Ők otthagyták régi munkahelyük: most többet dolgoznak, de sosem térnének vissza

Bár sokszor halljuk, valójában az sem egyértelmű, hogy mit takar pontosan a szabadúszó fogalom. Nincs ugyanis pontos és univerzális meghatározás - ez derült ki többek között a BGE-n, a Budapest LAB Vállalkozásfejlesztési Központ által végzett, a hazai freelancereket vizsgáló kutatásából.

Lényeges eltérés van például a freelancer fogalom Egyesült Államokban és Európában elfogadott értelmezése között. Az amerikai freelancer lehet akár "képzetlen szabadúszó" is, az európai meghatározás viszont a szakmaiságra épül. Ami bizonyos, hogy különbséget kell tenni a védelemre szoruló, kiszolgáltatott önfoglalkoztatók, illetve az önmegvalósító, független (szabadúszó) szakemberek között.

A 2019-ben indított kutatás első eredményei (melyek szabadúszók tapasztalatait bemutató interjúk mellett részletesen olvashatók egy nyilvánosan elérhető kiadványban) szerint a mintába került szabadúszók magasan az átlagon felül képzettek. A kutatásban válaszadók csaknem 90%-a rendelkezik felsőfokú végzettséggel, míg a teljes 20 év feletti magyar népesség esetében a diplomások aránya a KSH adatai alapján csupán 21,8%.

A kérdőívet kitöltők csaknem 95%-a legalább egy idegen nyelven beszél, csaknem minden második válaszadó pedig legalább két nyelvet is elsajátított. Összehasonlításképpen, a magyarok között általában az egy idegen nyelvet beszélők aránya 28,6, a kettő vagy több nyelven beszélők aránya 13,8% az Eurostat adatai szerint. A válaszadó szabadúszók túlnyomó többsége ráadásul akár jelentős erőfeszítéseket is tesz a folyamatos önfejlesztés érdekében, derül ki a kérdőíves kutatás és az elkészült interjúk eredményeiből.

Az ügyfélelégedettség kiemelkedően fontos, hiszen a szabadúszók esetében a továbbajánlás minden más értékesítési csatornánál fontosabb. Így nem kérdés, hogy "szakmailag annyira jónak kell lenni, hogy ajánljanak. Merem állítani, hogy aki nem jó a szakmájában, az inkább alkalmazott lesz, mert szabadúszóként egyszer csak nem kap munkát" - fogalmazott a kutatás egyik interjúalanya.

Bár az önfoglalkoztatás nem minden esetben saját döntés eredménye, az ebbe a körbe tartozó szakemberek jellemzően mégsem más lehetőségek hiányában választják ezt a munkavállalási és életformát. Sokkal inkább azért, mert ez felel meg jobban az elvárásaiknak. Sokan nagyobb rugalmasságra, autonómiára és változatosságra, vagy akár nagyobb felelősségre vágynak, mint amit alkalmazottként megélhettek. Emellett azonosítható a hagyományos munkavállalói jogviszonyban szerzett rossz élmények kompenzálásának vágya is.

De a többség nem ugrik a "semmibe". Jellemző az alkalmazottként való munka melletti lassú építkezés, míg létrejön egy olyan ügyfélkör, amire már egzisztenciát lehet alapozni. Ez annál is inkább fontos, mert a kutatás eredményei szerint a szabadúszók jellemzően több embert is eltartanak.

A legfontosabb motivációk a munkában elérhető öröm, a személyes szabadság és célok elérése mellett az ügyfelekkel való partneri viszony. Az előzetesen várt és később megélt előnyök mellett azonban érzékelik a szabadúszó léttel járó felelősséget is. Aki ugyanis szabadúszó, amellett, hogy szabadabban dönthet a saját életéről, "maga lesz a brand", amiért felelősséget kell vállalnia.

"A vágyak nem mindig egyeznek a valósággal. Több országban elvégzett felmérések is azt mutatják, hogy az önfoglalkoztatók a munkavállalókkal összehasonlítva többet dolgoznak, rosszabb a munkával kapcsolatos biztonságérzetük és magasabb a stressz szintjük. Rosszabb a kiégési mutatójuk, több konfliktusuk van a munka és a családi élet összeegyeztetésével, mint az alkalmazottaknak. Ugyanakkor a felmérések szerint az önfoglalkoztatók munkával (és általában az élettel) való elégedettsége jobb. A kutatók általános magyarázata szerint a paradoxon oka, hogy az önfoglalkoztatást azok választják, akiknek fontos a függetlenség és a rugalmasság, és ezek a tényezők kárpótolják őket a negatívumokért" - mondja Timár Gigi, a kutatást végző Budapest LAB igazgatója, a projekt vezetője.

A kutatás első eredményei szerint ebben sem térnek el a megkérdezett hazai szabadúszók a külföldi trendektől. Az interjúalanyok többsége összességében többet dolgozik heti negyven óránál, sokak számára kifejezetten kihívás, hogy időnként kiszakadjanak a munkából. Ennek ellenére jellemzően fel sem merül bennük, hogy ismét alkalmazottként dolgozzanak.

A nagy erőfeszítéssel megszerzett szabadság kihasználásához is szükség van tudatosságra, és a munka-magánélet összeegyeztetésének nehézségei is megjelennek, ha másképp is, mint a teljes munkaidőben alkalmazottként dolgozóknál. Van, aki egy házasságot áldozott fel, hogy szabadúszó maradhasson, és többen számoltak be őszintén magánéleti nehézségekről, esetleges konfliktusokról. Szintén jól azonosítható a környezet gyakori ellenállása a szabadúszó életformával szemben, az elvárás a "normális munka", és az alkalmazottként való karrierépítés iránt.

A munka és a magánélet összeegyeztetése nem lehetetlen. A kutatásban megkérdezettek átlagosan közel 37 évesek, és sokan közülük családos emberek, vagy éppen gyermeküket egyedül nevelő szülők. Számukra a szabadúszás éppen, hogy megkönnyíti a szervezést. Úgy tűnik, a kiegyensúlyozottság alapja az, hogy a szabadságot, pihenésre szánt időt is tervezni kell, különben az könnyen elmarad.

Az önismeret fontossága is gyakran visszatérő motívum.  Ez jelent szakmai magabiztosságot, de azt is, hogy a sikeres szabadúszó karrierhez szükség van a saját határok, gyengeségek ismeretére is. Mivel a kereteket maguk szabják, önérdekük, hogy tisztában legyenek vele, mit tudnak, és mire vágynak.

Hiába tűnhet úgy, a szabadúszás nem feltétlenül magányos műfaj. Bár az együttműködések formája eltér az egy cégben dolgozó munkatársaknál megszokottól, a közösség kiemelkedően fontos szerepet tölt be a freelancerek életében.

Sokan rendszeres összefogásban dolgoznak más területek szakértőivel, hogy nagyobb, komplexebb projekteket is el tudjanak vállalni. A közösség hangsúlyos terepe a szakmai fejlődésnek is, valamint lelki szempontból is fontos. Segít, hogy legyen kitől visszajelzést kérni, vagy éppen olyanokkal lehessen megosztani az élményeket és kihívásokat, akik hasonló cipőben járnak.