A megfelelő páratartalom és a tiszta levegő alapvető fontosságú az egészséges otthoni környezet kialakításában.
Bármelyik magyarnak járhat ingyen 280 ezer forint: ők már megkapták, ezt kell érte tenni
Mind az állami támogatású nyugdíjcélú megtakarításokról, mind az önkéntes pénztárakról elmondható, hogy az idei évi befizetéseink fogják meghatározni, mekkora adóvisszatérítést kaphatunk 2025-ben. Ezért az újév közeledtével fontos hangsúlyozni, hogy még van idő a jövőre visszaigényelhető összeg növelésére. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb információkat azzal kapcsolatban, hogyan érhetjük el a maximális, évi 280 ezer forintos állami visszatérítést.
2025-ben - akárcsak a korábbi években - lehetőségünk lesz arra, hogy az állam által támogatott nyugdíjcélú megtakarítások és az önkéntes pénztárak révén visszaigényeljük az államnak korábban befizetett adónk egy részét. Fontos azonban megjegyezni, hogy a visszaigényelhető összeg mértékét – amely maximum évi 280 ezer forint lehet – az határozza meg, hogy az előző évben mennyi pénzt fizettünk be ezekre a megtakarítási formákra.
Mekkora összeget igényelhetünk vissza?
A különböző megtakarítási formák kombinálásával évente maximum 280 ezer forintot igényelhetünk vissza az előzőleg befizetett személyi jövedelemadóból (szja). Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy csak azok a személyek élhetnek e lehetőséggel, akik fizetnek szja-t. Továbbá, a visszaigényelhető összeg csak akkor érheti el az elvileg lehetséges legmagasabbat, ha az általunk befizetett szja értéke nagyobb, mint a nyugdíjcélú megtakarításokba és/vagy az önkéntes pénztárakba befizetett összeg 20%-a. Magyarul - például hiába járna a befizetett 500 ezer forint után 100 ezer forint visszatérítés, ha az általunk befizetett szja mértéke ennél kisebb volt.
Fontos megjegyezni, hogy bizonyos adókedvezmények már eleve csökkenthetik a befizetett szja összegét. Ez különösen lényeges szempont, mivel előfordulhat, hogy egy általunk igénybe vett kedvezmény miatt 2025-ben kevesebb adó-visszatérítést tudunk majd érvényesíteni. Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy számos különféle szja-kedvezmény létezik:
- négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
- 25 év alatti fiatalok kedvezménye
- 30 év alatti anyák kedvezménye
- személyi kedvezmény
- első házasok kedvezménye
- családi kedvezmény
- családi járulékkedvezmény.
Az önkéntes pénztárak
Magyarországon három típusú önkéntes pénztár létezik: a nyugdíjpénztárak, az önsegélyező pénztárak és az egészségpénztárak. Fontos megjegyezni, hogy az önsegélyező és az egészségpénztárak egyesíthetik funkcióikat, így gyakorlatilag létezik egy negyedik, kombinált típus is, amely mindkét szerepet ellátja.
Az önkéntes pénztárak esetében az éves adóvisszatérítés maximális összege 150 ezer forint lehet. Fontos megjegyezni, hogy ez az összeg „egy közös keretből” kerül levonásra, így mindegy, hogy egyetlen pénztárból vagy a három típus tetszőleges kombinációjából igényeljük vissza az adót, a visszatérítés összesített értéke nem haladhatja meg a 150 ezer forintot.
Mindhárom pénztártípus esetében igaz, hogy a befizetett összeg 20%-ka visszaigényelhető az adóból. Mivel a maximális visszatérítés 150 ezer forint, ez azt jelenti, hogy az állami támogatás teljes kihasználásához évente 750 ezer forintot kell befizetni, ami havi szinten 62 500 forintos megtakarítást jelent.
Az egészség- és önsegélyező pénztárak a befizetett összegeket befektetik, és a hozamok szintén a tagokat illetik meg. Emellett, ha vállaljuk, hogy a befizetett összeget legalább két évig nem használjuk fel, az ilyen módon lekötött összeg után további 10%-os jóváírás jár. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a 150 ezer forintos maximális visszatérítési limitet ez a 10% sem növelheti meg.
Az egészségpénztárak és az önsegélyező pénztárak által nyújtott szolgáltatások
Noha az önkéntes pénztárakat leggyakrabban az igényelhető adóvisszatérítésekkel hozzuk összefüggésbe, nem szabad elfelejteni, hogy számos egyéb szolgáltatást is kínálnak, amelyek hasznosak lehetnek a tagok számára.
Az egészségpénztárak esetében a befizetéseket magánszemélyek és munkáltatók egyaránt teljesíthetik, amelyek egyéni, névre szóló számlán kerülnek nyilvántartásra. Ugyanezen elv alapján működik az adóvisszatérítés rendszere is. Az egészségpénztári szolgáltatásokat nemcsak a pénztártagok, hanem közeli hozzátartozóik is igénybe vehetik, és az itt összegyűjtött megtakarítások örökölhetők.
