Emlegetik a 70 éves nyugdíjkorhatárt...

A Deutsche Bank elemzői egy új elemzéssorozatot indítottak, a Széles Látókör című rövid tanulmány először a világ népességének növekedését vette górcső alá. A tervek szerint olyan mega-trendekre fókuszálnának, amelyek a jövőnket alapvetően befolyásolják, ennek első állomása a populáció, azonban lesz fogyasztásról, globális egyensúlytalanságról és gazdaságföldrajzról is szó a későbbiekben.

A népesség-növekedés megállása, illetve a demográfiai kihívások az elmúlt években lettek csak fontosak a vállalatok és a gazdaságpolitikusok számára, azonban a Deutsche Bank szerint helytelenül még mindig olyan adatok alapján próbálunk véleményt alkotni, amik egy évtizeddel ez előttről származnak. A népességszámlálást az országok többségében a 2000-es évek elején tették meg, a következő, éppen esedékes felmérésre 2011-ben és 2012-ben fog sor kerülni (például hazánkban is).

Néhány országban, így Kínában, Indiában és Amerikában viszont már publikálták a legfrissebb adatokat, a népesség dinamikájának alakulása megfelelt nagyjából a várakozásoknak, viszont aggasztóan gyors változásra figyelhettünk fel, ami az elemzők szerint fontos hatással lesz, mind a vállalatokra, mind az emberiségre.

A konvencionális nézet jelenleg az ENSZ népesedési divíziójának a becslésein alapul, a májusban frissített adatok szerint a világ népessége 2011-ben át fogja lépni a 7 milliárd főt, 2050-re 9,3 milliárd lesz a populáció, és 2100-ra a 10 milliárdos álomhatárt is át fogjuk lépni. Az előrejelzéseik szerint India 2025 előtt már a legnépesebb ország lehet, a népesség várhatóan 2060-ban 1,72 milliárd főnél fog megfordulni. A Deutsche Bank szerint azonban a világ népessége sokkal hamarabb és alacsonyabb szinten fog stabilizálódni.

A DB szerint a legjobb példa a túlzott várakozásokra Kína esete. A hivatalos konszenzus szerint 2010-ben a népesség 1,34 milliárd fő volt, ami 15-20 millióval maradt el a demográfusok számításától. A születésszám a fejlett országokban természetesen alacsony, viszont a fejlődő országokban a születési arányszám nagyon gyorsan romlik a statisztikák szerint, sokkal jobban, mint arra számítani lehetett. A fő probléma a fejlődő országokban, hogy aránytalanságok vannak a nemek között, ami az országokban alkalmazott politika egyenes következménye.

Még India esetében is hamarosan ott fogunk tartani, hogy a termékenységi arányszám közel lesz ahhoz a ponthoz, ami még éppen a társadalom reprodukciójához elegendő (2,1-2,3). Mivel már most is a világ népességének nagyobb része Ázsiában él, ha ott gyors változások következnek be, akkor azok az egész bolygónk jövőjét meghatározzák. A DB elemzői éppen erre alapozva mondják azt, hogy a globális népesség a következő évtized elején a stabilizáció szakaszába léphet, a föld populációja csak azért fog emelkedni, mivel a társadalom struktúrája (társadalom öregedése) azt segíti.

A hosszabb várható élettartam lesz a növekedés motorja egy ideig, tehát a népesség növekedés nem a termékenységi mutatók kedvezőségének lesz köszönhető. Viszont ez a helyzet sokáig nem lesz fenntartható, a végtelenségig nem nőhet a várható élettartam, győzedelmeskedni fog a termékenység visszaesése.

Hogyan jutottunk idáig?

Rendelkezésre állnak becslések arra vonatkozóan, hogy a világ népessége az elmúlt 2000 évben nagyjából hogyan változhatott, természetesen pontosabb számokkal csak az elmúlt néhány száz évben rendelkezünk. A népesség a középkorban fél milliárd fő körül alakult, India és Kína vezette sort 100-100 milliós népességével. Az 1800-as évek elejére több mint a duplájára nőtt a világ lakossága, körülbelül ekkor léphettük át a korábban lélektaninak számító 1 milliárd fős létszámot.

A társadalmi-, gazdasági- és technikai fejlődés, az államformák kialakulása, az egészségügyi ellátás javulása mind oda vezettek, hogy egyre jobb feltételek teremtődtek meg a népesség növekedésére (drasztikusan vissza lehetett szorítani a halálozásokat). Nem csoda, hogy az igazán gyors felfutás az utolsó 200 évre tehető, ekkor voltak meg ugyanis azok a feltételek, amik szükségesek ahhoz, hogy a társadalom szignifikánsan tudjon nőni.

A 19 század második felére viszont egyre inkább átkerült a népesség-növekedés forrása a fejlett országok felől a relatíve fejletlenebb feltörekvő, fejlődő országokhoz. Érdekes azonban, hogy a legnagyobb ázsiai országok aránya a népesség tekintetében sokat csökkent a történelem során, annak ellenére, hogy abszolút számot tekintve Ázsia megelőzhetetlen. A friss statisztikák azonban aggasztóak, a globális népesség gyarapodás elsődleges motorjának tekinthető fejlődő országokban erősen csökken a növekedési ráta, ami az egész emberiség számára fordulópontot jelenthet.

A világban általánosan elfogadott, hogy eljutott a társadalmunk egy olyan szakaszba, amikor már a népesség csak egyre alacsonyabb ütemben tud növekedni, és hamarosan elérjük azt a pontot, amikor már nem lehet tovább gyarapodni. A fejlett országokban is látványos ez a jelenség, Amerikában 2000-2010 között 0,9 százalékkal nőtt évente átlagosan a lakosság, míg a 90-es években 1,2 százalékkal. Japánban és Németországban még rosszabb a helyzet, hiszen ott szinte semmilyen népesség-növekedést nem lehetett látni.

