Tripla fizetés üthetné az audis dolgozók markát külföldön: jogos a sztrájk?

2019. január 30. 14:30

Órákon belül véget ér a győri Audi dolgozóinak sztrájkja, akik többek között azt sérelmezik, hogy a a cseh VW-dolgozók 25, a szlovák munkások 28, a lengyelek 39 százalékkal keresnek többet a magyaroknál. A vállalat ezt cáfolja, azaz szerinte ez nem ilyen egyszerű, hiszen ezek a számok alkalmatlanok a telephelyek bárminemű összehasonlítására. A Pénzcentrum utánajárt, mennyit lehet keresni Magyarországon kívül, ha valaki az autóiparban szeretne elhelyezkedni.{{KAPCSOLODO:1074383}}

Az egész ország Győrre figyel ezekben a napokban, de egyelőre még nincs megállapodás az Audi Hungária és a szakszervezetek között, miközben az egyhetesre hirdetett sztrájk finisbe fordult: már csak órák vannak hátra belőle (legalábbis a hivatalosan bejelentett akcióból).

Mint az már a sztrájk első napja óta tudható, a dolgozók többek között 18 százalékos béremelést akarnak kiharcolni az idei évre.

Az Audi Hungária Független Szakszervezet elnökhelyettese, Csalogány György ismertetése szerint a cseh VW-dolgozók 25 százalékkal, a szlovák munkások 28 százalékkal, a lengyel VW-munkavállalók 39 százalékkal, míg a belga dolgozók 3,6-szor keresnek többet a magyar társaiknál.

A vállalat szerinte azonban ez nem ilyen egyszerű, hiszen ezek a számok alkalmatlanok a telephelyek bárminemű összehasonlítására - a Portfolio elemzése is hasonló eredményre jutott: a bérek végső soron az országban megtermelt érték osztozkodásán keresztül határozódnak meg.

Habár tényleg csalóka lehet az összehasonlítás, azért látványos az eltérés a bérek között.  A nagyságrendi különbségeket jól bizonyítja, hogy  az autóiparban Európa szinte minden országában jobban lehet keresni, mint Magyarországon. Korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy az autógyárban nem csak Ausztriában és Németországban, de Hollandiában is könnyű elhelyezkedni magyar szakemberként: Ausztriában átlagosan 1000-1100 eurót lehet keresni (ehhez jön még 13. és egy év után a 14. havi fizetés), Hollandiában általában 350-475 eurót lehet keresni hetente, ami havi szinten 1500-2000 eurót jelent. Németországban nettóban egy betanított munkás átlagosan 1000-1300 eurót keres, egy szakmunkás 1400 eurót, az autóiparban azonban ennek akár a többszöröség is kifizetik.

Egy neve elhallgatását kérő, korábban külföldön az autóiparban, ma már munkaerőközvetítőként dolgozó férfi telefonon keresztül úgy nyilatkozott a Pénzcentrumnak, hogy Németországban az BMW gyáraiban betanított munkásként 2100-2200 eurót is meg lehet keresni. Ha valakinek az autóiparban használható szakmája is van (gépkezelő, hegesztő), akkor akár 2700 eurót (ez mai árfolyamon 855 900 forint) is megkereshet pár ott töltött év után. Ebben már benne vannak a műszakpótlékok és a 13., 14. havi fizetések is. Elmondása szerint az Audi gyáraiban ennél akár még 15-20 százalékkal is többet meg lehet keresni, a magyar bérek akár három-négyszeresét is.

Már Szlovákia is vonzó a magyar melósoknak

De nem csak Németország, hanem szlovák autóipar is vonzó alternatíva lehet a magyar munkavállalóknak, lassan mondhatjuk, hogy tömegével vándorolnak a határ túloldalára. Arról is írtunk korábban, hogy nagyszombati Peugeot-Citroën, a pozsonyi Volkswagen és a zsolnai Kia szipkázza el a magyar munkaerőt. A munkaerőhiány a határ mindkét oldalán nagy problémát jelent, a béremelési versenyben viszont a szlovákok vezetnek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Konkrét ajánlatok

A korábbi cikkeink után kíváncsiak voltunk, hog ymst mia helyzet ha a nemzetközi autóiparban szeretnénk elhelyezkedni- például A németországi Regensburgban autógyári betanított munkatársat keresnek azonnali kezdéssel, betanított munkásként a béralap nettó 1300 - 1400 euró, amihez jönnek még a műszakpótlékok, a 13. majd 14. havi fizetések és a családosokat megillet 150 eurós adókedvezmény, valamint gyermekek után német családi pótlék igényelhető 194 euró/gyerek.

Szlovákiában is könnyen találhat magának munkát az autóiparban, aki rászánja az időt és megkeresi a legjobb ajánlatot. A Járműipar.hu számolt be még tavaly, hogy átlagban 430 ezer forintot keresnek a szlovákiai autógyárak dolgozói. Hasonló ajánlatokat találtunk mi is, az egyik hirdetésben nettó 780 eurót ígérnek a leendő munkavállalóknak, de ehhez még hozzájönnek a műszakpótlékok, bónuszok. Egy másik hirdetésben 1300 eurót kínálnak. De északi szomszédunknál találtunk bruttó 450 ezer forintot kínáló autóipari állást is.

Ausztriában autógyárban dolgozó magyarként is többet lehet keresni, mint például a vendéglátásban: egy grazi gyárban 10,4 eurót lehet keresni óránként, ez 160 óra munkával 1664 eurót jelent, ez ugyan bruttó bér, ám nincsenek még benne a műszakpótlékok és az egyéb juttatások.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 21. szombat
Tamás
51. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33