Az egészségpénztár további előnye, hogy a pénztártagok és közeli hozzátartozóik kiegészítő egészségbiztosítást vagy életmódjavító egészségpénztári szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Míg a kiegészítő biztosítás adómentes, addig az életmódjavító szolgáltatások adókötelesek.
Az egészségpénztár keretében kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatások is igénybe vehetők, amelyek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által nem, vagy csak részben finanszírozott ellátásokat tartalmazzák. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapja szerint ezek az alábbi szolgáltatások lehetnek:
- egészségügyi szolgáltatás, kiegészítéseként a társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásoknak, vagy azok helyettesítéseként az egészségügyi szolgáltatónál megkötött szerződés alapján;
- otthoni gondozás – ezt a pénztártag vagy annak közeli hozzátartozója részére a helyi önkormányzat által kiadott működési engedéllyel rendelkező szolgáltató nyújthatja;
- gyógytorna, gyógymasszázs, fizioterápiás kezelés támogatása;
- látássérült személyek életvitelét segítő szolgáltatások (Braille-írással készült kiadványok megvásárlásának támogatása, vakvezető kutyával kapcsolatos kiadásokban való segítség stb.);
- életvitelt elősegítő szolgáltatások mozgáskorlátozottak vagy fogyatékkal élők számára (lakókörnyezet átalakítása, felszerelése stb.);
- szenvedélybetegségekről való leszokás segítése az erre irányuló kezelések támogatásával;
- gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök árának támogatása;
- pénzbeli kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatások (pl. kieső jövedelem teljes vagy részleges pótlása);
- a pénztártag halála esetén a hátramaradottak segélyezése;
- OÉTI által nyilvántartott gluténmentes speciális élelmiszerek vásárlásának támogatása;
- szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítások (betegségbiztosítások) díjának fizetése.
Ahogyan már említettük, a nem nyugdíjcélú önkéntes pénztárak között létezik egy másik típus is, nevezetesen az önsegélyező pénztár. Ez a pénztár kiegészítő és életmódjavító önsegélyező szolgáltatásokat nyújt a pénztártagok, valamint közeli hozzátartozóik részére a tagok rendelkezése alapján. Az adómentes kiegészítő szolgáltatások mellett az életmódjavító szolgáltatások adókötelesek.
Az MNB tájékoztatása alapján a kiegészítő önsegélyező szolgáltatások közé tartoznak a
- gyerek születéséhez kapcsolódó ellátások, melyeket a pénztár a gyereket nevelő szülő, örökbefogadó szülő vagy gyám részére biztosíthat. A gyerek születéséhez kapcsolódó ellátások a várandósság ideje alatt a magzat 91 napos korától megszületéséig, a gyerek megszületése, örökbefogadása, valamint a csecsemőgondozási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás, a gyerekgondozási segély és a gyereknevelési támogatás folyósítása esetén vehetők igénybe;
- munkanélküliségi ellátások, melyeket a pénztár azon személyek részére nyújthatja, akiknek jövedelemszerző tevékenysége megszűnt és nyugellátásra nem jogosultak;
- tűz- és elemi károkhoz kapcsolódó segélyek, melyeket a pénztár a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben meghatározott tűz- és elemi károk bekövetkezte esetén nyújthat;
- betegséghez, egészségi állapothoz kapcsolódó segélyek, melyek a pénztártag kieső jövedelmének teljes vagy részbeni pótlásaként a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 44. §-ában meghatározott keresőképtelenség, valamint a külön jogszabályban meghatározottak szerinti megváltozott munkaképesség, illetve egészségkárosodás miatt keresettel nem rendelkező személyek részére nyújthatók;
- hátramaradottak segélyezése halál esetén, mely szolgáltatást a pénztár a pénztártag vagy közeli hozzátartozójának halála esetén a hátramaradottak részére nyújthatja;
- nevelésiév-kezdési, tanévkezdési (beiskolázási) támogatás, mellyel meghatározott törvényi feltételek mellett gyerekek számára tankönyv, taneszköz, ruházat vásárolható, továbbá egyes államilag elismert felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező, 25 évesnél fiatalabb tanulók költségtérítése, kollégiumi vagy albérleti díja kifizethető;
- valamint gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatása;
- közüzemi díjak finanszírozásának támogatása, amely a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvényben és a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvényben meghatározott védendő fogyasztónak minősülő pénztártag által fizetendő közüzemi díjak (villamos energia, gáz, ivóvíz, csatornadíj) megtérítésére biztosítható. A közüzemi díjak finanszírozására fordítható támogatás havi összege legfeljebb a tárgyév első napján érvényes havi minimálbér 15 százalékának megfelelő összeg lehet;
- lakáscélú jelzáloghitel törlesztésének támogatása, amelyet a pénztár közvetlenül a folyósító hitelintézet részére fizethet meg, amennyiben a támogatást a pénztártag igényelte. A lakáscélú devizahitel törlesztésére fordítható támogatás havi összege, legfeljebb a tárgyév első napján érvényes havi minimálbér 15 százalékának megfelelő összeg lehet;
- otthoni gondozás: amelyet a pénztártag vagy közeli hozzátartozója részére a helyi önkormányzat által kiadott működési engedéllyel rendelkező szolgáltató nyújthat;
- idősgondozás támogatása: a pénztártag vagy közeli hozzátartozója részére, gondozási, ápolási intézményben való elhelyezés napi vagy havi díjának támogatására.