A fejlődő országokban ennél drasztikusabb változást tapasztaltak az elemzők, az elmúlt évtizedben mindössze 0,56 százalékkal tudott nőni a lakosság Kínában, míg a 90-es években átlagosan 1 százalékot mértek, a 60-as és 70-es évek elején pedig 2 százalékot. Indiában is hasonló folyamatok láthatók, a 70-es évek 2,3 százalékos növekedéséhez képest, mostmár csak 1,6 százaléknál tartunk. Brazíliában 2000-2010 között átlagosan 1,1 százalékos a lakosság növekedése, Oroszországban viszont már csökkent a népesség, évente átlagosan 0,4 százalékkal.

Amennyiben eltekintünk a népességvándorlástól, akkor a társadalom természetes gyarapodását vagy fogyását a születések és a halálozások aránya határozza meg. Elsőként a halálozási arány csökken, köszönhetően annak, hogy tovább élnek az emberek. Ezt követi a születési ráta csökkenése lassabb ütemben, ahogy változnak a szociális attitűdök, főként a nők esetében. A két oldal viszonya határozza meg a lakosság változását, a legfrissebb adatok szerint viszont már eljutott a halálozási arány a mélypontjára, a várható élettartam növekedése is korlátozott, a születési arány viszont egyre gyorsabban csökken.

A legjobb mutatója a születési arányszám változásának, a teljes termékenységi arányszám (TFR), ami azt mutatja meg, hogy egy nő átlagosan hány gyermeknek ad életet az élete során. Általában azok a nők tartoznak ide, akik gyermekvállalási korban vannak, tehát 15-44 éves kor közöttiek. Hosszabb távon akkor mondjuk a társadalom népességét stabilnak, ha ez a szám 2,1-et ér el. Ez viszont csak a fejlett országokra igaz, a fejlődő országok esetében ennél magasabb számot kell nézni (2,3-at), hiszen ott rosszabbak az élve született csecsemők túlélési esélyei.

Mindehhez jön, hogy éles váltás következett be a vidék és a városok között. Míg korábban a világ jellemzően vidékhez kötődött, a gazdasági fejlődés és átalakulás miatt a lakosság egyre inkább a városokba vándorolt. A DB szerint 2010-ben elsőként fordult elő, hogy a világban a városi lakosság meghaladta a vidékit. A statisztikák szerint, míg az 1800-as évek elején a városiasodás nem volt jellemző, addig a fejlett országokban mára a lakosság 70-85 százaléka városokban él. A fejlődő országokban egyelőre még nem láthatunk ilyen mértékű városi fölényt, azonban a tendencia az, hogy a változások a világ ezen részében sokkal gyorsabban zajlanak le, az alacsony bázis miatt is.

Új világba léptünk

A DB szerint az általánosan elfogadott statisztikák szerint az évszázad végéig a világ népessége tovább tud majd emelkedni, és át tudjuk lépni a 10 milliárd fős álomhatárt. Ez a becslés két feltételezésre épül, egyrészt hogy a várható élettartam globálisan 68 évről 81 évre fog emelkedni, másrészt minden országban a termékenységi ráta a társadalom fenntartásához szükséges szinthez fog konvergálni.

Az elemzők szerint még ha az első feltételt el is fogadják, a második nem indokolható, hiszen nincsen olyan nagyobb ország, ahol stabilizálódni tudott volna a termékenységi ráta, méghozzá a társadalom fenntartásához szükséges szinten. Még a hagyományosan kedvező születési mutatókkal jellemezhető Franciaország és Svédország is olyan szinteken található, ami nem biztosítja a lakosság növekedését. A DB elemzői szerint a várható élettartam a jelenlegi Japán értéket fogja elérni hosszabb távon, azonban az Indiában látható termékenységi arány és Skandináv országokban megfigyelhető nemek aránya mellett. Ez szerintük egy lehetséges kimenet, természetesen sok bizonytalansággal.

A becslések nagyon érzékenyek a termékenységi arányszámra, például ha az ENSZ modelljét 1,6 arányszámmal futtatnánk le, akkor 2050-re 8,1 milliárd lakosú lenne a világ, 2100-ban viszont 6,2 milliárdra esne vissza a népességszám. A DB szerint érdemes egy középutas megoldást választani, az előbbi futtatás túlságosan pesszimista, míg az ENSZ jelenlegi modellje túlságosan optimista.

A globális munkaerőpiacra jelentős hatással lesz a demográfiai változás, a társadalom öregedése és az alacsony születésszám miatt a korfák átalakulnak, a társadalmon belül drasztikusan megnő az idősebb korosztályok aránya. Mindez komoly nyomás jelent az egyes országok gazdaságpolitikájára, hiszen a demográfiai átalakulás miatt a potenciálisan foglalkoztatható népesség is korlátos, sőt a fejlett országokban csökkenő.

A társadalom öregedése, és a fejlett országokban tapasztalható csökkenése egyre több ország figyelmét hívja arra fel, hogy meg kell barátkoznia a migrációval. Számos országban már most is jelentős bevándorlókkal számolnak, ez viszont számos probléma forrása lehet, elég csak Németországra gondolni. A fejlett országok egyre inkább belátják majd, hogy a társadalom csökkenésnek kedvezőtlen hatásai vannak a nagy társadalmi ellátórendszerekre, és nyomást gyakorolnak a költségvetési bevételekre is. A BD elemzői az általánosan elfogadott nézet szerint utalást tettek arra, hogy ezt nem lehet majd másképpen megoldani, csak a nyugdíjkorhatár emelésével.