Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig „felemásnak” bizonyul a szezon.

Hatalmas vagyoni ugrást látunk, drámai vagyonkoncentráció és stagnáló ügyfélszám mellett – így néz ki a privátbanki piac 2024 végén. A következő év a piaci szereplők véleménye szerint az üzletpolitikák átalakulásáról fog szólni, s az elit szegmentált kiszolgálása mellett a többi vagyonkezelési ügyfélszolgáltatásban digitális áttörés várható.
Történetének talán legnagyobb kihívása előtt áll a hazai privátbanki szolgáltatói piac: a verseny 2025-ben nem az új ügyfelek megszerzéséért fog zajlani, hanem az meglévő kliensek meggyőzéséért, hogy az adott szolgáltatót tekintsék minél inkább az elsődleges befektetési partnernek – sommázta Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője az immár tizenhatodik alkalommal összeállított privátbankári interjúkötetben szereplő várakozásait.
A hazai privátbanki szolgáltatók gyorsfényképének megállapításai szerint ügyféligény szempontjából az inflációs nyomás komoly hatást gyakorolt a befektetési stratégiákra, hiszen a szerényebb hozamszintű évek után tört ránk 2 éve. Karagich István szerint a vagyonos ügyfelek egyébként is jóval tudatosabban közelítik meg pénzügyi döntéseiket, mint akár csak 3-5 éve, immár nem csak elvárják, hogy a szolgáltatók olyan megoldásokat kínáljanak, amelyek védelmet nyújtanak a vásárlóerejük elmúlt években megtapasztalt csökkenése ellen, de komplex vagyonkezelési struktúrában igénylik a kiszolgálást. A szakember szerint a kihívás az, hogy a pénzromlás ütemének csökkenése még nem ment át az ügyfelek mindennapi érzetébe, így a hozamelvárások magasban maradtak, miközben a piaci hozamszintek már a tartósan fenntartható szintek felé korrigálnak.
2024-ben a magyar privátbanki piac dinamikáját a szegmentálás, a méretgazdaságosság és az exkluzivitás biztosításának hármas versenye határozta meg.
A felmérés szerint az év végén a hazai szolgáltatók 48 ezer ügyfélnek vezetnek számlát, ami ugyan 5 százalékos növekedést jelent a 2023. decemberi szintekhez képest, ám elmarad 2022-es évi adatoktól. A Blochamps prognózisa 2025-re sem vár ügyfélszám-bővülést – a fő kihívást tehát a meglévő ügyfélbázis megtartása jelenti majd.
A szegmentáció ellentétes lépéseket hozott a piacon: miközben több szolgáltató magasra emelte a privátbanki belépési vagyon limiteket, addig más szolgáltatók kinyitották a kapukat az alsóbb jövedelmi szegmensbe tartozó prémium és affluens ügyfelek előtt.
Karagich István szerint a nagyobb ügyfélbázist kialakítani nem képes kisebb hazai szolgáltatók kimagasló szolgáltatási minőségre és a specializálódásra építik üzletüket, enélkül ugyanis hosszabb távon konszolidációs nyomás alá kerülnek. Ez különösen akkor lesz releváns, mikor a nagyobb szereplők elkezdik markánsabban kihasználni az innovatív, digitális erőfölényük nyújtotta lehetőségeiket a szolgáltatási és díjszabás versenyben – vélekedik a Blochamps ügyvezetője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A privátbanki szolgáltatóknál kezelt vagyon növekedése ugyanakkor tovább gyorsult: míg 2022-höz képest a kezelt vagyon 16 százalékkal bővült, addig idén októberre a növekedést 22,4 százalékos volt, a privátbanki piacon a tavalyi 8.575 milliárd forint után már 10.500 milliárd forintot kezeltek ügyfeleik megbízásából. A Blochamps prognózisa szerint a trend fennmarad, sőt, akár tovább is gyorsulhat: a privátbanki elemzőcég szerint az ügyfelek számlaállománya 2025. végére meghaladhatja a 13.000 milliárd forintot.
Nem kockáztatunk nagyot a jóslattal, hiszen a vagyonkezelő szolgáltatók a 2025-ös esztendőre már most ráragaszthatják a „privátbanki ügyfélpénz vadászat éve” címkét. 2025-ben csak az az Államadósság Kezelő Központnak nagyjáról kétszer 1600 milliárd forintot meghaladó kifizetési kötelezettsége lesz a lakossági állampapírok után a lejáratok, illetve a Prémium Magyar Állampapír aktuális éves kamataként. S bár ennek egy kisebb része biztosan visszaforog állampapírba, de nagyobbik hányada várakozásunk szerint befektetési alapokban talál helyet, azaz a bő 3000 milliárd forint allokációjának elsősorban a befektetési alapkezelők, míg az újonnan érkező 1600 milliárd forintnak a privátbanki szektor lesz a nyertese
- mondta Karagich István. A szakember szerint a vagyonállomány dinamikus növekedése mellett 2025 kulcskérdése az lesz, milyen működési stratégiával lehet érdemi ügyfélvesztés nélkül újra pozícionálni egy-egy szolgáltatót és a termékeit.
Az ügyfelek egy szűk rétegénél megfigyelhető, egyre erőteljesebb mértékű vagyonkoncentráció teljesen új kiszolgálási minőséget, exkluzívabb kiszolgálást kíván meg, miközben az alsóbb rétegeknél a digitalizáció felgyorsítása adhatja meg azt az ügyfélélményt, amely miatt az ügyfél az adott szolgáltatónál marad. Az ügyfélélmény mélyítése tekintetében a másik komoly kihívás, hogy a privátbanki szolgáltatóknak szakítaniuk kell a klasszikus banki modellel: az ügyfelek elvárása egyre inkább az, hogy a 7/24 szolgáltatást kapjanak – legyen szó a befektetési döntéseket megalapozó elemzések, tanulmányok rendelkezésre állásáról, akár az új befektetési irányok – pl. a fenntartható befektetések világának – ismeretéről. A változás a privátbanki tanácsadók életére is rányomja a bélyegét: a vagyonkoncentráció ugyan kevesebb új ügyfelet jelent, ám sokkal megterhelőbb pszichés felelősséget hoz. Ha a vagyonkezelési szolgáltató cégek kezelni akarják az elvándorlás veszélyét, illetve a szakma elöregedését, akkor a dolgozók számára is új minőséget kell teremteni: a privátbankárok és vagyonkezelők számára ugyanis nem feltétlenül a szakmai előmenetel, hanem inkább az válik fontossá, mennyire rugalmas és támogató a munkaadó, mennyire bíznak meg bennük az ügyfeleik, mennyire tudnak szaktudásukkal kibontakozni és építeni azt – vélekedik Karagich István.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