- látássérült személyek életvitelét elősegítő szolgáltatás, mely a Braille-írással készült könyvek, magazinok árának, a vakvezető kutyával összefüggő költségek támogatása, valamint vak pénztártag, vagy pénztártag vak közeli hozzátartozója részére hangoskönyv és elektronikus könyv vásárlásának támogatása lehet;
- életvitelt elősegítő szolgáltatás, amely mozgáskorlátozott vagy fogyatékos személyek életvitelét megkönnyítő speciális eszközök árának, lakókörnyezetük szükségleteikhez igazodó átalakítása költségeinek támogatása (így különösen korlátok, kapaszkodók felszerelése, ajtók, kijárók, folyosók szélesítése, emelőeszközök beszerelése) lehet.
A felsoroltakon túl az adóköteles életmódjavító szolgáltatások közé tartoznak a gyógyteák, fog- és szájápolási készítmények vásárlásának támogatása. Fontos kitétel azonban, hogy az önsegélyező pénztári megtakarításokat a kiegészítő szolgáltatások többségénél csak akkor vehetjük igénybe, ha az összeg legalább 180 napja rendelkezésre áll a számlán.
Nyugdíjpénztár, NYESZ, nyugdíjbiztosítás
A harmadik fajta önkéntes pénztárat, a nyugdíjpénztárat érdemes a másik két nyugdíjcélú megtakarítási formával, a nyugdíjbiztosítással és a nyugdíj-előtakarékossági számlával (NYESZ) együtt bemutatni.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében maximum évi 150 ezer forintot,
- a nyugdíjbiztosítások esetében maximum évi 130 ezer forintot,
- a NYESZ esetében pedig maximum évi 100 ezer forintot igényelhetünk vissza a már befizetett szja-ból.
Ezeknél a lehetőségeknél is érvényes, hogy a visszaigényelhető összeg legfeljebb a megtakarításainkban elhelyezett pénz 20%-a lehet. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjpénztár esetében a maximálisan visszaigényelhető összeghez a már említett 750 ezer forintot, a nyugdíjbiztosításoknál 650 ezer forintot, míg a NYESZ-nél 500 ezer forintot kell félretennünk.
Fontos megszorítás, hogy a három nyugdíjcélú megtakarítás esetleges kombinálása esetén sem igényelhetünk vissza 280 ezer forintnál többet. Itt is kiemelendő továbbá, hogy az adójóváírás nem jár automatikusan, azt nekünk kell jövőre visszaigényelni az adóbevallásunkban.
A három nyugdíjcélú megtakarítási forma közül az önkéntes nyugdíjpénztárat szokás a legkényelmesebbnek tartani, ugyanis jellemzően itt csak aktívan kezelt portfóliók közül vásárolhat az ember. Magyarán, ez a jellegű megtakarítási forma nem igényel különösebb odafigyelést a pénztártagok részéről. További pozitívum, hogy itt a legmagasabb az éves adójóváírás maximuma (150 ezer forint, feltéve, hogy nem vettünk igénybe jóváírást egészségpénztár vagy önsegélyező pénztár után).
Nyugdíjpénztárak esetében a munkáltatónk is befizethet a számlánkra, ráadásul a keletkezett hozamhoz már 10 év elteltével hozzáférhetünk. Ez ugyanakkor nem feltétlenül előny, mivel a nyugdíjpénztár célja a nyugdíjra való megtakarítás lenne, így a pénz idő előtti felhasználása nem tűnik túl kívánatos lépésnek. Ugyanakkor hátrányként említhető, hogy az első 10 évben nem lehet hozzáférni a pénzhez, kivéve tagi kölcsön formájában.
