy tűnik, hogy a vírushelyzettel való küzdelem sok embert rábírt a nyitottabb, türelmesebb magatartásra. Több fogyatékkal élő szerint jobban odafigyelnek, segítőkészebbek az emberek. Egyeseknek a bevásárlásnál nyújtottak segítő kezet, de arról is többen beszámoltak, hogy ha szükség volt rá, a távolságot tartva a maszkot is szívesen lehúzták egy interakció erejéig. Fogyatékkal élő társaink és fogyatékkal élő gyermekek szülei néhány jótanáccsal is szolgálnak: nagyobb türelemre, empátiára és optimizmusra buzdítanak mindenkit. Joggal. Amivel mi az elmúlt egy évben megküzdöttünk, az nekik mindennapos harc, a korlátozások, a fizikai és mentális társadalmi akadályok, a szó szerinti és átvitt értelemben vett karantén számukra a mindennapi élet részei.