3 °C Budapest

Ez fájni fog: 6 hétig nem utalnak nyugdíjat Magyarországon

2017. december 5. 13:30

Az év vége különösen jó időszak a nyugdíjasok számára, hiszen decemberben a szokásosnál előbb kapják meg a nyugdíjukat, ráadásul a tavalyi évhez hasonlóan most is kapnak extra pénzeket. Ugyanakkor a hamarabb jött pénzt érdemes beosztani, hiszen a januári kifizetésig most többet, közel hat hetet kell várni, amely jelentősen hosszabb idő a szokásosnál.

Az utóbbi hetekben mi is sokat foglalkoztunk a nyugdíjakkal, hiszen év végén a 10 ezer forintos ajándék utalványokon túl nyugdíjkorrekciót, valamint most először nyugdíjprémiumot is kapnak a nyugdíjasok. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos nyugdíjas az év végén körülbelül 33 ezer forinttal kapott többet, mint az év többi részében.

Mindezen túl, csakúgy mint tavaly, idén is előbb utalták ki a decemberi nyugdíjakat. Karácsony közeledtével sokan örülhetnek a korábban jött, a plusz kifizetésekkel felturbózott nyugdíjnak, azt azonban érdemes észben tartani, hogy januárban várhatóan ismét 12-én lesz utalás. Érdeklődtünk az Államkincstárnál a 2018-as kifizetéseket illetően, ám egyelőre nem tudták megmondani, hogy hivatalosan mikor lesznek a pontos kifizetések.

Ugyanakkor a kifizetések normáls rendjében nem történt változás, így várhatóan továbbra is a 12 - i dátumok lesznek az alapvetőek. Ez alapján valószínűsíthető, hogy január 12-én érkezik 2018 első nyugdíja, ami viszont azt jelenti, hogy még 38 napot kell várni a következő kifizetésig.

Nem lehet szórni a pénzt

Hiába a megemelt nyugdíj, a karácsony miatt a kiadások is emelkednek. Felmérések szerint átlagosan 35 ezer forintot szánnak a magyarok a karácsonyi ajándékokra. Amennyiben elfogadjuk ezt a számot az azt jelenti, hogy az ajándékokra fordított költségek a decemberi nyugdíj mellé adott plusz pénzek jelentős részét elvihetik.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Jó hír viszont, hogy jövőre is emelkednek a nyugdíjak, méghozzá 3, illetve 3,8 százalékkal - attól függően, hogy a járandóságot 2017-ben vagy még előtte állapították-e meg. Ennek megfelelően egy 113 ezer forintos öregségi nyugdíj az emelés mértékétől függően 4 325, vagy 3 390 forinttal emelkedik.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 22. vasárnap
Zénó
51. hét
December 22.
Advent (4.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33