Másik nyugdíjcélú megtakarítási forma a nyugdíjbiztosítás – ez egy olyan speciális életbiztosítás, amit egy általunk kiválasztott szolgáltató vezet egy nyugdíjcélú megtakarítási számlán. A termék sajátsága, hogy a futamidő alatt felhalmozott megtakarítás jellemzően a nyugdíjkorhatár elérésével válik kifizethetővé. Vannak azonban kivételes esetek is – legalább 40%-os egészségiállapot-romlás vagy halál esetén a nyugdíjba vonulás előtt is sor kerülhet a kifizetésre.
Nyugdíjbiztosításoknál maximum 130 ezer forint lehet az éves adóvisszatérítés értéke, ami 650 ezer forintnyi éves befizetés mellett érhető el (havi 54 200 forint). További különlegesség, hogy nyugdíjbiztosítást olyan is köthet, aki nem adózik, ugyanis a szerződő és a biztosított személye eltérő is lehet. Ebből következik, hogy ebben az esetben az szja-t nem fizető négygyerekes anyák vagy például gyesen lévők is megtakaríthatnak ilyen formában – ők más személy adójának terhére igényelhetik a visszatérítést.
A nyugdíjbiztosítások hátrányai között szokás azonban említeni, hogy ez lehet a legdrágább megtakarítási forma, továbbá ha az első 1-2 évben felmondjuk a szerződést, akkor nem kizárt, hogy minden befizetett pénzünket elveszítjük.
Ennél a terméknél vagy az ügyfél válogathat a rendelkezésre álló eszközalapok (befektetési alapok) közül – ún. befektetési egységekhez kötött/unit-linked biztosítás -, vagy a biztosító fekteti be a befizetett összegeket (garanciákkal működő/vegyes megtakarítási forma).
A harmadik nyugdíjcélú megtakarítási forma pedig a NYESZ, melynek előnye, hogy értő felhasználás mellett a legolcsóbb megtakarítási forma lehet, továbbá idő előtti feltörése esetén itt kell elkönyvelnünk a legalacsonyabb veszteséget is. További előny, hogy itt a legnagyobb a befektetési eszközök választéka.
Ugyanakkor itt a legalacsonyabb a 20%-os adójóváírás maximuma (100 ezer forint), továbbá ha valaki nem ismeri kellő alapossággal a befektetési termékeket, akkor nem biztos, hogy képes lesz kellő ügyességgel kihasználni az elérhető lehetőségek nagy számát.
Adójóváírás + adómentesség
A nyugdíjcélú megtakarítások rendelkeznek egy további előnnyel is – amennyiben lejáratig tartjuk őket, úgy az elért hozamok után sem a 15%-os kamatadót, sem a tavaly nyár óta fizetendő 13%-os szochót nem kell megfizetni. A megtakarítások idő előtti feltörése esetén viszont adókötelezettségünk keletkezhet, illetve bizonyos esetekben még büntetést is kell fizetni az igénybe vett adójóváírások után.
Tartós befektetési számla (TBSZ)
Végezetül említsük meg a tartós befektetési számlát (TBSZ) is. Jóllehet az ezen elhelyezett befizetések után nem igényelhető adóvisszatérítés, azonban a TBSZ nagy előnye, hogy nem vonatkozik rá szochó-fizetési kötelezettség, így idő előtti feltörése esetén csak kamat- és árfolyamnyereség-adót kell fizetni az elért hozamok után. További előnye, hogy az árfolyamnyereség-adó mértéke 3 év elteltéve 10%-ra csökken, ha pedig megvárjuk az 5 éves futamidő végét, akkor egyáltalán nem kell adózni a hozamok után.
Szja-jóváírást tehát a TBSZ-re befizetett összegek után nem igényelhetünk, ennek ellenére, ha gondolkodunk ilyen számla nyitásában, akkor azt érdemes még most, 2024-ben megtenni. Ennek oka, hogy az adómentesség elérése szempontjából elengedhetetlenül fontos ötéves futamidő csak a számlanyitást követő év januárjától indul, így akár egy egész évet is megspórolhatunk magunknak azzal, ha az úgynevezett gyűjtőévet december folyamán le is tudjuk.
Rengeteget bukott, aki ide rakta a pénzét 2024-ben: kerülik ezt a részvényt a magyarok, mint a tüzet
Alaposan megszedhette magát 2024-ben, aki jó papírokba fektetett akár a magyar, akár a nemzetközi részvénypiacon.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket?
Mire fordítanád szívesen a lakás-előtakarékossági szerződésed?
-
A digitalizáció és az együttműködés lehet a KKV-k túlélésének egyik kulcsa 2025-ben
A Billingo kollaborációs programmal hívja fel a figyelmet a vállalkozói összefogás előnyeire.
-
Mire használnád a lakástakarék-megtakarításodat?
Milyen szempontok fontosak egy megtakarítás kiválasztásánál?
-
Karácsonyi bevásárlás? Nézzük, milyen akciók lesznek a Lidlben
Az áruházlánc akciós kínálata az ünnepi menüre fókuszál.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.