A magyarok egyre nagyobb részének kihívás, hogy kijöjjön a jövedelméből, a lakosság 27 százaléka egyáltalán nem képes megtakarítani.

Munkából a temetőbe: érik a nyugdíjkrízis Magyarországon, egyre többeknek kell halálukig dolgozni
Csupán minden ötödik magyar gondolja azt, hogy nem kell nyugdíjasként dolgoznia – derül ki egy nyugdíjpénztár reprezentatív felméréséből. Ráadásul sokan azon sem lepődnének meg, ha 70 éves korukig, vagy még azután is munkába kellene járniuk. Pedig az időskori anyagi biztonságot nemcsak a nyugdíj melletti munkavállalás biztosíthatja, hanem például a nyugdíjpénztári megtakarítás is.
Sok magyar gondolja úgy, hogy idős korára is munkára kényszerülhet, mert nem fog kijönni az időskori ellátásából. Mindössze a lakosság 20 százaléka gondolja úgy, hogy nem lesz szüksége a nyugdíj melletti munkavállalásra – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készült Pulzus felmérésből.
A megkérdezettek közül legtöbben (26%) úgy vélik, hogy napi 4 órát kell majd dolgozniuk, de magas azok aránya is, akik napi 8 órás munkavégzésre számítanak nyugdíjasként. A felmérésből megállapítható, hogy azok, akiknek csak pár évük van a nyugdíjkorhatár eléréséig, inkább alkalmi munkában gondolkodnak.
Az X-generációhoz tartozó 40 és 59 év közötti válaszadók többsége (26%) teljes állású munkában gondolkodik, 20 százalékuk részmunkaidős foglalkoztatásban. A fiatal válaszadók gondolják legkevésbé, hogy nem lesz szükségük a nyugdíj melletti munkavégzésre (17%), ugyanakkor közel harmaduk részmunkaidőre voksolna időskorában.
Egyre több a nyugdíjas munkavállaló
A KSH legutolsó adatai szerint az elmúlt 10 évben megnégyszereződött az idős munkavállalók száma, 2018-hoz képest pedig jelenleg kétszerannyian, közel 115 ezren dolgoznak a 65–74 éves korosztályban. A nyugdíj melletti munkavállalás oka amellett, hogy a munkaképes egészségügyi állapot javul és kitolódik, a nem megfelelő összegű nyugdíj is lehet.
Az átlagos állami nyugdíj ma 231 ezer forint, a felmérésünk szerint viszont a megkérdezettek közel fele úgy gondolja, legalább havi 300 ezer forintra lesz szüksége, hogy eltarthassa magát. Ennek eléréséhez időskori munkavégzésre van szükség, vagy pedig már jóval a nyugdíjas évek előtt kell tudatosan elkezdeni az öngondoskodást. A nyugdíjpénztár a megtakarítással töltött évektől és összegtől függően havi többtízezres járadékot biztosít az időskorra, de akár egyösszegben is felvehető a hozammal és adó-visszatérítéssel is kiegészült megtakarítás
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta Budai József, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
A felmérés szerint leginkább a fiatalok és a nyugdíjhoz közelálló korosztály pesszimista ezen a téren: a 40 év alattiak 28 százaléka szerint még 70 év fölött is a munkahelyre fognak majd bejárni, a most 60 év körüliek fele pedig úgy gondolja, a jelenlegi nyugdíjkorhatár betöltése (65 év) után is dolgozniuk kell.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


