A brit Brewin Dolphin vagyonkezelő cég legfrissebb kutatása szerint csaknem 2,4 millió szigetországi polgár dönt majd úgy az elkövetkező 12 hónap során, hogy csökkenti önkéntes nyugdíjcélú megtakarításait vagy egyenesen nem is tesz félre ezen célra. A fő ok a piaci bizonytalanság és a hitelválság által megnövelt törlesztési teher.
A megkérdezettek mintegy 10%-a fog kevesebbet megtakarítani nyugdíjcélra az előttünk álló évben. Leginkább a 25-34 éves korosztály esetében jellemző ez a hozzáállás, és ezen belül is inkább a nők hajlamosak felhagyni a félretevéssel a historikus adatok szerint.
A hosszútávú tényadatok Nagy-Britanniára vonatkoztatva azt mutatják, hogy a nyugdíjcéllal megtakarítók 20%-a aktív évei során legalább egyszer megszakította vagy csökkentette célmegtakarítását. A megszakítás, illetve átmeneti mérséklés átlagos időtartama csaknem 2 év, 13%-nál azonban 5 esztendőnél is tovább tartott ez az áldatlan periódus.
Független szakértők természetesen arra figyelmeztetnek, hogy a nyugdíjcélú megtakarítások csökkentése hosszútávon mindig rossz döntés: többe fog kerülni, mint amit rövidtávon meg lehet vele spórolni. (Mindez természetesen a pénz időértékével kapcsolatos összefüggésekre vezethető vissza.) Fontos, hogy az ilyen megtakarításoknál mindig hosszútávon kell gondolkodni, így az átmeneti piaci megingásoknak nem szabad eltántorítani az eredeti céltól.
Hangsúlyozni persze könnyű a megtakarítás szükségességét, de amikor rengeteg brit háztartás éppen a refinanszíroztatásért küzd, hogy ne veszítse el otthonát, valamint a jelzáloghitel mellett a megélhetést biztosító hitelkártya költségeit is meg kell fizetni, akkor a hosszútávú gondolkodás csak álom marad. Egy biztos: a jelenlegi válság az aktív korú, nyugdíjra félretevő réteget sem hagyja majd érintetlenül, ha a kutatásnak megfelelő hibás döntések tömkelegét szüli.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


